Túljárt a betörők eszén a zálogház alkalmazottja (videó)

Hétfőn nem sokkal este 22 óra után betörtek egy zálogházba Zólyom belvárosában. Az esetről egy szemtanú videofelvételt is készített.

Az elkövetők fejszével törték be a zálogház ablakát – csakhogy abban az időben több ember is tartózkodott az utcákon, így ők szemtanúi lehettek a rablásnak. „Kiszálltak az autóból, majd betörték a kirakatot. Ezután az egyikük bemászott rajta” – mesélte az egyik szemtanú.

Az eset idején azonban a zálogház egy alkalmazottja a helyiségben tartózkodott, és mikor meghallotta a zajokat, azonnal bezárta a széfet. A betörők így kénytelenek voltak üres kézzel távozni.

Az elkövetők alaposan kitervelték a bűncselekményt: azért hajtották végre zárás előtt a betörést, mert tudták, hogy a széf olyankor még nyitva van. Emellett arra is volt gondjuk, hogy a rendőröket hatástalanítsák: a zálogházhoz vezető utat szemétkukákkal torlaszolták el, valamint szögeket szórtak szét az úton.

Mivel a bűncselekményt többen is látták, a rendőrség a szemtanúk segítségét kéri a tettesek megtalálásában. „A rendőrség betörés, illetve magántulajdon megrongálása vádjával indított eljárást” – tájékoztatott Mária Faltániová rendőrségi szóvivő.

noviny.sk/para