Tüntetés a Horthy-szobor ellen Nemeshodosban – PERCRŐL PERCRE

Élőben tudósítunk Nemeshodosból, ahol a helyi református templom előtt tüntetnek a Horthy-szobor ellen.

Tüntetés a Horthy-szobor ellen Nemeshodosban – PERCRŐL PERCRE
Helyszíni felvétel

Mint azt már biztosan mindenki tudja, Horthy Miklós szobrát a Dunaszerdahely melletti Nemeshodosban nem avatják fel, hiszen „ez idő szerint leleplezhetetlennek nyilvánított a főméltóságú kormányzó úr mellszobra” — fogalmazott Kis-Csáji Julianna helyi lelkésznő az általa kiadott október 23-i nyilatkozatban.

A mellszobrot ideiglenesen a lelkészi hivatal erre a célra kialakított különtermében helyezik el, s hozzá vörös szőnyegen lehet csak odalépni. A hodosiak nem akarnak Horthy-szobrot a falujukba, sem a templom elé, sem a lelkészi hivatalba, sem más helyiségbe a község területén.

Éppen ezért a vasárnapi istentisztelet idejére 10 órától tiltakozást szerveztek a helyi református templom elé.

Kapcsolódó cikkek

Horthy nem volt háborús bűnös, de „elkúrta“ Magyarország sorsát! Jelenkori imádói önmagukat minősítik!

Ha Hodoson nem állítanák fel a legújabb Nemzeti Kába követ, akkor majd lesz egy ilyen nemzeti péniszmerevítés máshol

Három hónapja héderezik Hodosban Horthy (…és talán máshol is akad belőle)

"Horthy-szobrot Hodosba? Nem, nem soha!"

Mindenki Hodosról beszél! Hogyan látják politikusaink a Horthy- szobor ügyét?

13:25

Pár perccel 13 óra után véget ért az istentisztelet, a hívők hangos sípszó és dudaszó közepette hagyták el a templomot. A szobrot leleplezhetetlenné nyilvánították, így azt nem is állították ki a templom udvarában. Mint ahogy az korábban is kiderült, a szobrot egy teremben helyezték el.

Az istentiszteleten részt vett Zetényi Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke is, aki elmondta: a dunamocsi önkormányzattól kaptak felkérést, ahol szintén felállítanának egy Horthy-szobort.



12:18



12:10
Ifjabb Hegedűs Lóránt igehirdetésében ezeket a szavakat mondta:

 

Ha a reformációra emlékezünk, meg kell említenünk a hőseinket. A természetes hősöket hivatalos hősökké kell tenni. Mit tudnak a kegyelmi ajándékokról azok, akik megrendelésre fújolnak a templom előtt? 



11:00
150-200 hívő gyűlt össze a templomban, a helyiek kitartóan tüntetnek

11 órakor elkezdődött az istentisztelet, amit ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész vezényel. A templomban mintegy 150-200 hívő gyűlt össze, akik autókkal, autóbuszokkal érkeztek a környékről és Magyarországról.

A viharos szél és eső ellenére 50-60 helyi lakos kitartóan tüntet a templom előtt, helyenként kisebb szóváltásokba kerültek a hívőkkel. A Horthy-szobor sem a templomban, sem annak udvarán nem látható. A sajtó kamerásait nem engedték be az istentiszteletre.



10:30
Dobbal, síppal, transzparensekkel tüntetnek

A helyszínen nagy számban gyűltek össze emberek, akik dobbal, síppal, transzparensekkel tüntetnek a Horthy-szobor ellen. A rendőrök ügyelnek rá, hogy ne legyen rendbontás. A templomban közben már gyülekeznek a hívek. 



-para-