Új üzletlánc érkezik Szlovákiába, napokon belül megnyílnak az első boltok

Hamarosan nagyobb kínálatból válogathatnak azok a vásárlók, akiknek hazai termékekre fáj a foguk.

Új üzletlánc érkezik Szlovákiába, napokon belül megnyílnak az első boltok
Fotók: Terno Slovensko - további képekért kattints!

Március 2-án új élelmiszerüzlet nyílik Szlovákiában: a Terno vállalat a pozsonyi Dévényújfalun (Devínska Nová Ves) nyitja meg Kraj nevű élelmiszerboltját.

Ahogy azt az üzlet neve (Kraj = Megye) is jelzi, a kínálat elsősorban a hazai termékekre fog épülni. „Úgy éreztük, hogy szükségünk van egy olyan üzlet megalkotására, amelyben a hazai termelők termékeit forgalmazhatjuk, és amelyben hatalmas választékot kaphatunk mindabból, amit szeretünk“ – nyilatkozta Marek Koštrna reklámmenedzser.

Néhány hét múlva Pozsonyligetfalun nyílhat meg a következő Kraj üzlet. Ez a ligetfalui piac része lesz, ahol további boltok várják a vásárlókat, de egy játszótér felépítését is tervezik.

„Ez a hely a hazai termelők számára lesz kialakítva. Az élelmiszerüzleten kívül szezonális árukat kínáló bódék, cukrászda, kávézó, drogéria és gyógyszertár is elérhető lesz“ – tájékoztatott Katarína Lešková menedzser.

Január végén a Trend hetilap úgy értesült, hogy a két üzlet megnyitása után a Terno vállalat a már meglévő üzletláncaiba is bevonná a Kraj üzletet.

aktuality.sk/para