Újabb változások az RTL Klub műsorrendjében

Bár mindössze hat napja annak, hogy január 2-án életbe lépett a piacvezető kereskedelmi csatorna idei műsorrendje, az RTL Klub szombat este bejelentette: jövő héttől ismét megváltoztatja műsorrendjét.

Január 8-tól új időpontban lesz látható a Barátok közt, amely már 19 óra 40 perctől képernyőn lesz. Tavaly még volt, amikor 22 óra után kezdődött a sorozat, de aztán néhány napja, az új műsorrend életbe léptetésekor már előrébb hozták azt 20:35-re, de most még korábbra kerül át. Az Éjjel-Nappal Budapest 20 óra 20 perctől lesz majd képernyőn. Változatlanul 18 órakor indul majd az RTL Híradó, majd ezután, következik a Fókusz című magazinműsor, mely a jövő héttől 19 órakor kezdődik majd.

A műsorrend újbóli megváltoztatását az RTL Magyarország a nézői elvárásokhoz való igazodással magyarázza, bár vannak olyan nem hivatalos iparági találgatások is, amelyek alapján a döntésben szerepet játszhatott az is, hogy az RTL Klub egyelőre nem valami fényesen indította az évet, míg a TV2 az idei év eddig eltelt pár napjában mintha összekapta volna magát.

24.hu