Vb-selejtezők - Ritka a levegő az argentinok körül

Óriási izgalmak várhatóak a dél-amerikai labdarúgó világbajnoki selejtezősorozat zárófordulójában, melynek legnagyobb kérdése, hogy a legutóbbi ezüstérmes argentin csapat elbukik-e a quitói magaslaton.

Vb-selejtezők - Ritka a levegő az argentinok körül
Fotó: TASR/AP

A Lionel Messi fémjelezte válogatott márciusban indult meg a lejtőn, azóta képtelen tétmeccset nyerni, s az sem segített rajta, hogy júniusban Jorge Sampaoli vette át a kapitányi feladatokat. A csapat csütörtökön a Peru elleni hazai 1-1-gyel a hatodik helyre csúszott vissza a 10 együttest felvonultató tabellán, azaz kiesőhelyen áll, viszont a sorsa még saját kezében van. 

Az argentinok feladata egyértelmű, győzniük kell Ecuadorban, s akkor a legrosszabb esetben is az ötödik, pótselejtezős pozícióban zárnak. Ugyanakkor a quitói túránál talán még Brazíliába is szívesebben utaztak volna Messiék a sorsdöntő összecsapásra. Az ecuadori pálya ugyanis közel 3000 méteres magasságban fekszik, a ritka levegő pedig hatalmas megpróbáltatást jelent a vendégek számára. Argentína 2001. augusztus 15-e óta nem volt képes ott győzni, azaz Lionel Messi, a jelenkor egyik legnagyobbja sosem távozott még sikerélménnyel az Estadio Olímpico Atahualpából.

A győzelemmel akár még a biztos kijutást jelentő pozícióban is végezhet a Sampaoli-gárda, ha Chile nem győz Brazíliában, vagy Kolumbia és Peru nem bír egymással. Viszont a vereség alighanem végzetes lenne a csapatra nézve, s még a döntetlen is szinte biztos búcsút jelentene. Utóbbi esetben csak úgy lehetne ötödik, ha a vele azonos ponttal álló, most ötödik Peru kikap, a mögötte egy ponttal lemaradva hetedik Paraguay pedig nem győz otthon a sereghajtó Venezuela ellen. Argentína kiesése óriási szenzáció lenne, a csapat 1970-ben maradt le legutóbb világbajnokságról.

A régióban a második helyezett Uruguay számára csak matematikailag nem biztosított még a vb-részvétel, mert gyakorlatilag már továbbjutónak tekinthető. A Bolívia elleni hazai győzelem papírformának ígérkezik az uruguayiak számára, akiknek az egy pont is elég, de még vélhetőleg a vereség is belefér, mivel három ponttal előzik meg az ötödik Perut és a hatodik Argentínát, gólarányuk pedig - mely azonos pontszám esetében elsődlegesen dönt - kilenccel jobb riválisaiknál.

Uruguay mögött óriási a tülekedés, a harmadik Chile és a negyedik Kolumbia ugyanannyi pontot gyűjtött eddig, Peru és Argentína náluk eggyel, Paraguay pedig kettővel kevesebbet.

A dél-amerikai zónából négy csapat szerez közvetlenül jogot a világbajnoki részvételre, az ötödik helyezett pótselejtezőt játszik az óceániai régió legjobbjával, Új-Zélanddal.

A 18. forduló programja (magyar idő szerint):

szerda: 

Paraguay-Venezuela, Asunción 1.30
Brazília-Chile, Sao Paulo 1.30
Ecuador-Argentína, Quito 1.30
Peru-Kolumbia, Lima 1.30
Uruguay-Bolívia, Montevideo 1.30

Az állás: 1. (és már vb-résztvevő) Brazília 38 pont, 2. Uruguay 28, 3. Chile 26 (26-24), 4. Kolumbia 26 (20-18), 5. Peru 25 (26-25), 6. Argentína 25 (16-15), 7. Paraguay 24, 8. Ecuador 20, 9. Bolívia 14, 10. Venezuela 9

(MTI)