VI. Aratóünnepély Nyékvárkonyban: Aratás régen

A Napraforgó Polgári Társulás 2010-ben alakult Nyékvárkonyban és fő célkitűzései közé tartozik a régi néphagyományok felelevenítése és ápolása. 2010 decemberében megszervezték az Ádventi örömök című rendezvényt, ami a régi nyékvárkonyi karácsonyi szokásokkal foglalkozott, úgy mint a Betlehemezés, Lucajárás, gesztenyesütés. Augusztus első szombatján pedig az Aratóünnepélyt. Bizonyossá vált amit sejtettek, hogy hatalmas az igény nemcsak a helyi lakosok, hanem a szomszéd falukban élők részéről is a néphagyományokat ápoló programokra. A rendezvény nagy sikerén felbuzdulva idén hatodik alkalommal próbálhatják ki az érdeklődők Nyékvárkonyban a kézi kaszálást.

Mivel a termés betakarítása a legnagyobb figyelmet igénylő dolog volt régen is és most is, az egész falu apraja – nagyja részt vett benne, de az aratás végeztével az áldomáson vagy az aratóünnepen együtt is mulatott, együtt adtak hálát Istennek a termésért. Az aratás befejezésekor aratókoszorút kötöttek, és azt ünnepélyes menetben a földbirtokos vagy a gazda elé vitték. Az aratást vacsora és táncos mulatság fejezte be.

Ha a család nem győzte egyedül az aratást, munkásokat fogadott fel. Ők nem pénzért, hanem termésért – aratórészért – dolgoztak. A kaszás általában a hiteles vékával mért termés tizedét kapta, aki ebből fizette ki a marokszedőjét, ha az nem a felesége vagy a lánya, hanem valaki idegen volt. A nagybirtokokon az a szokás járta, hogy annak aratógazdái már kora tavasszal leszerződtették a vidék jó nevű aratómunkásait, és mindent szerződésben rögzítettek, az aratórészt, meg hogy adnak-e kosztot.

Nyékvárkony legjobb kaszásának Szabó Gyulát és Kósa Jánost tartották, legügyesebb marokszedőknek pedig Bénes Fánit és Bugár Mariskát. Bernáth Emilné Bugár Mariska, még most is kiveszi a részét az Aratóünnepély körüli teendőkből. Ha a család magának aratott, akkor a gazdasszonynak is menni kellett markot szedni. Ezért már hajnalban megfőzött, és olyan kész ételt vitt ki, ami nem savanyodott meg, de melegítést sem igényelt. Delente így langyosan ették a tejfölös leveseket, az üdítő hatású főzelékeket, és persze a kalácsokat. Ha többen voltak az aratók, a gazdasszony otthon maradt, ellátta az állatokat és délidőben kivitte utánuk az ebédet és utána ő is kint maradt segíteni. A nagy melegben délben legalább két órát mindig pihentek, hiszen már hajnali ötkor kimentek a gabonatáblákra, és még este kilenc óra körül is kint voltak. Ekkor volt jó összegereblyézni, hárítani a tarlót, mert ahogy rászállt a harmat, nem törött a szalma, a kalász. De ilyenkor rakták keresztekbe vagy hetesekbe a kévéket is. Eztután következett a cséplés, amit szintén kalákában végeztek. A kicsépelt gabona egy részét szétosztották a segítőknek, ami megmaradt azt a malomba vitték őrőltetni a többit az állatok etetésére használták. A szebb szemekből került ki a jövő évi vetőmag.

Persze falu helyen a nyári hónapok nemcsak a gabona betakarításáról szól, hiszen a veteményesben is akadt munka bőven, ilyenkor került sor a befőzésekre, lekvárfőzésre is.

„A világ Világossága ott van minden búzamagban, amelyből a kenyér készül. Eleink a megszegés előtt a kerek kenyér aljára késsel keresztet karcoltak, hogy ne csak a testnek, hanem a léleknek is a táplálója lehessen a kenyér.“

(PR-cikk)