Danko a kisdoktori értekezése írása során nem tartotta be az etikai szabályokat

2019. január 17. - 16:27 | Belföld

Andrej Danko (SNS) parlamentelnök a doktori értekezésének az írása során nem tartotta be azokat az alapvető etikai szabályokat, amelyek az egyetemeken már több száz éve érvényben vannak.

Danko a kisdoktori értekezése írása során nem tartotta be az etikai szabályokat
Fotó: TASR

Ez a pozsonyi Comenius Egyetem (UK) vezetőségének a nyilatkozatából derül ki, amellyel az egyetem a besztercebányai plágiumvizsgáló bizottság megállapításaira reagált.

„A probléma lekicsinylésével, és azzal, hogy kitart az eljárása helyessége mellett, nevetségessé teszi az akadémia elveit, hitelteleníti a munkánkat, és ahelyett, hogy a bátorság és becsületesség példaképe lenne a diákság számára – mint azt a három közjogi méltóság egyikétől elvárhatnánk -, a megvetés példájává válik”

– áll az állásfoglalásban. Az UK szerint ez elfogadhatatlan mindenki számára, aki komolyan veszi a tanári és a tudományos hivatását.

Az UK állítása szerint ez minden olyan munkára érvényes, amely akadémiai környezetben születik.

„A pozsonyi Comenius Egyetem a kutatói munka és a kiadványok területén mindig a szakmai és etikai normák maradéktalan betartása mellett fog kiállni”

– áll a nyilatkozatban.

A besztercebányai Bél Mátyás Egyetem (UMB) Egyetemi Szenátusának (AS) plágiumvizsgáló bizottsága január 11-én megállapította, hogy az a doktori értekezés, amellyel a sajtó foglalkozik, „tartalmaz olyan részeket, amelyek a forrásirodalomhoz képest enyhén meg vannak változtatva, a legtöbb rész azonban nagymértékben egyezik a forrásirodalommal, helyenként pedig őrzi az eredeti források fejezeteinek a tagolódását”.

TASR