Önkéntes takarítás Nagymegyeren - Ezúttal a polgármestert kérdeztük a buszmegálló helyzetéről

2019. augusztus 23. - 19:21 | Régió

A nagymegyeri buszmegálló állapotáról korábbi cikkünkben már szót ejtettünk. Ezúttal Holényi Gergőt, Nagymegyer polgármesterét kérdeztük, vajon mi az ő álláspontja és a terve e területtel.

Önkéntes takarítás Nagymegyeren - Ezúttal a polgármestert kérdeztük a buszmegálló helyzetéről
Fotók: Barczi Dániel és Cséfalvay Á. András

A terület elhanyagoltsága miatt több panasszal illették már a városi hivatalt a helyiek. Ezen felbuzdulva, Balázs Péter képviselő augusztus 10-ére önkéntes takarító brigádot hirdetett meg, melyen több képviselő és néhány helyi lakos vett részt. Szemetet szedtek, füvet nyírtak, gyomirtóztak és kifertőtlenítették a megállót. A helyi lakosok vegyes reakcióval fogadták a történteket. Voltak, akik dicséretesnek tartották, s voltak, akik kevésbé vélték hatásos megoldásnak.

Mivel a képviselők szinte teljes mértékben a polgármesterre hárították a buszmegálló karbantartásának felelősségét, s azt nyilatkozták portálunknak, úgy vélik, ő az akadálya az előrelépésnek, felkerestük őt, hogy megtudjuk, folytatott-e tárgyalásokat a terület tulajdonosával, vagyis az SAD-val, s amennyiben igen, mi lett annak a végeredménye.

„Megválasztásom óta nem telt el úgy hónap, hogy ne került volna szóba a nagymegyeri buszpályaudvar, mely napjainkra sajnos már nem teljesen kihasznált. Városunk nem rendelkezik olyan sűrű buszközlekedéssel, hogy az SAD teljes igénybevétellel üzemeltethesse azt. Tavaly decemberben kezdtem el tárgyalni a dunaszerdahelyi SAD vezetőségével, akik szeretnének megszabadulni ettől az épületegyüttestől. Januárban írásba adták, hogy el kívánják adni, elsősorban a városnak”

– kezdte a polgármester, akinek állítása szerint e projekt bizottsági szinten megrekedt. Elmondta, bár konkrét tervekkel javasolta a terület megvásárlását, a pénzügyi bizottság tagjai nem fogadták azt el.

A következő tárgyalásra májusban került sor, amikor is az SAD levél formájában, illetve személyes találkozó keretén belül egyaránt felajánlotta, akkor már jutányosabb árért a területet, tudtuk meg a polgármestertől.

„Azt is felajánlották, hogy amíg a város nem tud mit kezdeni a területtel, hajlandók bérleti díjat fizetni a buszok parkolási lehetőségéért cserébe. Ezen túl ajánlatot kaptunk arra, hogy a város tulajdonában lévő, Nagymegyer és Győr közt ingázó két autóbuszt megvásárolják, továbbá ígéretet kaptunk két modern, kis buszmegálló kialakítására. A pénzügyi bizottság azonban, mindezek ellenére, többszöri olvasat után sem hagyta jóvá a vásárlást”

– tette hozzá Holényi Gergő.

A bizottság elutasítását a konkrét jövőbeli tervek hiányával magyarázta. Ezt a polgármester megcáfolta, elmondása alapján megosztotta tervét a bizottsági tagokkal, mely szerint a jövőben a buszpályaudvar helyére egy új, modern poliklinikát építtetne.

„Ehhez a projekthez sajnos nem kaptam elegendő támogatást”

– fűzte hozzá.

Hozzátette, nagy örömére szolgált a buszmegállóban nemrégiben végzett munka. Egyetlen dolgot hiányolt csupán, a tulajdonostól kért engedélyt. Szavai szerint mivel a képviselők a várost képviselik, elvárta volna tőlük, hogy mielőtt bármit is tesznek, engedélyt kérjenek a terület tulajdonosától. Magánterület lévén ugyanis az ő beleegyezése nélkül semmilyen tevékenység nem végezhető ott el. Ettől eltekintve dicséretesnek tartja a kezdeményezést. Holényi saját elmondása szerint a történtek időpontjában szabadságát töltötte, így az önkéntes brigádról csak utólag értesült.

A képviselők portálunknak korábban azt az információt adták, a város polgármestere nem tud megegyezést kötni az SAD-val, ezért nem történik semmi érdemleges a területtel. Ezzel szemben a polgármester azt állítja, ő megegyezésre jutott a tulajdonossal, azonban a képviselő-testületi beleegyezés hiányában nem tud semmit sem tenni. Az általa előterjesztett projekt ugyanis, mint azt fentebb írtuk, bizottsági szinten megrekedt, így a képviselő-testületi ülésekre még el sem jutott.

A polgármesterrel folytatott beszélgetésünkből kiderült, többször felszólította az SAD-t, annak érdekében, hogy tartsa rendben és tisztán a területet. „Mivel kihasználatlan a buszmegálló, nem kapnak elegendő támogatást rá, így mondjuk ki, nem jut pénzük ennek komolyabb karbantartására.”

Holényi Gergő jelenleg bízik abban, hogy a közelmúltban történtek felrázzák a közvéleményt, s előrébb jutnak a buszmegállót illetően.

Az üggyel kapcsolatosan a pénzügyi bizottság elnökével egyelőre nem sikerült felvennünk a kapcsolatot. Amint sikerrel járunk, nyilatkozatát közöljük portálunkon.

SzC