10 ezrekkel megnövekedett önrész miatt került le a napirendről az izsapi kanalizáció és a poliklinika projektje is Nagymegyeren
Nemcsak az erre vonatkozó javaslatok, de mások napirendről való levételéről is szavazott a nagymegyeri képviselő-testület, a Bartók Béla Alapiskola szigetelésének projektjét érintő indítványt viszont jóváhagyták.

Egy héttel ezelőtt el kellett halasztani a nagymegyeri önkormányzat ülését, mivel nem jelent meg elég képviselő, így a testület határozatképtelen volt. A mostani plénum végül hét képviselővel vette kezdetét, ami ahhoz éppen elég volt, időközben pedig további kettővel bővült a megjelentek száma.
Több európai uniós finanszírozású projekt is a képviselők elé került, mint például a Bartók Béla Alapiskoláé. Holényi Gergő polgármester a testületi ülésen elmondta, hogy a Környezetvédelmi Alaphoz nyújtottak be egy 407 ezer euró értékű projektet az iskola épülete energiahatékonyságának növelése céljából.
„A projekt a homlokzat külső szigetelését és a tetőszigetelést foglalja magába. Egy 2018-ban kidolgozott projekt egy részéről van szó. Ez volt az első 400 ezer eurós kiírás, ezért döntöttünk a főépület mellett. Ha szeptemberben megjelenik egy kisebb, 200 ezer eurós, akkor beadjuk a kisebb épület vagy a szabadidőközpont projektjét is” – magyarázta kérdésünkre Holényi.
A projekthez az önkormányzatnak 5%os önrészt kell biztosítani, ami ez esetben kb. 20 ezer eurót tett ki. A javaslat szerint ezt a tartalékalapból tennék elérhetővé.
Varga Albin
Varga Albin, a pénzügyi bizottság vezetője ennek kapcsán azt mondta, hogy a projekt beadását támogatják, viszont az önrészhez nem a tartalékalapból kellene jóváhagyni keretet. Hasonló véleményen volt Barczi Dániel, mire Holényi elmondta, hogy az önrész összege nem végleges, mivel egyelőre nem tudni, mekkora összeget hagy jóvá a projektre a Környezetvédelmi Alap.
A képviselők végül támogatták a projekt beadását, Hodosi Tibor viszont azt is nehezményezte, hogy ezt utólag kell megtenniük, nem pedig a benyújtása előtt. Holényi ezt a szűkös határidővel magyarázta, illetve azzal, hogy a járvány miatt nem ült össze korábban a testület.
Akadt viszont két másik, régóta görgetett projekt, amelyek a képviselők javaslatéra lekerültek a napirendről, mivel furamód megnövekedett az önrész. Ezek egyike az izsapi kanalizáció első szakaszára irányuló 526 ezer eurós projekt, melynek benyújtását még tavaly novemberben megszavazták a képviselők azzal a kitétellel, hogy a projekttel kapcsolatos minden kiadásról szavazniuk kell.
Az akkori javaslat 26 ezer eurós önrészt tartalmazott, ez viszont mostanra a duplájára nőtt.
Varga Albinnak tűnt fel, hogy 51 ezres tétel szerepel a javaslatban, és erre magyarázatot kért a polgármestertől, Holényi viszont nem tudta megmagyarázni. Érdeklődésünkre elmondta, hogy ez egy költségvetési tétel, nem pedig kifizetés. „A minisztérium kéri, hogy meglegyen a fedezete a költségvetésben. Ez egy metodika, de jelen pillanatban én sem tudom, miért nőtt meg ez az összeg. Ha viszont nem jelenik meg a kért önrész a költségvetésben, akkor kihúzhatják a projektet” – magyarázta.
Barczi Dániel
Hasonló volt a helyzet a poliklinika projektjével is, amely már a kiírás második körénél jár. A 823 ezer eurós projekt beadását még 2019 decemberében hagyták jóvá, ebből 700 ezret (85%) tenne ki az EU-s támogatás, 82 ezret (10%) az állami költségvetésből nyújtandó hozzájárulás, míg 41 ezret (5%) az önrész. Ez utóbbi tételt kellett volna belefoglalni az idei költségvetésbe, viszont ezúttal már 124 ezer euróról volt sz, amit Holényi a plénumon nem tudott pontosan megmagyarázni, ezért javasolta, hogy akkor vegyék le ezt is napirendről, és legközelebb újra megtárgyalják.
„A kiírás első körében benyújtottuk a pályázatot 14 orvos becsületbeli nyilatkozatával. A második körbe, melynek határideje február volt, már építkezési engedélyre volt szükség, valamint konkrét szerződésre az orvosokkal. A projekt kivitelezésének részletei nem változtak, viszont időközben módosítottak azon, hogy mit tehetünk bele indokolt költségként, és mit nem. Voltak olyan tételek, amelyek az első körben még benne szerepeltek, a második körben viszont már az EU-s finanszírozás szempontjából indokolatlan költségeknek bizonyulnak, például egy elektronikus beléptetőrendszer” – fogalmazott kérdésünkre Holényi.
A projekt benyújtásához 4 orvossal kötött szerződésre volt szükség, köztük kell legyen két körzeti orvos, egy gyerekorvos és egy nőgyógyász. A korábbi 14 orvosból mostanra 11 lett, akikkel szerződést tudtak benyújtani a projekt mellé. Holényi figyelmeztetett, hogy a támogatási összeget is ehhez igazítják majd az értékelők. Úgy véli, jó esetben májusra kiderülhet, mekkora támogatást hagynak jóvá.
(SzT)