10 hasznos tipp olyanoktól, akiknek rengeteget sikerült fogyniuk

Bárhogy is próbálkozunk az önmegtartóztatással, decemberben mindig felkúszik egy kis háj a testünkre, aztán nem győzünk fogadkozni, hogy az újévben csinosabbá, és kívánatosabbá varázsoljuk magunkat, mint valaha. Aztán az első komolyabb csábításnál, vagy nagyobbacska kihívásánál már hagyjuk is a fenébe az egészet - írja a 24.hu.

Nem túl sok ember képes arra, hogy valóban változtasson. Még kevesebben olyanok, akik komoly súlyfeleslegtől képesek tartósan megszabadulni. Utóbbiak közül keresett meg tíz sikeres embert a BuzzFeed, hogy ha csak egy tanácsod adhatnának a küzdelem előtt állóknak, mi lenne az.

Rejtse el a mérleget és a tükröt!

Penny N., 31 éves, 4 év alatt 36 kilót fogyott.

Penny N., 31 éves, 4 év alatt 36 kilót fogyott.

Az első hónapban eldugtam a mérlegemet és az egészalakos tükrömet, ami segített abban, hogy a testem reakcióira figyeljek, és ne azzal foglalkozzak, hogy nézek ki. alapvetően türelmetlen ember vagyok, többek között ez volt az oka annak, hogy a múltban sokat ingadozott a testsúlyom. Nem láttam elég gyorsan az eredményeket, ezért mindig, ideje korán feladtam.

Csináljon végig egyetlen edzéstervet. Akkor is, ha már többször kudarcot vallott!

John Nelson, 42 éves, egy szűk év alatt 33 kilótól szabadult meg.

John Nelson, 42 éves, egy szűk év alatt 33 kilótól szabadult meg.

Unatkoztam, ezért felvettem egy ősrégi futócipőt és elindultam kocogni. Harminc foknál is melegebb volt, tűzött a nap, és nem bírtam egyszerre többet futni 15 másodpercnél. Ennek ellenére felpezsdített az élmény, úgyhogy elhatároztam: megint belevágok a programba, amit követve, néhány hónap alatt le tudok majd futni öt kilométert.

Ez volt a harmadik alkalom, hogy belekezdtem, de mindig találtam kifogást, hogy ne fejezzem be: túl sok a munka, túl meleg van, fáj a hátam… Akkor azonban megembereltem magam, és kilenc hét alatt végigcsináltam a programot. 2014. szeptember elsején futottam le először öt kilométert egyben.

Tűzzön ki könnyen végrehajtható célokat!

Asha Hussein, 30 éves, tizennégy hónap alatt 31 kilót adott le.

Asha Hussein, 30 éves, tizennégy hónap alatt 31 kilót adott le.

Az életmódváltásom első napján beiratkoztam egy edzőterembe. Elég kellemetlenül éreztem magam, mintha mindenki engem bámult volna. De rájöttem: végtére is mindenki ugyanazzal a céllal jött ide, úgyhogy már az első hét után sokkal jobban éreztem magam. Kicsiben kezdtem: hetente kétszer, húsz percig használtam a futópadot, aztán lassan, fokozatosan növeltem az időt, és az intenzitást, majd más gépeket is kipróbáltam.

Nézzen utána, miben mennyi kalória van pontosan!

Jazmine Fedora, 25 éves, négy év alatt 22 kilót adott le.

Jazmine Fedora, 25 éves, négy év alatt 22 kilót adott le.

Az első amit csináltam, hogy elkezdtem naplót vezetni, amibe mindent felírtam, amit ettem és ittam, és összeszámoltam, hány kalóriát vittem be a szervezetembe. Hamar rájöttem, hogy túl sokat fogyasztok. Lassan megtanultam, hogy miben mennyi kalória, és milyen tápanyagok vannak, ez rengeteget segített.

Hagyja el a feldolgozott szénhidrátokat, és a fehér cukrot!

Kelly Crosby, 33 éves, nyolc hónap alatt 26 kilótól szabadult meg, és 2014 áprilisában lefutotta élete első maratoniját.

Kelly Crosby, 33 éves, nyolc hónap alatt 26 kilótól szabadult meg, és 2014 áprilisában lefutotta élete első maratoniját.

Az első hét brutális volt, fájt fejem, levert voltam, és hihetetlenül ingerlékeny. Azt kell mondanom, hogy szó szerint cukorfüggő voltam, és egy nagyon kemény elvonáson kellett átesnem. De sikerült, és ahogy teltek a hetek, egyre könnyebben ment.

Most minden napomat két tojással kezdem a fehérjebevitel miatt, ebédre húst és salátát eszem, vacsorára pedig csak zöldségeket. Néha engedélyezek magamnak egy kis étcsokoládét, és minden héten egyetlen étkezést “elcsalok”, vagyis azt eszem, amit csak akarok.

Írjon egy levelet saját magának arról, hogy miért szeretne lefogyni!

Sarie Bronish, 25 éves, alig másfél év alatt 40 kilót dobott le.

Sarie Bronish, 25 éves, alig másfél év alatt 40 kilót dobott le.

Írtam egy levelet a jövőbeli önmagamnak arra az esetre, ha motivációra lenne szükségem. Annyira őszinte voltam, amennyire csak lehettem, úgyhogy elég szívszorító levél lett, de igaz volt minden sora. A későbbiekben nagyon sokat segített nekem ez a levél, amit aztán egy év múlva megosztottam a blogomon, és válaszoltam is rá.

Szokjon le egy időre az édességekről!

Dan Case Jr., 21 éves, 43 kilót fogyott, valamivel több, mint egy év alatt.

Dan Case Jr., 21 éves, 43 kilót fogyott, valamivel több, mint egy év alatt.

Soha sem gondoltam, hogy ezt valaha elmondhatom majd magamról, de egy egész éven át nem ettem semmiféle desszertet. Fokozatosan változtattam a szokásaimon: például nem mentem át minden este a kolesszal szembeni benzinkútra jégkrémért.

Aztán odafigyeltem arra, hogy kikkel, mennyi időt töltök. A legnehezebb időszakokban, csak olyan emberekkel vettem magam körbe, akik támogattak és bátorítottak. Végül megtaláltam azokat azokat a dolgokat, amikkel helyettesíthetem a  desszerteket: fagylalt helyett például zsírszegény joghurtokat, és gyümölcsöket ettem, hetekkel később pedig mát azt éreztem, hogy ezeknek sokkal jobb ízük van, mint a cukros édességeknek.

Sétáljon mindenhová!

Michelle M., 30 éves, két év alatt eredeti testsúlyának felére fogyott azaz, 90 kilót adott le.

Michelle M., 30 éves, két év alatt eredeti testsúlyának felére fogyott azaz, 90 kilót adott le.

Az első, amit magamért tettem, hogy elkezdtem mindenhová gyalog járni. Kisebb távolságokkal kezdtem, mert eleinte egy saroknyi séta, vagy egy emeletnyi lépcső után már alig kaptam levegőt. De tudtam, hogy ezt kell tennem: nem buszoztam többé, nem ültem autóba, és nem hívtam taxit. Több mint 180 kiló voltam, úgyhogy nem volt egyszerű: fájtak a lábaim és hamar kimerültem, de éreztem, hogy folyamatosan erősödöm.

Aztán egyre többet mozogtam: elkezdtem aquafitness, meg zumba órákra járni, ettől egy picit még több önbizalmam lett, így beiratkoztam egy edzőterembe. Az egyre több mozgásnak és kardióedzésnek hála, már az első évben negyvenöt kilót fogytam.

Tornázzon videojátékkal!

Nadia G. 27 éves, nagyjából három év alatt, közel 70 kilót játszott le magáról.

Nadia G. 27 éves, nagyjából három év alatt, közel 70 kilót játszott le magáról.

Túlságosan szégyenlős voltam ahhoz, hogy lemenjek egy edzőterembe, úgyhogy vettem egy zumbás játékot a konzolomhoz. A mozgás így szórakozás, nem esik nehezemre heti öt-hatszor csinálni. Mindig is imádtam a videojátékokat, így a nem kellemetlen kötelesség az edzés, ráadásul folyton ösztönöz, hogy újabb szinteket érjek el. Aztán elkezdtem magamon is látni az eredményt, ami még inkább motivált.

Tanuljon meg főzni!

Rogelio Orozco, 26 éves, egy év alatt közel 30 kilót fogyott.

Rogelio Orozco, 26 éves, egy év alatt közel 30 kilót fogyott.

Leálltam a pizzával, meg a gyorskajákkal, inkább elkezdtem magamnak főzni. Azelőtt legalább hetente két-háromszor pizzát rendeltem, és úgy három-négyszer ettem gyorsétteremben. Ezek nagyon könnyen elérhetők, és olcsók is, én pedig lusta voltam, és nem is igazán tudtam, hogyan kell elkészíteni egy ételt. Ráadásul sokáig azt hittem, hogy a házi koszt egyszerűen nem lehet finom.

Hatalmas élmény volt, amikor először ettem saját kezűleg főzött ételt. Rájöttem mekkora kreativitás van az ételkészítésben, azóta sok zöldséget már magamnak termelek. Ráadásul kiderült, hogy nem is vagyok olyan csapnivaló szakács. Legalábbis a feleségem szerint.

24.hu