100 km/óránál akadt be az idős pár kocsijába belerohanó autó sebességmutatója

A Komáromhoz tartozó Gadóc és Keszegfalva között tragikus kimenetelű balesetnek egy halottja és egy súlyos sérültje van.

100 km/óránál akadt be az idős pár kocsijába belerohanó autó sebességmutatója
Helyszíni felvétel

Mint azt már korábban megírtuk, egy Volkswagen Passat sofőrje váratlanul áthajtott a menetiránnyal ellentétes sávba, ahol belehajtott egy, az út szélén álló Škoda Fabiába. 

A Fabiával a Tvnoviny.sk értesülései szerint egy idős pár állt meg diót szedni, a Nový Čas most kiegészítette ezt az információt azzal, hogy az idős pár a kocsiban várakozott, míg fiuk összeszedte a diót az út mellett.

Az ütközés következtében a VW berepült a kukoricásba, a Fabia pedig felborult. Az utóbbiban ülő 75 éves férfi életét vesztette, 71 éves feleségét pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. 

A Nový Čas információi szerint azt egyelőre továbbra sem tudni, milyen körülmények között következett be a baleset, mindenesetre tényszerűnek tűnik, hogy a Passat sofőrje gyorsan hajtott, kocsija sebességmutatója ugyanis 100 km/óránál akadt ki.

(Nový Čas)