1000 új munkahelyet létesít idén egy amerikai hátterű cég Egyházkarcsán!

2021. január 12. - 19:48 | Régió

Miután megszületett a területi határozat és megkapták az építkezési engedélyt, január 7-én elkezdte a területrendezési munkálatokat a Strabag vállalat, mely az osztrák Go Assett ingatlanfejlesztő Log Center R7 nevű projektje részeként épít egy hatalmas, több mint 55 ezer négyzetméteres csarnokot, amit idén szeptembertől egy amerikai hátterű társaság szlovákiai leányvállalata használ majd logisztikai központként. Az ipari parkban emellett finisel a görög Chipita üzeme, és idén kiírják a versenypályázatot az Egyházkarcsa és Dunaszerdahely közti körforgalomra is.

1000 új munkahelyet létesít idén egy amerikai hátterű cég Egyházkarcsán!
Fotók: Cséfalvay Á. András, ill. Paraméter - További felvételekért kattints!

A Go Assett Log Center R7 nevű, mintegy 20 hektáron megvalósuló egyházkarcsai projektjéről már tavaly nyáron beszámoltunk, eszerint annak három csarnok képezi részét. Az említett, 55 296 négyzetméteres a legnagyobb, amellett egy további 28 800, illetve egy 7 776 négyzetméteres csarnok épül majd meg a jövőben. A legnagyobb csarnok építését eredetileg már októberben el akarták kezdeni, objektív okok miatt azonban január elejére tolódott.

A Log Center R7 projekt csarnokai területileg a jelenlegi 63-as főút mellett, a Coop Jednota központja és Erdőhátkarcsa között terülnek majd el.

"Azt az információt kaptuk, hogy ezer embert alkalmaznak majd. A logisztikai központ világszínvonalú lesz, a legmodernebb IT-technológiával és raktárgazdálkodási rendszerrel lesz ellátva. Előreláthatólag februárban tartunk egy alapkőletételt, szeptemberre pedig elkészül és üzembe helyezhetik" - árulta el ennek kapcsán érdeklődésünkre Gódány László, Egyházkarcsa polgármestere.

Mórocz Péter alpolgármester ezt kiegészítette azzal, hogy információik szerint a logisztikai központban leginkább ruházati termékeket tárolnak majd, egy online divatbolt termékeinek elosztóközpontja lesz.

Balról: Mórocz Péter és Gódány László (archív felvétel)

A csarnok közel 50 kamiondokkolóval rendelkezik majd, a központ körül pedig több száz parkoló lesz. A közvetlen alkalmazottak mellett várhatóan számos alvállalkozónak, beszállítónak munkát ad majd.

„Feltételünk volt, mint mindig, hogy a régióból vegyenek fel munkaerőt, és ne vendégmunkásokat alkalmazzanak. Emellett itt senki nem fog minimálbérért dolgozni, mivel annyiért nem jönnek haza azok, akiket ma buszokkal szállítanak külföldre dolgozni. A megmaradásunk feltétele, hogy a magyaroknak biztosítjuk a megélhetést itt" - figyelmeztetett Gódány László.

A Go Asset társaság 2006 óta foglalkozik ipari létesítmények építésével Ausztriában és Közép-Kelet-Európában, elsősorban a logisztika és a kiskereskedelem részére. Az elmúlt öt évben mintegy 150 millió euró értékű beruházást hajtottak végre. Nem ez lesz az első csarnok, melyet az egyházkarcsai ipari parkban építenek, az ő nevükhöz fűződik ugyanis a KiK-RLS 56 ezer négyzetméteres logisztikai központja épülete is.

Gódány László beszélt arról is, hogy már kiadták a görög Chipita vállalat egyházkarcsai üzemének használatbavételi engedélyét, jelenleg zajlik a technológia engedélyeztetése és próbaüzeme, a gépsorok építése.

"Várhatóan áprilisban szalagot vágunk, de már most mintegy 300-an dolgoznak a cégben" - fogalmazott.

A görög élelmiszer-ipari gyártócég legismertebb termékei közé tartozik a 7days croissant vagy a Bake Rolls kenyérchips, a cég a tervek szerint a jövőben összesen mintegy 700 személyt vehet fel. Az üzem mintegy 50 ezer négyzetméteren terül el, az átadását már tavalyra tervezték, de részben a járvány miatt is idénre tolódik. A beruházás értékét a korábbi 80-ról 105 millió euróra növelték.

Valamikor a jövőben a jelenlegi 63-as főút jelenti majd az R7-es gyorsforgalmi egyik felét, míg a 63-as az erdőhátkarcsai, illetve a bősi felüljáró között új szakaszt kap, Dunaszerdahelyhez közelebb. Az ipari park közvetlenül kapcsolódik majd az R7-esre az erdőhátkarcsai felüljárónál, az ehhez vezető útszakasz az ipari parkban már szintén elkészült. A Coop Jednotánál lévő jelenlegi bevezető út később megszűnik.

Ugyancsak folyamatban van az Egyházkarcsa és a dunaszerdahelyi Karcsai út kereszteződésénél megépítendő körforgalom projektje, amit Mórocz Péter elmondása szerint a Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) és az Autópályaépítő Vállalat (NDS) közti hatásköri átruházások és parcellaátalakítások is hátráltattak.

A körforgalomra az útkezelők írnak ki idén versenypályázatot. Később, amikor az R7-est megépítik Dunaszerdahelyig (ennek dátuma pillanatnyilag nem ismert), akkor a körforgalom tulajdonképpen megszűnik, mivel a gyorsforgalmi a Karcsai út felett ível majd át. A 63-as főút új szakasza a villanytelep közelében keresztezi majd a Karcsai utat, itt is körforgalom létesül.

(SzT)