110 millió eurós foglalkoztatási támogatást jelentett be a munkaügyi tárca

2020. október 1. - 21:07 | Belföld

A munkaügyi tárca a munkaügyi hivatalokkal együttműködve a foglalkoztatottság növelése érdekében újabb projekteket indít útnak. A támogatás három fázisban valósul meg, a második fázis október 1-jén kezdődik. A projektekre, amelyek célja álláshoz juttatni 32 000 munkanélkülit, összesen 110 millió eurót különített el a kormány.

110 millió eurós foglalkoztatási támogatást jelentett be a munkaügyi tárca
Milan Krajniak (TASR)

Az első fázisban, amely július 20-án kezdődött, összesen 35 millió eurót osztottak szét. A második fázisban a támogatás végösszege 43 millió euró lesz. A harmadik fázisra, amely december elején indul, 32 millió eurót különített el a kormány. Erről csütörtöki sajtótájékoztatóján számolt be Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter.

A második fázisban a miniszter beszámolója szerint 8000 emberen akarnak segíteni. Támogatásban ezúttal az induló vállalkozókat, a szociális intézeteket és a munkáltatókat részesítik.

Az induló vállalkozók havi 233 eurós támogatást igényelhetnek két éven keresztül, vagyis a támogatás végösszege 5600 euró lesz.

Feltétele, hogy az igénylő szerepeljen legalább egy hónapig a munkaügyi hivatal nyilvántartásában, illetve hogy legalább két évig vállalkozzon. Krajniak elmondása szerint azok is igényelhetik ezt a támogatást, akik áprilisban vagy májusban számolták fel a vállalkozásukat.

A támogatás másik típusa a munkáltatókat érinti.

Az újonnan felvett alkalmazottak esetében a munka teljes árának 66-85 százalékát vállalja át az állam hat hónapon keresztül.

66 százalékos átvállalás esetén a támogatás maximális összege havi 949,42 euró, 85 százalékos esetén pedig havi 1222,74 euró lesz. A támogatás feltétele, hogy az újonnan felvett álláskeresőt az adott cég a támogatási idő letelte után még legalább három hónapig alkalmazza.

Amennyiben egy szociális intézet vesz fel új alkalmazottat – reagálva a koronavírus-világjárvány jelentette nagyobb kihívásokra -, a munka teljes árának 95 százalékát téríti az állam 9 hónapon keresztül.

A támogatás maximális összege havi 1366 euró lesz. A szociális intézeteket ilyen módon összesen 16 millió euróval támogatja a kormány.

Krajniak elmondása szerint a minisztérium elvégeztetett egy piackutatást, amelynek keretében felmérték, hogy mely régiókban, mely munkaügyi hivatalokban melyik projekt iránt érdeklődnek az emberek. A tárcavezető azt ígérte, hogy a támogatásokhoz a korábbinál könnyebben lehet majd hozzájutni. A szerződéseket az illetékes munkaügyi hivatal fogja megkötni.

Krajniak abban bízik, hogy a felsorolt projekteknek köszönhetően év végéig stabilizálódni fog a munkaerőpiac. Úgy véli továbbá, hogy nem fog számottevően növekedni a munkanélküliség.

TASR