Nagymegyernél kamion ment bele a Leo Expressbe, Dunaszerdahelyen egy utánfutót kapott telibe a vonat

Megosztás

Nagymegyer határában, a Komáromi úti vasúti átjáróban, valamint Dunaszerdahelyen a pódafai úti átjáróban is baleset történt.

Hodosi Tibortól, a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnokától megtudtuk, hogy a nagymegyeri esetnél a kamion nem a vonat elé hajtott, hanem tulajdonképpen a szerelvény elejének hajtott neki oldalról. A Komárom felől érkező sofőr valószínűleg nem figyelt a fényjelzésre.

Az ütközés következtében a kamion lesodródott az útról, a sofőrje súlyosan megsérült. A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak, Hodosi szavai szerint a kamion sofőrjét szállították el vele.

Ehhez az esethez a dunaszerdahelyi állomásról riasztották a tűzoltókat, miután a nagymegyerieket már korábban a medvei hídnál történt súlyos kamionbalesethez vezényelték ki.

A vonaton, amely egyébként szintén Komárom felől érkezett volna a nagymegyeri állomásra, 45-en utaztak, közülük ketten könnyebben megsérültek.

A Leo Express a Facebookon közölte, hogy az eset miatt késésekre kell számítani. A vonat kisiklott, emiatt a megfelelő technikát várják, amely visszaemeli a szerelvényt a sínekre.

Ugyancsak késnek a vonatok a Dunaszerdahely-Alistál vonalon, miután Dunaszerdahelyen, a pódafai úti vasúti átjáróban a Leo Express személyvonata ütközött egy személykocsi utánfutójával – közölte a Szlovák Vasutak (ŽSR) a Facebookon. Személyi sérülés itt nem történt, a tűzoltókat ehhez az esethez nem riasztották.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program