A lévai amatőr költő, aki politikai pályára lépett volna - kicsoda Juraj Cintula?

camera

10

A lévai amatőr költő, aki politikai pályára lépett volna - kicsoda Juraj Cintula?

Juraj Cintula 

Megosztás

A férfi, aki ma délután meglőtte Robert Fico miniszterelnököt a 71 éves lévai amatőr költő, Juraj Cintula.

Cintula 1953-ban született, alapító tagja a Dúha irodalmi klubnak, amely 2005-ben jött létre.

Három verseskötet (Sen rebela, Diptych, Osy), továbbá két regény írója. 2015-ben jelent meg utolsó kötete Efata címmel. Utóbbi regényében elég meredek kijelentések tesz a romákról:

“Soha nem volt annyi szemtelen cigány Európában, mint manapság. De jól látják és tudják, hogyan kell használni az országok szociális rendszereit. Az állam nem oldja meg a problémát, csak táplálkozik belőle. Százezer szlovákiai cigány megérdemli a fehérek kegyeit, de nem mondják el nekünk. (…) Legyünk velük szigorúak és igazságosak” – áll a könyv bevezetőjében.

Élő adásunk a merényletről:

2015 óta a Szlovák Írószövetség tagja, akik nemrég határolódtak el a férfi tettétől.

Utoljára 2016-ban jelent meg a sajtóban a neve, ez idő tájt egy bevásárlóközpontban dolgozott biztonsági őrként. A Markíza riportja szerint az idős férfit a munkahelyén verték meg. Az elkövető kábítószerek hatása alatt állhatott.

“Be volt drogozva. A polcokról elkezdte a földre dobálni a csirkéket, ezután pedig zsonglőrködött velük” – nyilatkozta 8 évvel ezelőtt Cintula. A támadóját végül sikerült elfogni.

“A világ tele van erőszakkal és fegyverekkel. Az emberek mintha megőrültek volna” – mondta Cintula egy videóban nyolc évvel ezelőtt. “Európát elárasztják a migránsok, mindehol erőszak és szélsőségesség. De ami a legrosszabb, hogy Európa kormányainak erre nincs semmilyen alternatívájuk. De hiszen ez maga az ember lenne.”

“Mit akarnak az emberek?” – teszi fel a kérdést a férfi ugyanebben a videóban – “Nyugalmat. Jól akarják érezni magukat. És mit utasítanak el az emberek? Mitől félnek? Az erőszaktól.”

A videóban az is jelzi, hogy 2016. április. 7-én létrehoztak Léván egy előkészítő bizottságot, amelynek célja, hogy megalapítsanak egy erőszak elleni mozgalmat.

A mozgalmat végül meg is alapították, saját Facebook-oldala is van: “A Mozgalom az Erőszak Ellen egy feltörekvő politikai párt, amelynek célja, hogy megakadályozza az erőszak terjedését a társadalomban. Megakadályozni a háborút Európában és a gyűlölet terjedését.”

A mozgalom végül nem alakult párttá.

A közösségi oldalon több posztot is Matovič és Kotleba kritizálásának szenteltek.

Juraj Cintula a kormány handlovai kihelyezett ülésén lőtt rá Robert Fico miniszterelnökre. A merénylő lövéseket adott le a kormányfőre, aki hasi tájékon, valamint a kezén is megsérült. A lévai férfit még a helyszínen őrizetbe vették.

Az ügy vizsgálatát a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vette át.

Cintula fia az Aktuality hírportállal közölte, hogy sokkolták a történtek, majd hozzátette, hogy édesapja legálisan tartott fegyvert. Fogalma sincs róla, hogy az apja mit tervezett, és hogy miért történt ez az egész. Arra a kérdésre, hogy gyűlölte-e Ficót, a merénylő fia azt felelte: “Így mondanám, nem rá szavazott. Ez minden, amit ezzel kapcsolatban mondhatok”. Szerinte apja nem szenvedett mentális betegségekben.

A lévai amatőr költőt előre kitervelt emberölési kísérlet miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélhetik.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program