"Egyelőre nem jelenthetjük ki, hogy nyerésre állunk" – továbbra is életveszélyben van a kormányfő Kaliňák szerint

camera

24

"Egyelőre nem jelenthetjük ki, hogy nyerésre állunk" – továbbra is életveszélyben van a kormányfő Kaliňák szerint

Fotók: TASR - Pavel Neubauer 

Megosztás

Robert Fico (Smer-SD) kormányfő állapota továbbra is súlyos, az őt eltaláló négy lövés komoly és széles körű sérüléseket okozott.

Az orvosok stabilizálták az állapotát, de még mindig nincs túl az életveszélyen – jelentette ki Robert Kaliňák (Smer-SD) miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter a Biztonsági Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy a kilátások pozitívak.

“Engedjék meg, hogy tájékoztatást nyújtsak a miniszterelnök egészségi állapotáról, ami továbbra is súlyos. A besztercebányai Roosevelt kórház orvosi csapata mindent megtesz, hogy állapotát stabilizálják, és ez pozitív prognózist eredményezhessen. Sajnos egyelőre nem jelenthetem ki, hogy nyerésre állunk, vagy hogy pozitív a prognózis, mert a négy lövés által okozott sérülések olyannyira szerteágazóak, hogy nagyon igénybe veszik a szervezetét. Bízunk az orvosi csapatban, az ápolókban, akik minden percben azon dolgoznak, hogy a miniszterelnök állapota javulhasson. Köszönök minden támogatást az életéért vívott harcához. A maradéktalan támogatást minden percben érzékeljük. Még egyszer: köszönjük! Az orvosoknak sikerült az állapotát stabilizálni, de továbbra sincs életveszélyen kívül” – fogalmazott Robert Kaliňák a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A védelmi miniszter megerősítette, a miniszterelnök elleni merénylet tervezett tett volt, az elkövető már egy korábbi kihelyezett kormányülés helyszínén is jelen volt.

A miniszter arra kérte a sajtó munkatársait, hogy minden esetben a tényeket közöljék. Cserébe ígéretett tett, hogy folyamatosan tájékoztatni fognak a miniszterelnök állapotáról.

“Robert Fico súlyos sérülése azt okozhatja, hogy több dolgot újra kell majd tanulnia, talán úgy, mint a mi demokráciánknak is újra meg kell tanulnia járni. Újra meg kell tanulnunk tolerálni a más véleményt. Tolerálni azt, hogy egy dologgal kapcsolatban különböző véleményünk lehet, és hogy nem létezik egy univerzális, helyes álláspont azzal kapcsolatban, merre kell tartania Szlovákiának, az Európai Uniónak vagy az egész világnak. Vissza kell térnünk az alapokhoz, amiket több mint harminc évvel ezelőtt, az 1989-es forradalomkor harcoltunk ki, amit bársonyos forradalomnak neveztek, éppen azért, mert a tolerancia jelét mutatta minden véleménytípus kapcsán. Ez a feladat áll előttünk” – folytatta Robert Kaliňák.

A belügyminiszter arra szólította fel a médiát, hogy ne adjon teret az összeesküvés-elméleteknek. Egyúttal elutasította, hogy a rendvédelmi erők nem megfelelően jártak el a kihelyezett kormányülésen.

Élő hírfolyamunk a merénylettel kapcsolatos fejleményekről:

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program