1

Fotó: TASR
A miniszterelnök egészségi állapota továbbra is nagyon súlyos, csak pár percet tudtunk beszélgetni, pihenésre van szüksége – mondta Peter Pellegrini megválasztott államfő csütörtökön.
“A legfontosabb órák, napok következnek a miniszterelnök számára” – jegyezte meg Pellegrini, miután meglátogatta a besztercebányai kórházban Robert Ficót.
A leendő köztársasági elnök hozzátette, a kormányfőt mindössze egy hajszál választotta el a haláltól.
„Csak néhány percig beszélhettem vele, mert nyugalomra és csendre van szüksége, minden zavaró körülményt ki kell zárni” – mondta, és hozzátette, reméli, hamarosan felépül.
A megválasztott államfő köszönetet mondott a besztercebányai Roosevelt kórház dolgozóinak és vezetésének.
Ismételten felszólította az embereket, hagyjanak fel a gyűlöletkeltéssel. Egyesíteni kell a megosztott országot – mondta. „Arra van szükség, hogy az egész ország együtt, politikai nézetektől, vallástól vagy bármi mástól függetlenül felismerje, hogy átléptünk egy vörös vonalat, amit az ország megalakulása óta még soha” – zárta Pellegrini.