Robert Fico állapota stabil, de továbbra is életveszélyes
Robert Fico miniszterelnök állapotát a szerdai merénylet után sikerül stabilizálniuk a besztercebányai orvosoknak, de még nincs túl a nehezén, állapota még mindig életveszélyes.
Robert Kaliňák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes tájékoztatása szerint a kormányfőt négy lövés találta el, több szerve is roncsolódott, ha szervezete kitart is, hosszú lábadozás vár rá.
Fico még továbbra sincs szállítható állapotban, hétfőn orvosi konzílium dönt majd arról, hogy mikor szállíthatják át valamelyik pozsonyi kórházba.
A rendőrség közben hivatalosan is meggyanúsította Juraj Cintulát a merénylet elkövetésével, az ügy kivizsgálását a főügyészség felügyeli, amely információs embargót rendelt el, gyakorlatilag nem árulnak el részleteket a nyomozásról.
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter annyit elmondott, hogy a rendelkezésre álló információk alapján Cintula „magányos farkasként” követte el a merényletet, vagyis a rendőrség nem tud arról, hogy valaki segítette volna a merénylet elkövetésében vagy akárcsak tudott volna arról, hogy mire készül.
A miniszter elmondta azt is, hogy már 32 olyan esetet vizsgálnak, amikor valaki egyetértően vagy támogatóan nyilatkozott a merényletről.
A belügyminiszter óvatosan az ellenzékre tereli a gyanút
Šutaj Eštok visszautasította azokat a vádakat, hogy nem volt megfelelő a miniszterelnök védelme Handlován, szerinte a merényletnek egyértelműen politikai motivációja van. Kaliňák és Šutaj Eštok is a toleranciát, a másik véleményének elfogadását hangsúlyozták, de ennek ellentmond, hogy
Šutaj Eštok elbagatellizálta Cintula korábbi kapcsolatát szélsőségesen nacionalista és oroszbarát csoportokkal, valamint a roma- és menekültellenes kijelentéseit, írásait.
Hangsúlyozta viszont az elkövetőnek az információs embargó ellenére kiszivárgott rövid, 20 másodperces „videóvallomását”, amelyben a meglehetősen zavart állapotban az indítékairól vall. Ezek az indítékok az ellenzékhez kapcsolják az elkövetőt. Az viszont biztos, hogy Cintula alaposan készült a merényletre, a miniszter szerint ugyanis ott volt március 27-én Galántán is, amikor a kormány ott tartotta kihelyezett ülését.
Čaputová és Pellegrini nyugtatná a „politikát”
Zuzana Čaputová jelenlegi és Peter Pellegrini megválasztott köztársasági elnök közös nyilatkozatban ítélték el a Fico elleni merényletet, és a gyűlöletkeltés befejezésére, a személyeskedő szóbeli támadások leállítására szólítottak fel mindenkit.
„Az, ami tegnap történt egyéni cselekedet volt, de a felgyülemlett gyűlölet a közös munka” – áll a két elnök közös nyilatkozatában.
Egyben meghívták egy megbeszélésre valamennyi parlamenti párt vezetőjét, hogy közösen próbálják meg enyhíteni a társadalmi feszültséget és egységesen elítéljenek bármilyen erőszakot.
Hamran: a testőrök és a rendőrök is hibáztak, megakadályozható volt ez a merénylet
Hamran István korábbi országos rendőrfőkapitány – a belügyminiszterrel ellentétben – a rendőrség és a testőrök kudarcának tartja, hogy Cintula megtudta valósítani a miniszterelnök elleni merényletet. Hamran szerint meg lehetett volna akadályozni a merényletet, úgy véli, hogy a testőrök és a rendőrök sok hibát elkövettek a támadás előtt, alatt és utána is.
„Az általam látott felvételek alapján ki merem jelenteni, hogy ezt a merényletet meg lehetett volna akadályozni” – mondta a Paraméternek Hamran.
A rendőrség felelősségét várhatóan a belső ellenőrzés vizsgálata dönti majd el, amelyet már tegnap elindított a hivatal.
Hamran egyébként egyáltalán nem engedte volna az emberek közé a miniszterelnököt, főleg azért nem, mert már korábban is érkeztek hírek arról, hogy kormánypárti politikusok – is – kaptak életveszélyes fenyegetéseket, amiről maga Fico beszélt is néhány hete. Az ellenzéki politikusoknak sem javasolja most a tömegrendezvényeket, mert úgy látja, hogy „egyes politikusok nem tanultak az eseményekből, »politikai háborúra« készülnek, »politikai háborút« emlegetnek”.
Az ellenzék 100 napos tűzszünetet javasol, de visszautasítják Danko és Blaha kijelentéseit
Az ellenzék továbbra is nagyon visszafogottan reagál a merényletre, és néhány koalíciós politikus folytatódó támadásaira. Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke 100 nap „tűzszünetet” javasol.
„Kössünk egyezséget, hogy legalább a következő 100 napban tartózkodunk a támadásoktól és az olyan lépésektől, amelyek megosztják a társadalmat” – mondta Šimečka.
A párt felfüggesztette európai parlamenti választási kampányát is.
A kampányát felfüggesztette az SaS is, amelynek elnöke, Branislav Gröhling azonban visszautasítja Ľuboš Blaha (Smer) és Andrej Danko (SNS) állításait. A parlament smeres és sns-es alelnökei ugyanis az ellenzéket hibáztatják a Fico elleni merénylet miatt. „Lubos Blaha és Andrej Danko kijelentései, amelyek szerint mi vagyunk a felelősek a Robert Fico elleni támadásért, elfogadhatatlanok” – mondta Gröhling.