Boráros Gábor felkészületlenül érkezett a ketrecbe, jól helyben is hagyták

camera

1

Boráros Gábor felkészületlenül érkezett a ketrecbe, jól helyben is hagyták

Forrás: Oktagon MMA - archív felvétel 

Megosztás

Körülbelül egy év után tért vissza a ketrecbe, az RFA és IAF szervezetek által közösen szervezett tornára Érsekújvárba, ahol viszont kikapott a cseh Frederico Koumenhától.

A csallóközi MMA-harcos annak ellenére mérkőzhetett Szlovákiában, hogy büntetőeljárás van folyamatban ellene fogadási csalás alapos gyanújával. Tavaly februárban Boráros Gábor technikai KO-val nyert az izraeli Kiril Medvedovsky ellen a Végh Attila nevéhez köthető Fabriq MMA szervezet második tornáján a nyitrai városi sportcsarnokban. A Tipsport és a Fortuna fogadóirodák is kiemelkedően magas fogadásokat észleltek Boráros második menetes győzelmére, és ez vált gyanússá. A Tipsport az erre vonatkozó bizonyítékait hamar átadta a rendőrségnek, amely azonban mostanáig nem zárta le a nyomozást, annak érdekeire hivatkozva pedig nem is nyilatkoznak erről bővebben.

Az Oktagon MMA és a Fabriq MMA szervezetek nem kívánják szerepeltetni Borárost, míg az ügy le nem zárul. A körülmények miatt Boráros Oroszország felé kezdett kacsintgatni, egy orosz MMA szervezettel (ACA) kötött szerződést. Első meccsén viszont a 39 éves hazai Marat Gafurov hamar bedarálta.

A Šport.sk szerint Boráros Gábor ismerősei szerint a ketrecharcosból kiveszett a tűz és felkészületlenül érkezik a meccsekre. Pavol Neruda, az OKtagon promotőre és Ilja Škondrič edző is inkább már egyfajta “sztárboksz” meccseket javasoltak neki és fel is merült egy lehetséges együttműködés a Clash of the Stars szervezettel.

Boris Marhanský, az RFA szervezet promotőre azonban úgy állt Borároshoz, hogy tiszteletben tartja az ártatlanság vélelmét, és szerinte ha eddig nem hirdettek ítéletet felette, akkor már nem is fognak. Ha viszont mégis elítélnék, akkor cselekedni fognak.

A Šport.sk beszámolója szerint a szombat esti érsekújvári mérkőzésén Boráros hamar, egyetlen ütéssel el akarta intézni ellenfelét, ami leginkább arról tanúskodhat, hogy nincs megfelelő kondícióban. Levegő után kapkodott, és hamar átvette az irányítást a sokkal tapasztalatlanabb Komuenha.

Tomáš Kvapil korábbi sportoló azt is megjegyezte, hogy meglepte őt Boráros felkészületlensége és hogy bármilyen taktika nélkül vágott neki a meccsnek. Teljesen amatőrnek látta a hozzáállását.

Az első menet végén már alig állt a lábán, a második menet végén pedig a bíró véget vetett a meccsnek, miután Komuenha ground & pound technikával elintézte.

Így lett vége:

Miután a bíró leintette a meccset, Boráros még hosszú ideig lent marad, a tenyerébe temette az arcát és zokogott, mellette kedvesével.

Boráros mélyrepülése egyre hosszabb. A legutóbbi hét meccséből ötöt elvesztett, a kettő közül az egyiket, amit megnyert, a rendőrség vizsgálja, a másikat pedig egy negatív mérlegű ellenfél ellen húzta be.

Egy hét múlva viszont újra beáll a ketrecbe, és a magyar Kertész Máté ellen mérkőzik.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program