Újabb három személyt vettek őrizetbe, amiért Fico lelövését támogatták

camera

1

Újabb három személyt vettek őrizetbe, amiért Fico lelövését támogatták

A fotó illusztráció! (TASR) 

Megosztás

Az Országos Rendőrkapitányság szóvivője, Denisa Bárdyová vasárnap közölte, hogy szombaton újabb három személyt vett őrizetbe és gyanúsított meg bűncselekmény támogatásával a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA).

A szóvivő szerint hasonlóképp a korábban nyilvánosságra hozott esetekhez ezeket is a közösségi hálón tették.

“A gyanúsított személyek olyan posztokat tettek közé a közösségi hálón melyekkel támogatták a Handlovában történteket” – közölte. Hozzátette, ezeket a személyeket őrizetbe vették és megkezdték az ügyükben a nyomozást. “Pillanatnyilag a rendőrségi cellában vannak, ahol meg kell várniuk, hogy dönt a felügyelő ügyész” – húzta alá.

A szóvivő megismételte, intenzíven dolgoznak a gyűlöletkeltő posztok elemzésén, és kivétel nélkül mindegyik ügyben cselekedni fognak.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program