1
Felvétel a csiffári vadászházból (aktuality.sk)
A belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatala (ÚIS) lezárta a csiffári (Nyitrai járás) vadászházban történt lehallgatások ügyét.
Az ÚIS egyúttal javasolta a vádemelést Martin Juhás rendőrrel szemben közfeladati helyzettel való visszaélés gyanúja miatt.
A dokumentum már a felügyelő ügyész kezében van – tájékoztatott Andrea Dobiášová, az ÚIS szóvivője.
Martin Juhás a Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolását követően felállított nyomozócsoport egyik tagja volt. Miközben Bödörékkel összefüggésben nyomozott orvvadászat gyanújával, eljutott a csiffári vadászházig.
Juhás olyannyira erősnek érezte az orvvadászat során elejtett vadak feldolgozásával kapcsolatos gyanút, hogy kérte az említett vadászház lehallgatását, és azt a bíróság jóvá is hagyta.
A Kuciak-nyomozócsoportot annak idején testvére, Peter Juhás vezette, Martin egyszerű nyomozóként vett részt. Mikor feloszlatták a nyomozócsoportot, még a Pellegrini-kormány idején, Juhás a nyitrai járási rendőrséghez került, és végül innen jutott el az orvvadászat vizsgálatáig.
EP-választási interjú:
Mint ismert, 2021-ben a csiffári vadászházban találkozgatott Robert Fico, Robert Kaliňák, Miroslav Bödör, Marek Para ügyvéd, valamint Pavol Gašpar korábbi országos rendőrfőkapitány. Az elhíresült vadászházat eredetileg orvvadászat gyanúja miatt kezdték megfigyelni a hatóságok, közben pedig azt rögzítették, ahogy Miroslav Bödör az ügyvédeket és a Smer képviselőit fogadta. A felvételeken hallható volt, ahogy a szóban forgó személyek az aktuális ügyekben zajló nyomozásokról diskuráltak.
A felvételeknek köszönhetően derült ki, hogy milyen kapcsolat van Robert Fico és a Bonul cég tulajdonosa, Miroslav Bödör között. A Smer kormányzása alatt a Bonul jövedelmező állami szerződéseket nyert el több tízmillió euró értékben.
A lehallgatások által az is kiderült, hogy Fico 2021 nyarán arra koncentrált, hogy Bödör fiát, Norbertet és rokonát, az egykori országos rendőrfőkapitányt, a Smer jelenlegi parlamenti képviselőjét, Tibor Gašpart kijuttassa a vizsgálati fogságból.