Váradi Krisztián vagyok, orvos, sugáronkológusi szakvizsgára készülök. Lehetséges, hogy találkoztunk már személyesen, is kedves olvasó, valamelyik kórház onkológiai részlegén, és ha így van, őszintén remélem, hogy tudtam segíteni az Ön vagy szerette gyógyulását.
Akinek a sors úgy hozta, hogy meg kell küzdenie ezzel a betegséggel, a személyes harcon túl szembekerül majd a rendszer hibáival is. Például, hogy kevés a szakorvos, hogy hosszúak a várólisták, hogy az egészségbiztosítók vonakodnak megtéríteni a drága, biológiai kezeléseket, hogy nincs elegendő berendezés a vizsgálatokra, és higgyék el, még hosszan sorolhatnám.
Tudják, mi a legrosszabb?
Az, hogy az élhetetlen körülmények miatt frusztrált az orvos és a beteg is, és sokszor kiveszik az egymás iránti tisztelet az emberekből, s így a méltóság az egész helyzetből. Pedig az lenne a legfontosabb. Ha a rendszerben nincs pénz vagy azt rossz helyre költik el, akkor bizony semmi sem fog működni. Miközben látjuk, hogy Szlovákia az uniós pénzeket sokszor nem is tudja felhasználni vagy értelmetlen dolgokra költi ahelyett, hogy azzal az onkológiai betegséggel harcolók küzdelmét segítené.
Ezért elhatároztam, hogy a vizsgálóterem mellett az Európai Parlamentben is harcolni fogok Önökért.
Kérem, ha teheti, segítsen szavazatával!
A Progresszív Szlovákia párt listáján indulok a június 8-i európai parlamenti választásokon, annak a pártnak a soraiban, ahol az ország első magyar miniszterelnöke, Ódor Lajos is megméreti magát.
Annak a szakértői kormánynak a vezetője, aki hosszú távú változtatásokat szorgalmazott az egészségügyben és aki az uniós forrásoknál felfedte, hogy a megválasztott politikusokból alakult kormányok ezidáig több milliárd eurót hagytak az uniós kasszában ahelyett, hogy a szlovák egészségügyre költötték volna. Változtassunk ezen!
Higgyék el, szívügyem az egészségügy javítása és fiatal orvosként harcolni fogok Brüsszelben, hogy több magyar orvos maradjon Szlovákiában, hogy magyar paciensek anyanyelvükön kérhessenek segítséget orvosuktól és hogy a szlovákiai magyarok is emberhez méltóbb körülmények között gyógyulhassanak itthon, Szlovákiában.
Politikai hirdetés
(PR-cikk)