A Béketábor legyőzhetetlen

Mottó: „Nem volt még ilyen szervezett világmozgalma az emberiségnek, mint a jelenlegi nemzetközi békemozgalom. De nem is volt még soha az emberiség olyan veszélyben, mint amilyen veszélyt akarnak rázúdítani a III. világháború szálait szövögető amerikai imperialisták. Nem volt még soha annyi féltenivalója az emberiségnek, mint ma…” (Andics Erzsébet a Magyar Békekongresszuson, 1950)

Néhány nappal azelőtt, hogy a magyar miniszterelnök militáns beszédben agitált a békéért, mondván, „a békéről való lemondás az Ukrajnáért vállalt halált” jelenti, pártja egészen rövid, felhasználóbarát formában tette közzé, minek is akar véget vetni a béke nevében: „Katonák küldése. Orosz rakéták lelövése Ukrajna felett. Európai sorkatonaság. Atomháború. Vessünk véget ennek az őrületnek!”

Az őrületet alkotó négy felsorolt elemből háromban az a közös, hogy nettó hazugság: ha nyugati katonák Ukrajnába küldése egyáltalán felmerült az utóbbi hetekben (Macronnál pl.), az nem harcoló alakulatokat jelent, hanem „olyan humán szolgáltatásokat nyújtana, mint az aknamentesítés, felderítés, kiképzés, utánpótlás-szervezés és karbantartás”; az európai sorkatonaság bevezetése véletlenül sincs napirenden, Manfred Weber életében nem javasolt ilyet, de ha akarná, se tudná EU-s szinten keresztülvinni; atomháborúval pedig nem más, mint a NER elkötelezett barátja, Vlagyimir Putyin fenyegetőzik.

És akkor elérkeztünk a magyar miniszterelnök békegondolatának leglényegéhez, annak tömör, kristálytiszta megfogalmazásához, mit is jelent számára az a háborúmentes állapot, amely mellett polgártársai tízezreit kellett külön „Békemenet” keretében győzködnie: Ukrajna ne lője le a rá kilőtt orosz rakétákat. Ez ugyanis több mint hiba: háborúpárti őrület, aminek véget kell vetni.

Véget vetni pedig értelemszerűen úgy lehet ennek, ha az EP-választáson minél nagyobb arányban bizalmat szavazunk neki, hogy előbb elfoglalja Brüsszelt, majd megerősítse a béketábort. Ha jól látom, 1950 óta nem volt még ilyen szervezett világmozgalma az emberiségnek, mint a jelenlegi nemzetközi békemozgalom (Vitályos Eszter kormányszóvivő: „Kína a béketábor legerősebb országa”, csak Moszkva meg ne sértődjön).

Ha Ukrajna nem lövi le az oroszok által rá kilőtt rakétákat, akkor egyszerűen elpusztul – végül is ez is egyfajta nyugalmi állapot, ez is egy olyan ár, amit készen vagyunk megfizetni, hiszen ők halnak meg. Hagyni kell, hogy egy súlyosan pszichopata, a Szovjetunió elvesztését megemészteni nem tudó ex-KGB-s diktátor leigázza az országodat, elfoglalja azt, ami a tiéd, szétlője a polgári létesítményeket az energiahálózattól a lakóházakig, óvodákig, hagyni kell a bucsaihoz hasonló tömeges mészárlásokat és kínzásokat, a nők elleni erőszakot, gyerekek tízezreinek – a nemzetközi konvenció szerint genocídiumnak minősülő – elrablását, és akkor végre béke lesz. Végső, néma, kriptaszagú csönd és nyugalom.

Biztos vagyok benne, hogy ha ez így megy tovább, hamarosan jön az 1956-os hősies forradalmi ellenállás történeti revíziója is: fatális hiba, sőt bűn volt géppuskával lőni, molotov-koktélokkal támadni a felszabadító orosz csapatokat, hiszen csak békét teremteni jöttek. Végül is milyen békés volt az ezt követő Kádár-kor, nem tudom, mi bajunk van vele.

Szombaton a Margitszigeten aztán Orbán Viktor mélyebb betekintést adott elméjének abba a szegmensébe, amely megalkotta a „békepártiság” eme kiforgatott, pervertált, abuzált fogalmát, Török Gábor politológus szerint „soha nem látott magasságba” emelve az EP-választás tétjét. Pedig ez a beszéd véget vet a „mindig van még mélyebb” kifejezésnek: ennél, mint amit a kormányfő itt előadott, nincs mélyebb.

A világháborúk mögött a gonosz áll, ezért „eljött az ördögűzés ideje. Vagy mi győzünk, vagy ők. Harmadik út nincs, csak harmadik világháború. Mutassuk meg Soroséknak, hol lakik a magyarok istene!” – közölte Andics Erzsé… elnézést, Orbán Viktor a Békemeneten, felállítva azt az alternatívát, amelytől a választási győzelmét várja: ha nem ők győznek, akkor „gyerekeinket és unokáinkat az ukrán frontra vagonírozzák.” Az igazán érdekes az, hogy a jelek szerint van ember Magyarországon, aki ezt komolyan elhiszi.

A Magyar Televízión és Megafonon szocializálódott polgártársainkban valószínűleg fel sem vetődik, hogy nem Soros, Brüsszel vagy a magyar baloldal vagoníroz az ukrán frontra gyerekeket és unokákat, hanem Vlagyimir Putyin, az ukrán nép pedig nemcsak a saját hazáját, hanem a mi semmivel meg nem érdemelt szabadságunkat is védi hősies harcával. Ha Ukrajna elbukik, Putyin Oroszországa jelenik meg keleti határainkon – és jogos lenne az olvasó felvetése, hogy dehát az oroszok már rég itt vannak, az országon és a spájzunkon belül, és igencsak szívesen vannak látva.

Az ex-KGB-s diktátorral és belorusz bábállamával haverkodó Magyarország külügyminiszterének talán egész karrierje alatt nem volt olyan önleleplező reakciója, mint amit az őt a külügyes hackerbotránnyal konfrontáló újságíróknak előadott. Mint ismert, 2021-ben az orosz katonai és polgári titkosszolgálatok ki-be járkáltak a külügy szervereiben, NATO-szempontból is érzékeny adatokhoz hozzférve, „a teljes érintettség okán több mint 4000 munkaállomás és 930-nál több szerver vált megbízhatatlanná” – írta Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) akkori főigazgatója.

Mire Szijjártó megismételte korábbi kampányhazugságát, hogy az egész adatlopási ügy csak egy kampányhazugság, nem érdekli, „nem foglalkozom vele, hát nem veszik észre?”, ő maga nem is ért az egészhez, csak SMS-ezni tud, a szakértők majd intézik az ügyet, és nem, miért kéne neki az orosz nagykövettel bármit beszélnie, történt valami? Holott ez a klasszikus közhely esete: ha Szijjártó tudott róla, de nem érdekelte, az a baj, ha nem tudott róla és úgy bagatellizálja el, az a baj, ami miatt természetesen nem maradhat a posztján.

Nem mindennap fordul elő, hogy az embernek a saját kormánya a No.1 nemzetbizonsági rizikója, hogy nem bug, hanem feature, sőt, a jelek szerint kifejezetten magyar érdek az orosz befolyás –  jó, hát akkor itt fogunk élni. Nem lennék az amerikai imperialisták helyében.

A szerző újságíró, blogja: individualista.hu