"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

camera

14

"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

Palotás kisvendéglő, a Döcher-gyilkosság helyszíne. Döcher a jobb oldali padon ült feleségével, velük szemben (a bal oldali padon) pedig "Bolgár Misi" lelte halálát. (Fotó: Arcanum)

Megosztás

MAGYARORSZÁG - Három hónap szünet után június 11-én és 13-án két tárgyalási nappal folytatódott a budapesti Döcher-gyilkosság büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken.

A magyar alvilágban “Csontkezű” gúnynévvel illetett Döcher Györgyöt és segédjét, a “Bolgár Misiként” ismert Dimitrov Marinov Dimovot 1999. február 2-án gyilkolták meg az újpalotai Palotás presszóban – amit a visszaemlékezők kivétel nélkül Kicsi presszóként emlegetnek.

Az ügy szorosan összefügg a dunaszerdahelyi maffia tevékenységével, és nemcsak azért, mert a feltételezett elkövetők a rettegett csallóközi bűnszervezet tagjai voltak. A hatóságok szerint a budapesti, Turek néven ismert Uszikov Alex (hivatalos névváltoztatása előtt: Haris Sándor) és Sátor Lajos csereüzletet kötöttek:

  • először Sátor segített Budapesten, a XV. kerületben Tureknek likvidálni utóbbi legjobb barátját, Döcher Györgyöt,
  • majd a merényletért cserébe néhány héttel később Turek részt vett a dunaszerdahelyi Pápay-klán lemészárlásában, hogy Sátor Lajos a két évig húzódó helyi maffiaháború végeztével visszatérhessen a Csallóközbe.

A Döcher György és “Bolgár Misi” halálát követelő budapesti leszámolás megrendelésével Tureket, vagyis Uszikov Alexet, elkövetésével pedig a rimaszombati származású Bodoky Károlyt vádolják, akinek sofőrje a vád szerint a 2005-ben autóbalesetben elhunyt Szamaránszky Árpád “Paprika” volt.

A nyomozók szerint szűk két hónappal később, az 1999. március 25-én elkövetett dunaszerdahelyi tízes gyilkosságot szintén a három említett személy, Szamaránszky, Uszikov és Bodoky követték el.

camera

14

"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

A nyomozók szerint ketten lőttek, az egyik a Fontána vedégeit felügyelte: Szamaránszky Árpád "Paprika", Haris Sándor "Turek" és Bodoky Károly, a dunaszerdahelyi tízes gyilkosság feltételezett elkövetői  

Arról máig megoszlanak a vélemények, hogy melyik két személy adott le 113 lövést a Pápay-klán tagjaira, és ki volt az, aki közben az étterem vendégeire felügyelt.

A halálra cserélt halál története:

Vissza a Kicsi presszóba

A Fővárosi törvényszék legutóbbi (június 11., június 13.) tárgyalásain számos olyan részlet látott napvilágot a Döcher-gyilkossággal kapcsolatban, melyeket a nyilvánosság eddig nem ismert.

A két tárgyalási napon kihallgatták:

  • Döcher egykori feleségét, akinek gyakorlatilag az orra előtt végezték ki a férjét,
  • Döcher édesanyját, aki a végzetes napon tortát sütött fiának, de arról is beszámolt, évekkel korábban végignézte, ahogy Turek ököllel ütötte meg saját anyját,
  • a Kicsi presszó tulajdonosát és vendégeit, köztük azt az exkatonát, akiről korábban a sajtó azt híresztelte, hogy – két másik társával – a katonai elhárítás munkatársa lehetett,
  • és Uszikov egykori testőrét, aki mielőtt Tureknek dolgozott volna, az akkoriban Budapesten tartózkodó, óriási nemzetközi befolyással rendelkező alvilági figura, az FBI által mai napig körözött Szemjon Mogiljevics, vagyis “Szeva bácsi” személyi védelmét látta el.

A büntetett előéletű Döcher György 1998 szeptemberében vonult börtönbe, hogy letöltse egy korábbi ügyéből fennmaradó büntetését. Pár héttel később a büntetés-végrehajtási intézet vezetője szokatlan módon engedélyezte számára, hogy hétközben a börtön falain kívül dolgozzon.

A “Csontkezű” egy ismerőse által üzemeltetett vendéglátóhelyen, az újpalotai Palotás (Kicsi) presszóban intézett magának munkahelyet. Elvileg a vendéglő raktárában kellett volna dolgoznia, de valójában semmilyen munkát nem végzett, egész nap az ügyeit intézte, telefonált, ismerősei látogatták őt a vendéglátóhelyen.

Döcherért reggelente gyakran a felesége ment el a börtönbe, majd a “munkaidő” lejártával ő is vitte vissza az intézetbe. A nő sok időt töltött férjével a Kicsi presszóban, így volt ez a gyilkosság idején, 1999. február 2-án, délelőtt 11 órakor is, amikor a presszó hátsó részében lévő boxban, Döcher “törzsasztalánál” ültek.

camera

14

"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

Döcher György "Csontkezű", és Uszikov Alex (Haris Sándor) "Turek" fotói a 90-es évek elejéről (Forrás: Arcanum.hu) 

Az áldozat felesége nem tudta könnyek nélkül felidézni a végzetes napot. A történtekre így emlékezett vissza:

"Bent ültem az utolsó boxban a Gyurival és a barátjával, a Misivel. Én kint ültem a legszélén, ők egymással szemben és beszélgettünk. (...) Egyszer csak én azt láttam, hogy a Gyuri felnéz, fel akar állni, és akkor már csak a... Azt láttam, hogy leborul a feje."

A gépfegyveres támadó voltaképpen a nő arca előtt tartotta a puskája csövét, így végzett férjével. A nem sorozatban, hanem egyenként eldördülő lövések a fegyveren lévő hangtompító miatt nem voltak túl hangosak, inkább hasonlítottak éles csattogásra, mint durrogásra.

Döcherné a sokk hatására leborult a földre, míg a gyilkos folytatta a lövöldözést, és Döcher után kivégezte az asztalnál ülő “Bolgár Misit” is. A támadó 20-30 másodperc alatt végezte el “munkáját”.

“Akkor már csak azt láttam, hogy ott áll egy férfi. A cipőjét láttam, felnéztem rá, feltartottam a kezemet, hogy ne lőjön. Ő valamit babrált, én meg nem tudom miért, de elkezdtem kifelé futni” – vallotta a bíróságon Döcher Györgyné, aki kihallgatásán – ugyanúgy, ahogy 25 évvel korábban tett tanúvallomásában – sem tudott visszaemlékezni arra, hogy a támadó ráfogta-e a géppisztolyt. Azt viszont biztosra veszi, hogy ha a gyilkos le akarta volna őt lőni, akkor le is lövi, mert az asztal szélénél ülve ő volt a legkönnyebb célpont.

A vád szerint a tettes semmit nem bízott a véletlenre. A sértettek fejét vette vélba, és összesen 20 lövést adott le a hangtompítóval felszerelt, 7,65 mm kaliberű Skorpió géppisztollyal – ami a szlovákiai alvilágban rendkívül népszerű fegyvernek számított.

Az áldozatok azonnal életüket vesztették. Döcher fejét négy lövés érte, bolgár társa pedig egy áll-, két kar-, négy tarkó- és két nyaklövést kapott.

camera

14

"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

A lezárt helyszín a gyilkosság után (Forrás: Arcanum.hu) 

A gyilkosság idején az elsőrendű vádlott, Turek – egy Lotus sportkocsi megvásárlása céljából – Németországban tartózkodott, de másnap hajnalban hazaérkezett Magyarországra, és első dolga volt, hogy felkeresse az előző nap meggyilkolt Döcher feleségét.

"Másnap hajnalban találkoztam vele a Gyuri anyukájánál. Nem emlékszem pontosan, miről beszéltünk. Legyek erős, valami ilyesmit mondott. (...) Egyszer vagy kétszer még találkoztunk, és utána én soha többé nem láttam és nem is hallottam felőle"

– nyilatkozta Döcher Györgyné. A nő egyébként leszögezte: biztosan beszéltek Turekkel arról is, miért történt a leszámolás és ki lehetett az elkövető, viszont az őt érő trauma miatt ezeket a beszélgetéseket már nem tudta felidézni.

Ki akart lépni (a maffiából?)

Takács Andrea ügyész kérdésére a tanú elmondta azt is, hogy férje daganatos betegségéből kifolyólag változtatni akart az életén, de feleségének azt mondta, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. Döcher konkrétan arra is utalt, hogy ki akar szakadni bizonyos “körökből. És bár Döcherné a bíróságon ezt nem mondta ki, de a tárgyalóteremben mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy férje – halála előtt – bizonyos bűnözői körökből való távozást fontolgatott.

camera

14

"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

Döcher Györgyné tanúkihallgatása a Fővárosi Törvényszéken 

Döcher egykori feleségének a gyilkosság elsőrendű vádlottja is tehetett fel kérdéseket, ám Turek ezt a lehetőséget inkább arra használta fel, hogy közös emlékeket idézzen fel. Például azt, hogy amikor 1994-ben őt és Döchert is lecsukták, a tanú Tureknek is küldött csomagokat a váci börtönbe.

“Akkor ismerkedtem meg a te zseniális csirkéddel. És amit én kértem, azt tőled megkaptam a közös pénzekből” – mondta Uszikov.

Mivel Döcherné vallomásában szó esett arról, hogy halála előtt Döcher szakítani akart a múltjával, Turek arra is kitért, hogy mint bűnöző korábban egy jótanácsot is kapott Döcher feleségétől.

"Én sem és a Gyuri se szeretett volna börtönbe kerülni. Mindig mindenhol együtt voltunk letartóztatva, és anyagilag is jobban jártunk, ha nem ketten csináltunk egy ügyet, hanem külön, mert akkor ugye egy időegység alatt két ügyet tudunk csinálni. Mi megfogadtuk a tanácsodat és komolyan is vettük, tehát adtunk a szavadra. Több pénzünk is lett, a közös kassza megmaradt, és ez tőled eredeztethető"

– hálálkodott Uszikov a tanúnak, aki ezek szerint akarva-akaratlanul még tanácsot is adott a Döcher-Turek párosnak, akiknek “üzleti” tevékenységéről amúgy semmit nem tudott, mert semmit nem kötöttek az orrára.

A vádlott azt is felhozta, hogy ő adott pénzt arra, hogy a tanú édesanyjának Döcher lakást vásároljon, ám a tanúnak erről nem volt tudomása.

camera

14

"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

A vádlottakat távmeghallgatás útján kapcsolták a tárgyalóterembe: balra Bodoky Károly, jobbra Uszikov Alex "Turek" 

Döcherné egyébként nem reagált a vádlott hízelgő megjegyzéseire, és azok nem is váltottak ki belőle semmilyen látható érzelmi reakciót.

A kihallgatás után felolvasták az asszony 1999-es rendőrségi tanúvallomásait is, melyek jóval részletesebbek voltak, mint a két és fél évtized alatt megfakuló emlékei. A 25 évvel ezelőtti kihallgatási jegyzőkönyvekből arra lehet következtetni, hogy a gyilkos – a vád szerint Bodoky Károly – a földön fekvő nőt is le akarta lőni, miután végzett az asztalnál ülő két férfivel.

"Amikor a földről felnéztem a férfire, a fegyver tetején valamit húzogatott. Nem tudom, ezek a mozdulatok milyen célt szolgáltak, de eközben nem lőtt. Ekkor én annyit mondtam, hogy ne lőjön, és kirohantam a helyiségből. (...) Az utóbbi időben Gyuri hanyagolta korábbi társait, barátait. Igazából ennek nem tudom az okát, de a Turekkel való kapcsolat azért vált külön, mivel a korábbi büntetőeljárások során őket mindig egy lapon említették, ugyanazokban az ügyekben voltak gyanúsítottak, illetve vádoltak. Gyuri sok olyan emberben csalódott, akivel korábban jó kapcsolata volt, őket valószínű ezért hanyagolta"

– állt Döcherné régi, a tárgyaláson ismertetett vallomásában, amihez ezúttal is tartotta magát, csak elmondása szerint most már nem emlékezett ilyen részletesen a történésekre.

A Döcher-ügy korábbi bírósági tárgyalásai:

A három katona

Izgalmasnak ígérkezett a következő tanú, Romwalter Péter nyugalmazott katonaezredes vallomása is, aki a tárgyaláson meghallgatott tanúk közül egyedüliként járult hozzá ahhoz, hogy a sajtóban közzétegyék a teljes nevét és a képmását.

camera

14

"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

Romwalter Péter nyugalmazott katonaezredes tanúskodik, mögötte kivetítőn a távmeghallgatás útján kapcsolt vádlottak 

Az ezredes tagja volt annak a civil öltözetben lévő “katonatriónak”, amely a gyilkosság idején vendégként volt jelen a Kicsi presszóban, és akikről annak idején a sajtóban elterjedt, hogy a katonai elhárítás kötelékében dolgoztak. Hogy ez így volt-e, az nem derült ki (és talán nem is derülhetett volna ki), ugyanakkor Romwalter Péter határozottan cáfolta, hogy célirányosan lettek volna jelen a vendéglátóhelyen. Hármuk közül azóta már csak ő van életben.

A nyugalmazott katona elmondta: két kollégájával egy orvosi kezelésen voltak a közeli rendelőintézetben, és az ő javaslatára tértek be a presszóba egy kávéra – bár a tanú önkritikusan bevallotta, hogy a délelőtti időpont ellenére ő egy sört is elfogyasztott.

Az ezredes egy üvegajtó mellett állva épp kubai szivarját “fogyasztotta”, amikor egyik katonatársa, Béla az üvegajtó túloldalán meglátott egy nagy lendülettel érkező figurát, és emiatt rá is szólt szivarozó társára.

"Szóltam Péternek, »vigyázz, mert fellök ez a fasz!« Az alak egy pillanatra megtorpant, rám nézett, majd a géppisztoly csövével, amit akkor vettem észre a bal kezében, az útjából elsodort."

– vallotta 1999-es kihallgatásán az azóta elhunyt Béla. Vele ellentétben viszont Romwalter Péter a szivarja miatt nem tudta olyan alaposan szemügyre venni a helyiségbe beviharzó elkövetőt, mert ahogy a tettes nagy erővel belökte az üvegajtót, amely mögött az ezredes állt, az ajtó kiverte kezéből a szivart, amiért rögtön lehajolt. Felegyenesedve már csak a tettes ruházatát látta, illetve a kabátja mögül kilibbenő fényes csövet.

Az ezredes elmondása szerint nem is gondolta volna, hogy igazi fegyverről van szó, olyan szürreális volt a látvány, hogy inkább az jutott eszébe, a farsangi időszak miatt valaki csak beöltözött. Miután az éles csattanások és a női sikoltozás hallatán kisiettek a presszóból, akkor jött rá, hogy a fényes cső a gyilkos fegyver hangtompítója lehetett.

Romwalter elmondta: csak egyiküknél volt fegyver, de az is a szolgálati autójukban lévő aktatáskában “pihent”, így közbeavatkozni nem tudtak.

A civilben lévő katonák egy utcai hirdetőoszlop mögé vonultak fedezékbe, és még kintről is hallották a további, tompa lövéseket. A presszó előtt megláttak egy vérző fejű, idős férfit, akiről először azt hitték, hogy őt is lövés érte, ám kiderült, hogy a gyilkos menekülés közben “csak” fellökte őt, ezért sérült meg.

A katonák a szolgálati kocsijukban lévő mobiltelefonon (az 1999-es kihallgatásokon ezt még “rádiótelefonnak” hívták) riasztották a hatóságokat. Aznap már nem is léptek szolgálatba, hanem egyenesen a rendőrség Teve utcai székházába mentek, hogy kihallgassák őket.

camera

14

"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

Döcher és "Bolgár Misi" holttestét elszállítják a Palotás presszóból 

A szerelők és a tulaj

A bíróságon kihallgattak két szerelőt is, akik a gyilkosság idején épp a presszóban lévő játékautomatát javították. Mindketten látták bejönni a vendéglőbe a hosszú, sötét, térdig érő kabátot viselő figurát, akinek fején kapucni volt, arcát pedig egy sál takarta. A szerelő és kollégái össze is néztek a különös figura miatt, de azt gondolták, hogy a farsangi időszak okán valaki hülyéskedik. Pár másodperc múlva hangos csattogást hallottak, majd egy női sikolyt, ezután futottak ki a presszóból, ahonnan nemsokára az orruk előtt távozott a tettes is, aki befordult a közeli utcasarkon, majd szem elől vesztették.

A gyilkos kinézetét egyébként a legtöbb szemtanú ugyanúgy írta le: sötét, térdig érő kabátot viselt, fejét nagy csuklya (vagy kapucni) fedte, arcát sötét anyag takarta, és napszemüveg is volt rajta. A tanúvallomások csupán apró részletekben különböztek, például valaki világos, valaki fekete kapucnira emlékezett, és volt, aki a tettes napszemüvegét nem tudta felidézni.

"Nekem sose kellett se fizetni, se félni tőlük"

– kezdte vallomását a presszó akkori tulajdonosa, György. A férfi elismerte: Döcher nem végzett érdemi munkát a vendéglőben, viszont jelenléte “borzalmasan jót tett” a környéknek, a zűrös alakok nem balhéztak, nem tűntek el a közelben parkoló autók, és még csak egy csikket sem dobott el senki az utcán.

Mivel György – többedmagával – a presszó irodájában tartózkodott a lövöldözés idején, sem érkezni, sem távozni nem látta a gyilkost. A zárt helyiségből lövéseket, valamint Döcherné sikolyát hallotta, és mire kiment az irodából, addigra a presszó vendégei már mind az utcán voltak, ő pedig látta, hogy Döcher és “Bolgár Misi” holtan hevernek a leghátsó asztalnál.

camera

14

"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

A Kicsi presszó egykori tulaját, Györgyöt épp az elsőrendű vádlott, Turek kérdezi 

Mielőtt a tanúhoz kérdéseket intéztek volna, felidézték korábbi vallomásait is, melyeket még az ügy nyomozati szakaszában tett. Az egyik idézett kihallgatási jegyzőkönyvben szerepelt egy elgondolkodtató mérlegelés is, miszerint:

"Nehéz elképzelni azt, hogy ha az egyiket megölöm, akkor a másikat nem, mert őket mindig együtt emlegették. Ha valakinek konfliktusa volt a Gyurival, akkor annak konfliktusa kellett, hogy legyen a Turekkal is."

A presszó tulajdonosa nemcsak Döcherrel volt baráti viszonyban, hanem az elsőrendű vádlottat, Tureket is viszonylag jól ismerte, valamint utóbbi bizalmi embere, a “Csos” és “Pészi” néven emlegetett B. András sem volt ismeretlen számára.

Mivel Turek a legelső vallomásában hosszasan hangoztatta, hogy nem ő, hanem a hozzá közel álló “Csos” érdekében állhatott Döcher likvidálása, a tárgyalás legizgalmasabb pillanatai akkor jöttek el, amikor az ügyésznő a három férfi hatalmi viszonyáról kérdezte a presszó tulaját, Györgyöt.

És bár Uszikov ügyvédje, Zamecsnik Tamás tiltakozott a feltételezésekre alapuló kérdéssor feltevése ellen, a bíróság végül megengedte a válaszadást, a tanú pedig feleletében teljesen ellentmondott Turek korábbi védekezésének. Az ügyésznő és a tanú közti párbeszéd lényegi része így zajlott:

Ügyésznő: Ha lett volna egy komoly konfliktus a Döcher és B. András között, akkor annak mi lett volna a törvényszerű vége?

Tanú: Nem nyert volna a B. András.

Ügyésznő: Ha Tureknek B. András és Döcher György közül kellett volna választania, akkor kit választ?

Tanú: A Döcher Gyurit.

Ügyésznő: Ha Turek tudott volna arról, hogy B. András meg akarja öletni Döcher Györgyöt, Turek mit tett volna?

Tanú: Megtörténhetett, hogy a Csos esetleg bosszút forralt a Gyuri ellen, de az nem is vita kérdése, hogy ha ezt Turek megtudja, akkor a Gyuri még él.

Gyanús hívások

Miután június 11-én vallomást tett a vendéglő tulajdonosa, a június 13-i tárgyaláson kihallgatták azt a személyt is, aki annak idején felelt a Kicsi presszó működéséért. Az Attila nevű férfi személye már csak azért is érdekes, mert bár Döcher huga volt az élettársa, akivel gyermekük is született, ám a “Csontkezű” egyáltalán nem szívlelte őt.

"Börtönszagot érzek rajtad"

– mondta egyszer Attilának Döcher, aki nem akarta, hogy húga is olyan sorsra jusson, mint saját felesége. Vagyis hogy olyan párja legyen, aki a börtönből ki-be járkál.

Bár Attila nem látta sem a tettest, sem a leszámolást, mivel a konyhában (vagy a mellette lévő irodában) tartózkodott, személye a leszámolás után mégis gyanút ébresztett a nyomozókban. Ennek oka az volt, hogy a 10:57-kor történő gyilkosság előtt és után is telefonált. Egészen pontosan 10:55-kor és 11:01-kor is felhívott egy számot, ami a védelem szerint épp a már elmített “Csosra” volt átirányítva, emiatt a rendőrökben felmerült, hogy esetleg együttműködhetett az elkövetőkkel.

Attila viszont emlékezete szerint nem “Csossal” telefonált, ugyanakkor 25 év távlatából már nem is tudta felidézni, hogy kivel és miről beszélt. A rejtélyre valószínűleg majd azután derülhet fény, hogy a bíróságon kihallgatják “Csost”, illetve azt a személyt, akinek száma rá volt átirányítva.

camera

14

"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

Kivetítőn a vádlottak: balra Uszikov Alex "Turek", jobbra Bodoky Károly és ügyvédje 

Sátor és Paprika a konditeremben

A tárgyaláson az elsőrendű vádlott, Uszikov Alex korábbi állítását, miszerint Döcher György személyesen ismerte Sátor Lajost és Szamaránszky Árpád “Paprikát” is, egy tanú – Döcher egykori közeli barátja – is igazolni tudta.

A bokszmúlttal rendelkező tanú, aki a 90-es években kidobóként is dolgozott, elmondta: Döcherrel valamikor 1998-ban egy konditeremben gyúrtak épp, amikor megjelent két “szlovák”: Sátor Lajos és Paprika. A tanú azt már nem tudta felidézni, hogy Sátorék Turekkal érkeztek-e, vagy Turek már ott volt-e az edzőteremben, amikor a “szlovákok” megérkeztek, de arra emlékezett, hogy csak röviden beszélgetett a dunaszerdahelyiekkel, akiket többször nem is látott.

Turek pedig fontosnak érezte hangsúlyozni: ő is csupán Döcheren keresztül ismerte meg a dunaszerdahelyieket, akikkel azután tartotta ő a kapcsolatot, hogy Döchert lecsukták.

Szeva bácsi testőre

A tárgyaláson kiderült, hogy Döcher halála után Turek testőrt szerződtetett, nem is akármilyet. A leszámolás után néhány hónapig egy izraeli tulajdonú cég alkalmazásában álló, József nevű férfi védelmezte, aki azelőtt az évekig Budapesten állomásozó, tekintélyes alvilági figura, Szemjon Mogiljevics személyi védelmét látta el.

A Magyarországon leginkább “Szeva bácsiként” emlegetett, ukrán származású üzletember annak idején rejtélyes szerepet töltött be a magyar alvilágban. Az viszont biztos, hogy személyében gigászi bűnözőről van szó, aki egy 90-es évekbeli, 150 millió dolláros csalás miatt a mai napig előkelő helyen szerepel abban a névsorban, melyben az amerikai FBI a legkeresettebb bűnözőket listázza.

Az Egyesült Államok kormánya jelenleg 5 millió dolláros nyomravezetői díjat kínál érte:

József elmondása szerint csupán munkakapcsolatot ápolt Turekkel, akitől meg sem kérdezte, miért van szüksége személyvédelemre. A magasan képzett szakember fegyvert viselt, figyelte Turek környezetét, számontartotta a gyanús autókat, és elkísérte őt mindehova – tárgyalásokra, rendezvényekre, ebédre, vacsorára, ahova csak Turek akarta.

Uszikov szerint addig volt szüksége testőrre, amíg nem szerzett egy golyóálló autót. A páncélozott Range Rover végül néhány hónap múlva megérkezett, így Turek már nem igényelt további védelmet. Igaz, József szolgálatait valamikor a kétezres évek közepén fél év erejéig újra igénybe vette, de a második megbízás után végleg megszakadt a kapcsolatuk.

"Végül neki is sok volt, amit Turek művelt, valami nem volt számára kóser"

– vallotta korábban Józsefről egyik kollégája, ám a tanú nem tudta mire vélni ezt a nyilatkozatot. Állítása szerint testőrként nem látott Turek mellett olyat, amitől “besokallt” volna.

camera

14

"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

József, Szeva bácsi és Turek egykori személyi testőrének kihallgatása 

Torta és ökölcsapás

“Akkoriban nem láttam benne semmi rosszat. Sajnos” – jellemezte Tureket Döcher György édesanyja, akit szintén kihallgattak a június 13-i tárgyaláson. Az idős asszony volt az egyetlen, aki az elsőrendű vádlott kapcsán hangot adott (negatív) érzelmeinek.

A nő nem sokkal a merénylet előtt telefonon beszélt fiával:

"Egy nappal az eset előtt kérdezte, hogy készítek-e neki egy olyan tortát, amit a nagyanyja szokott mindig csinálni. Megcsináltam, másnap bevittem a csempeüzletembe, és felhívtam telefonon Gyurit, hogy megáll-e, de azt mondta, valakit elküld érte. Ez volt az utolsó beszélgetésem Gyurival."

Az anya elmondása szerint rövid időn belül azzal hívta a lánya, hogy “Gyurit megölték”.

camera

14

"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

Döcher György édesanyjának kihallgatása 

Az asszony már akkoriban is hallott olyan pletykákat, melyek szerint Uszikovnak köze lehetett a fia meggyilkolásához, de mindig védelmébe vette Tureket – amit azóta már megbánt.

“Ő hozta el a Gyuri hamvait. Azt mondta, tudja, hogy nem kapom vissza a fiamat, de ő itt lesz mindig a család mellett, mellettem, mintha a fiam lenne. Ilyen körítések voltak. És aztán el is tűnt” – vallotta a nő, majd a bíróság felolvasta a 2021-es rendőrségi kihallgatásának jegyzőkönyvét is. Ebben az anya felidézte egy Turekkel kapcsolatos korábbi élményét is, ami bár nincs összefüggésben a jelenlegi büntetőperrel, ám ha igaz, az sokat elárulhat Uszikov személyiségéről.

Az eset még a “váci hetek” elnevezésű büntetőper idején történt valamikor a 90-es évek közepén. Az első magyarországi maffiaperként is emlegetett eljárás vádlottja volt Döcher és Turek is, és az egyes bírósági tárgyalások szünetében a családtagok egy külön helyiségben találkozhattak a vádlottakkal. Döcher édesanyja így emlékezett vissza az egyik ilyen alkalomra:

"Az egyik ilyen szünetben láttam, ahogy Turek a saját édesanyját ököllel megütötte. Ettől mindenki lemerevedett, aki ott volt. Azt nem tudom, hogy miért ütötte meg, de üvöltött, mint egy állat. A Gyuri még rá is szólt, hogy mit csinál."

“Zavar, amit édesanyámmal kapcsolatban említett, ez teljesen abszurd. Kommandósok szállítottak minket kéz- és lábbilincsben, ha ilyen előfordult volna, annak biztosan lett volna nyoma. Minimum jegyzőkönyvezték volna, és bűnvádi eljárás indult volna” – cáfolta Turek az elhangzottakat.

camera

14

"Üvöltött, mint egy állat" – Turek, Szeva bácsi, Csontkezű, és Sátor Lajos csuklyás bérgyilkosa a Kicsi presszóban

A budapesti kettős gyilkosság elsőrendű vádlottja: Uszikov Alex "Turek" 

A büntetőper négy hónap múlva, októberben négy tárgyalási nappal folytatódik, melyeken további tanúk kihallgatására kerül majd sor.

Olvassa el ezeket a cikkeinket is:

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program