EURO-2024 - A magyarok szombaton lépnek pályára, Rossi fejében már készen van a kezdőcsapat

camera

1

EURO-2024 - A magyarok szombaton lépnek pályára, Rossi fejében már készen van a kezdőcsapat

Fotó: TASR/AP 

Megosztás

Marco Rossinak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának a fejében már készen van az a kezdőcsapat, amelyet pályára küld majd a németországi Európa-bajnokság szombaton 15 órakor sorra kerülő Svájc elleni mérkőzésén.

“Az ellenfélnek számtalan erőssége van. Kemény, szilárd csapat, a védekezésük erős és jól szervezett, ugyanakkor a középpályán is komoly játékerőt képviselnek. Támadásban gyorsak és technikailag képzettek, ezért nem tehetjük meg, hogy csak egy játékosra figyelünk, csapatként kell szembeszállnunk velük” – nyilatkozta az MTI érdeklődésére a pénteken, Kölnben tartott sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető. Hozzátette, saját játékosaiban bízik, s azt ugyan nem tudja előre, hogy szombaton mi fog történni, de a válogatott tagjainak összeszedetten kell futballozniuk és a pályán “mindent bele kell adniuk”.

“Itt vagyunk az Európa-bajnokságon, így teljesen természetes, hogy a játékosok érzik a nyomást és a szurkolók elvárását. Ezt nem lehet elkerülni, hiszen itt most nem barátságos meccsekről van szó. Ugyanakkor a mutatott játékunknak, és az elért eredményeinknek köszönhetően megérdemeltük, hogy most itt legyünk. Szeretnénk főszereplők lenni és örömet szerezni a saját szurkolóinknak” – fogalmazott az 59 éves kapitány, aki emlékeztetett rá, hogy az előző, 2021-ben rendezett Eb-n a magyar csapat jól játszott, mégsem jutott tovább.

“Majd meglátjuk, hogy ezúttal mi lesz, az azonban biztos, hogy számos érzelmet fogunk átélni a pályán” – jelentette ki Rossi, aki szerint a magyar játékosok önbizalma és magabiztossága folyamatosan növekszik, amióta elkezdték vele a közös munkát.

“Nincs kérdés a fejemben. Sok mindent figyelembe kellett vennem a kezdőcsapat kialakításánál, de megpróbálunk a stábommal együtt olyan játékosokat pályára küldeni, akik tökéletesen képesek elvégezni azt a munkát, amire nekünk most szükségünk van” – fogalmazott a kapitány.

Bolla Bendegúz többek között arról beszélt, hogy a játékostársain is érzi, ahogy egyre jobban közeledik a svájciak elleni meccs, úgy válik egyre koncentráltabbá mindenki a csapatban.

“Az Izrael elleni meccsen sikerült még inkább növelni az önbizalmunkat, ez fontos volt, mint ahogyan az is, hogy az írországi vereség után jó teljesítményt nyújtsunk hazai közönség előtt. Szombaton a szokásos meccs előtti programunk egy kis egyéni videózással kiegészül majd, hogy felfrissítse mindenki mindazt, ami a felkészülés alatt már elhangzott” – mondta a svájci Servette-től az osztrák Rapid Wienbe igazolt Bolla.

Az ugyancsak jobbszélső Nego Loic úgy fogalmazott, hogy még zajlik, de jól halad a felépülése a kisebb sérüléséből, az viszont csak szombatra derül ki, hogy Svájc ellen már segítségére lehet-e a válogatottnak.

“Nehéz csoportban vagyunk, de jó csapatunk van, amelynek tagjai hosszú ideje együtt játszanak és hozzá vagyunk szokva az ilyen nehéz és fontos mérkőzésekhez. Tudjuk, hogy egy ilyen tornán mennyire nagy jelentősége van az első meccsnek, ennek megfelelően készülünk” – mondta Nego, aki dicsérte a szombati ellenfelet, egyben viszont jelezte, a magyaroknak elsősorban arra kell figyelniük, hogy nekik mit kell tenniük a siker eléréséhez.

“Ami az egész tornát illeti, nincs határ. Azért vagyunk itt, hogy a végsőkig harcoljunk. A minimális cél a csoportból való továbbjutás, ahogyan minden más válogatottnak is, amelyik itt van. Ehhez nekünk össze kell fognunk és a legjobbunkat kell nyújtani” – jelentette ki a francia élvonalban szereplő Le Havre játékosa.

A csaknem ötvenezer néző befogadására alkalmas kölni Müngersdorfer Stadionban az idei Bajnokok Ligája-döntő játékvezetőjének, a szlovén Slavko Vincicnek a sípjelére szombaton 15 órakor kezdődik a magyar-svájci összecsapás.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Gulácsi – Lang, Orbán, Dárdai – Bolla, Nagy Á., Schäfer, Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga B.

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program