Elakadt a sárban a Dunánál, tíz órát várt a férfi, hogy valaki segítsen rajta

camera

1

Elakadt a sárban a Dunánál, tíz órát várt a férfi, hogy valaki segítsen rajta

Fotó: Sos Team Slovakia (Facebook) 

Megosztás

Tíz órán keresztül várt magatehetetlenül a segítségre egy férfi, aki elakadt autójával a sárban, a Dunánál.

Az eset Pozsony közelében történt. Egy férfi reggel 5 óra körül indult el Mercedes típusú autójával, a Duna mentén haladva viszont elakadt a sárban. A hét folyamán a nagy esőzések miatt kiöntött a folyó, és noha már visszahúzódott, az erdei út teljesen felázott.

A férfi képtelen volt önerőből kijutni a sárból, de hiába hívta körbe szinte az összes autómentőt, ők sem tudtak rajta segíteni, mivel a nehéz járművekkel szintén a sárban rekedtek volna.

Az SosTeam Slovakia beszámolója szerint a férfi tíz órán keresztül várakozott a helyszínen, senki sem segített rajta, bevallása szerint pedig már teljesen ki volt merülve. Végül az említett autómentő munkatársai voltak azok, akik segítettek a férfinek kijutni a sárból.

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program