Két holttest feküdt a pezsgőfürdőben, reggel találtak rájuk

camera

1

Két holttest feküdt a pezsgőfürdőben, reggel találtak rájuk

Forrás: Joj TV 

Megosztás

A helyi kocsmárost este még jókedvűnek látták, reggelre viszont a partnerével együtt holtan találták őket a házuk udvarán lévő pezsgőfürdőben,

Az egyik szomszéd arról számolt be a Joj TV-nek, hogy este tíz körül taxival látta hazaérkezni őket a privigyei járásbeli Gápel községben. Éjszaka semmi gyanúsra nem figyeltek fel, reggel annál kellemetlenebb látvány fogadta őket.

“Kint voltam épp, amikor jött a kocsma egyik alkalmazottja és bement megnézni. Aztán kirohant hozzám, és azt mondta, két testet lát odabent. Hívtam a rendőröket” – árulta el a szomszéd.

A helyi kocsmároson és a barátnőjén viszont már nem lehetett segíteni, ugyanis mind a ketten meghaltak.

A rendőrség több lehetséges szálon is nyomoz, nem zárták ki egyrészt az idegenkezűséget sem, másrészt Pozsonyból hívtak szakértőt, hogy megállapítsa, okozhatta-e a halálukat áramütés.

A trencséni kerületi rendőrszóvivő, Ingrid Krajčíková mindenesetre nem árult el további részleteket.

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program