1

Kamala Harris alelnök és Joe Biden (Fotó: AP/TASR)
Joe Biden visszalépését követően Robert Fico közzétett egy 15 perces videót, melyben többek között Amerikai ukrajnai befolyásáról beszélt. Az éjszaka folyamán cseh és lengyel kormánypolitikusok is reagáltak a jelenlegi amerikai elnök döntésére.
Robert Fico a videójában kijelentette, Biden visszalépése ellenére továbbra is Donald Trump szavai rezonálnak arról, hogy még azelőtt befejezné az ukrajnai háborút, hogy elfoglalja a hivatalát. “Én hiszek ebben mivel az USA totális befolyást gyakorol Ukrajnára” – jegyezte meg Fico. Úgy véli, meglehetősen különös fényt vetnek minderre az USA hivatalos álláspontjai arról, hogy az ukrajnai háborúhoz valójában semmi közük, csak segítik az országot.
A cseh kormányfő szerint Joe Biden visszalépése az amerikai elnökjelöltségtől egy olyan komoly politikus döntése, aki évtizedekig szolgálta hazáját – idézte őt az MTI.
“Felelősségteljes és személyesen biztosan nem könnyű lépés, de annál értékesebb” – írta Petr Fiala vasárnap este az X közösségi hálózaton megjelent bejegyzésében. A cseh politikus hangsúlyozta: szurkol az Egyesült Államoknak, hogy a két erős és egyenrangú jelölt demokratikus versenyéből “egy jól elnök kerüljön ki”.
Jan Lipavský külügyminiszter a közszolgálati hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy Joe Biden bejelentése korábban jött a vártnál. Kiemelte, hogy amerikai belügyről van szó, és most a demokratákon a sor, hogy új jelöltet állítsanak.
“Úgy vélem, hogy az utóbbi évtizedek egyik legdrámaibb amerikai elnökválasztásának vagyunk tanúi” – jelentette ki. “Bármilyen is lesz az amerikai elnökválasztás eredménye, az Európai Uniónak készen kell állnia arra, hogy többet fog költeni saját biztonságának bebiztosítására” – mutatott rá Jan Lipavský.
Minden nyilatkozó cseh kormányzati politikus “felelősségteljes és személyesen bátor döntésnek” minősítette Joe Biden visszalépését.
Karel Havlíček, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom alelnöke “ésszerű és pragmatikus” döntésről beszélt.
Petr Pavel cseh államfő egyelőre nem nyilatkozott.ű
Lengyel kormánypolitikusok is felelősségteljes lépésnek találták Biden visszalépését
Felelősségteljes lépésnek találták a lengyel politikusok is Joe Biden bejelentését, ettől eltérő véleményen van a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője.
“Felelősségtudat” – kommentálta Biden lépését az X felületen Szymon Holownia, a parlamenti alsóház elnöke.
Donald Tusk lengyel kormányfő az X-en megírta: Biden “sokszor állt nehéz döntések előtt, amelyeknek köszönhetően Lengyelország, Amerika és a világ biztonságosabb, a demokrácia és a szabadság pedig erősebb lett”. Tusk azon meggyőződését fejezte ki, hogy Biden ugyanebben a szellemben hozta meg a visszalépéséről szóló döntést is.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter kiemelte: Biden erősítette a transzatlanti együttműködést, és “elszántan támogatta Ukrajnát, ami növelte térségünk biztonságérzetét”.
Rafal Bochenek, a PiS szóvivője viszont úgy ítélte meg: Biden visszalépéséről “a demokraták kampányát támogató befizetések apadása döntött”. Lengyelországban “nem vált be a Kidawa-módszer” – jegyezte meg Bochenek. Ezzel arra utalt, hogy a legutóbbi, 2020-as lengyel elnökválasztást megelőző kampány során a jelenleg kormányzó Polgári Koalíció leváltotta eredeti elnökjelöltjét, Malgorzata Kidawa-Blonskát. Az őt helyettesítő Rafal Trzaskowski viszont nem győzte le Andrzej Duda államfőt, aki a választás nyomán másodszor lett Lengyelország elnöke.