Műanyag zsákba csavarva találhatták meg a fiatal kézilabdázó holttestét Nagymegyeren

camera

1

Műanyag zsákba csavarva találhatták meg a fiatal kézilabdázó holttestét Nagymegyeren

Fotó: Facebook - NB1/B mert nem csak a nagyok számítanak csoport 

Megosztás

A 31 éves Simsik Cyntia holttestét vasárnapról hétfőre virradóra találták meg egy nagymegyeri (Dunaszerdahelyi járás) családi házban, múlt hét szerdától eltűntként keresték.

A rendőrség megerősítette, hogy a nő eltűnését múlt héten szerdán jelentették a hozzátartozói. Hozzátették, intenzíven vizsgálják, hogy milyen körülmények között vesztette életét, illetve milyen történések előzték meg a halálát, de további információkat a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva egyelőre nem közöltek – írtuk korábban.

A Startitup azt írja, sikerült megszólítaniuk az áldozat édesapját, aki elmondta, kapott egy hibátlanul megírt üzenetet a lányától, amiben az állt, hogy véget akar vetni az életének, az apa szerint azonban nem úgy tűnt, mintha Cyntia írta volna. Ezt követően azonnal a nagymegyeri házhoz sietett, ahol csak a nő barátját találta meg. A férfi közölte vele, hogy Cyntia nincs ott, és közösen a keresésére indultak.

A kereséshez csatlakozott a Polgárőrség, a családdal együtt átkutatták az egész környéket. Az elkövetkező napokban is intenzíven keresték, majd öt nap elteltével a rendőrök közölték az édesapával, hogy megtalálták a lánya holttestét.

A lap azt írja, a férfi a nyomozóktól tudta meg, hogy abban a házban találták meg, ahol legelőször is kereste a lányát.

A Startitup szerint a nő holtteste műanyag zacskóval volt átcsavarva, már legalább öt napja halott volt. Az édesapa szerint Cyntia barátja azt mondta a rendőröknek, hogy a nő felakasztotta magát. Amikor észrevette, állítólag megijedt, leszedte őt, műanyag zsákba csavarta, majd a háznál lévő aknába tette, később pedig visszavitte a házba.

Simsik Cyntia korábban több kézilabdacsapatban is játszott, halálhírét a DVSC kézilabdacsapat is megerősítette.

A 24.hu azt írja, Cyntia hét magyar csapatban is pályára lépett. „A jobbszélső Párkányban kezdett el kézilabdázni, de mivel csak felnőtt csapata volt a városnak, így fiatalként nagyon kevés játéklehetőséghez jutott. Így került tanulmányain keresztül Budapestre és a Szent István SE Építőkbe. Innen szúrta ki a DVSC, később pedig a Dorog, a Szombathelyi Haladás, a Csurgó és a Komárom színeiben is játszott, összesen 371 mérkőzésen összesen 1730 gólt dobott Magyarországon – írja a lap.

Korábban:

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program