Túlélési célból ingatlanokat adott el a Sme rodina több mint 1 millió euró értékben. A vevő: Boris Kollár

camera

1

Túlélési célból ingatlanokat adott el a Sme rodina több mint 1 millió euró értékben. A vevő: Boris Kollár

Boris Kollár (TASR) 

Megosztás

A Sme rodina 1,35 millió euró értékben adott el ingatlant a párt elnöke, Boris Kollár tulajdonában lévő pozsonyi Goimpexnek

Az ingatlaneladásról elsőként a SME napilap tájékoztatott, amely 2023-as pénzügyi kimutatásokra és az ingatlankataszterre hivatkozik.

A lap szerint az ingatlan Pozsony központjában található, irodahelyiségeket és több lakás is magába foglal . Ezen a címen székel a Kollár tulajdonában lévő két cég, a Radio Group és a Fun Media is, amelyek ezidáig bérleti díjat fizettek a pártnak.

A mozgalom fokozatosan vásárolt ingatlanokat a Goimpextől. A Sme rodina 2017-ben 1,2 millió eurót költött ingatlanvásárlásra, egy évvel később 500 ezret, majd 200 ezret, 2020-ban pedig már 600 ezer eurót.

A napilap számításai szerint a Sme rodina összesen 2,7 millió eurót fizetett a Goimpexnek az ingatlanokért 2017 és 2022 között, így most ennek az összegnek a felét visszaszolgáltatatta.

Kollár három éve beszélt róla, hogy az ingatlanok megvásárlásával, majd bérbeadásával a hosszú távú működés finanszírozását kívánja biztosítani. A Sme rodina a tavalyi parlamenti választások után nem képviselteti magát a parlamentben, és mivel még 3 százalékot sem ért el, elveszítette az állami támogatásra való jogosultságát.

Az lap szerint az ingatlaneladás a Sme rodina számára túlélési célból történhetett. A számviteli kimutatás szerint az épületben lévő helyiségeken kívül egy járművet és egyéb, meg nem nevezett ingóságot is értékesített összesen mintegy 150 ezer euró értékben.

A cikk szerzői

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program