Vizsgálati fogságba került a Simsik Cyntia meggyilkolásával gyanúsított Cs. György, mindent tagad

camera

1

Vizsgálati fogságba került a Simsik Cyntia meggyilkolásával gyanúsított Cs. György, mindent tagad

Cs. György ügyvédje társaságában elhagyja a Lipótvári Büntetés-végrehajtási Intézetet. (Fotók: Paraméter) 

Megosztás

A Nagyszombati Járási Bíróság pénteken vizsgálati fogságba helyezte a 44 éves Cs. Györgyöt, aki ellen gyilkosság különösen súlyos bűncselekménye miatt indítottak büntetőeljárást.

A tárgyalás több mint két órán át tartott, a gyanúsítottat röviddel fél 9 után kísérték a tárgyalóterembe.

A bíróság szerint teljesültek a vizsgálati fogságba helyezés feltételei, fennáll ugyanis a bűnismétlés és a tanúk befolyásolásának veszélye is. Ha bűnösnek találják, 25 év szabadságvesztésre vagy életfogytiglani büntetésre ítélhetik.

Korábbi értesülések szerint Cs. György a hozzátartozóinak elismerte, hogy ő gyilkolta meg a fiatal nőt, ezt azonban a rendőrségen tagadta.

Ján Foltán, a gyanúsított ügyvéde a pénteki tárgyalás után úgy nyilatkozott, védence továbbra is kitart amellett, hogy ártatlan. A bíróság döntése ellen panaszt nyújtottak be, amelyről a Nagyszombati Kerületi Bíróság határoz.

A Startitup szerint az eddigi információk arról szóltak, hogy Cs. György vasárnapról hétfőre virradóra az ügyvéde kíséretében jelent meg a rendőrségen, Foltán szerint azonban ez nem így történt.

„21-én, vasárnap este 19:30 és 20:00 között jelent meg a rendőrségen. Egyedül volt. Azzal a céllal érkezett, hogy tisztázza, mi történt” – közölte az ügyvéd, hozzátéve, a Cyntia eltűnését követő öt napban a védence sokk hatása alatt cselekedett.

„Látta őt, ahol volt, megrémült, és nem emlékszik más körülményekre. Egyértelműen tagadja, hogy megfojtotta volna” – zárta az ügyvéd.

Mint ismert, vasárnapról hétfőre virradó éjszaka találták meg egy nagymegyeri házban a 31 éves Simsik Cyntia holttestét, akinek eltűnését múlt héten szerdán jelentették a hozzátartozói.

A nő édesapja kapott egy hibátlanul megírt üzenetet a lányától, amiben az állt, hogy véget akar vetni az életének, az apa szerint azonban nem úgy tűnt, mintha Cyntia írta volna. Ezt követően azonnal a nagymegyeri házhoz sietett, ahol csak a nő barátját találta meg. A férfi azt mondta neki, hogy Cyntia nincs ott, és közösen a keresésére indultak. Végül a rendőrök közölték az apával, hogy megtalálták a lánya holttestét, méghozzá ugyanabban a házban, ahol legelőször is kereste. A nő holtteste műanyag fóliával volt átcsavarva, már legalább öt napja halott volt. Cyntia párja azt mondta a rendőröknek, hogy a nő öngyilkosságot követett el. Amikor észrevette, állítólag megijedt, holttestét műanyag fóliába csavarta, majd a háznál lévő vizesaknába tette, később pedig a garázsba vitte.

Simsik Cyntia sikeres kézilabdázó volt, több magyarországi klubban is játszott. Kétgyermekes édesanya volt.

Kapcsolódó cikkek:

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program