Cyntia feltételezett gyilkosa nem emlékszik a pillanatra, amikor áttekerte a holttestet fóliával

camera

1

Cyntia feltételezett gyilkosa nem emlékszik a pillanatra, amikor áttekerte a holttestet fóliával

Foto: NB1/B, pretože nezáleží len na veľkých – Facebooková skupina  

Megosztás

A nagymegyeri gyilkosság elkövetésével gyanúsított Cs. György azt állítja, több dologra sem emlékszik, amelyek azt követően történtek, hogy állítása szerint megtalálta Cyntia holttestét.

Mint ismert, múlt héten találták meg egy nagymegyeri házban a 31 éves Simsik Cyntia holttestét, akinek eltűnését öt nappal korábban jelentették a hozzátartozói.

A nő édesapja kapott egy hibátlanul megírt üzenetet a lányától, amiben az állt, hogy véget akar vetni az életének, az apa szerint azonban nem úgy tűnt, mintha Cyntia írta volna. Ezt követően azonnal a nagymegyeri házhoz sietett, ahol csak a nő barátját találta meg. A férfi azt mondta neki, hogy Cyntia nincs ott, és közösen a keresésére indultak. Öt nappal később a rendőrök közölték az apával, hogy megtalálták a lánya holttestét, méghozzá ugyanabban a házban, ahol legelőször is kereste. A nő holtteste műanyag fóliával volt átcsavarva, már legalább öt napja halott volt. Cyntia párja azt mondta a rendőröknek, hogy a nő öngyilkosságot követett el. Amikor észrevette, állítólag megijedt, holttestét műanyag fóliába csavarta, majd a háznál lévő vizesaknába tette, később pedig a garázsba vitte.

Az élettársát, a 44 éves Cs. Györgyöt – aki a Pénzügyi Igazgatóság (Finančná správa) bűnügyi hivatalánál dolgozott – időközben őrizetbe vették és meggyanúsították. „A bizonyítékok alapján a nyomozó gyilkosság különösen súlyos bűncselekménye miatt indított büntetőeljárást a 44 éves férfi ellen, ha a bíróság bűnösnek találja, 25 év szabadságvesztésre vagy életfogytiglani büntetésre ítélheti” – közölte a rendőrség. A bíróság múlt héten pénteken döntött a gyanúsított vizsgálati fogságba helyezéséről.

Ján Foltán, a gyanúsított ügyvéde a pénteki tárgyalás után úgy nyilatkozott, védence továbbra is kitart amellett, hogy ártatlan. A bíróság döntése ellen panaszt nyújtottak be, amelyről a Nagyszombati Kerületi Bíróság határoz. A Startitup szerint az eddigi információk arról szóltak, hogy Cs. György július 21-ről 22-re, azaz vasárnapról hétfőre virradóra az ügyvéde kíséretében jelent meg a rendőrségen, Foltán szerint azonban ez nem így történt.

„21-én, vasárnap este 19:30 és 20:00 között jelent meg a rendőrségen. Egyedül volt. Azzal a céllal érkezett, hogy tisztázza, mi történt” – közölte az ügyvéd, hozzátéve, a Cyntia eltűnését követő öt napban a védence sokk hatása alatt cselekedett.

„Látta őt, ahol volt, megrémült, és nem emlékszik a körülményekre. Egyértelműen tagadja, hogy megfojtotta volna” – zárta az ügyvéd.

A férfi állítólag ugyanígy írta körül a történteket a vallomásában, amelynek részleteiről kedden a Startitup tájékoztatott. Ez alapján a férfit még akkor megbilincselték, amikor megjelent a rendőrségen, nem sokkal később pedig Nagymegyerre vitték, hogy mutassa meg, hol van a holttest, ezt követően pedig ismét visszaszállították Dunaszerdahelyre.

A lap szerint azt mondta a nyomozóknak, hogy július 17-én, délután fél 4 környékén kapott egy sms-t Cyntiától, majd elment a gyerekekért, és azt állítja, a nő ez idő alatt egyedül volt otthon. A nyomozóknak állítólag azt mondta, hogy a nőt a bokszzsák felakasztására szolgáló kötélen találta meg, és az első reakciója az volt, hogy próbált segíteni neki. Állítja, utána sokkot kapott, és semmire nem emlékszik, ami ezt követően történt.

A vallomás szerint a férfi már csak arra emlészik, hogy a teraszon ül. Azt állítja, bár valami rémlik neki, arra sem emlékszik pontosan, hogy a nő holttestét áttekerte fóliával. Azt sem tudta megmagyarázni, miért nem szólt senkinek napokig a történtekről.

A Startitup információi szerint a férfi a vallomásában azt mondta, volt, hogy veszekedtek Cyntiával, de együtt voltak, szokásos viták voltak köztük, de állítja, sosem bántotta. Több dolgot azonban nem részletezett a rendőrségnek, közölte, hogy a körülményre nem emlékszik, és ezek közül többet nem tudott logikusan megmagyarázni.

Kapcsolódó cikkek:

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program