Megosztás
Semmi, de semmi probléma nem volna szabad legyen az ökölvívással, hiszen itt már mindenki is jobban ért hozzá mindenkinél. Ennyi szakértő mellett nem is tudom, minek kell vitázni…
Persze, tudom. Az algériai olimpikon esete nagyrészt csupán ürügy, hogy ismét – a megnyitót követően még egyszer – bele lehessen rúgni valakibe, aki más. Ez nem szakmai vita, ez perverz gyűlölködés. Amit immáron egyes (és kettes, értsd másodosztályú) politikusok debil megjegyzései ugyancsak szítanak.
Csöppet sem sportszerűen!
Csak a netes felületeken százak, ezrek formálnak jogot eldönteni valakinek a nemét kinézete, vagy pedig hitelüket tekintve minimum kétes információk alapján. Ahogyan azt is el szokták dönteni, ki magyar, ki férfi, ki keresztény, ki nemzetáruló… Erről tudnak, kérem, dönteni. Könnyen. Másról nemigen, mert a politikusaik, a munkahelyi főnökük stb. csicskásai, akik eldöntik helyettük a… bármit. Az egész életüket… Megszokták. Mert így nem viselnek felelősséget semmiért.
Vajon akik a leghangosabban üvöltötték a „nőket nem verünk” (egyébként tényleg nem!) jelszót, miközben verbálisan agyonverték Imane Khelif ökölvívónőt (aki mássága okán nyilván gyerekkora óta, egész életében kapta a megalázó ütéseket övön alul és felül egyaránt), úgy gondolják, hogyha ő férfi, akkor férfit viszont illik bántani? Mert bántják!
Nem nyitnám meg újra és nem összesíteném itt a normális érvek sorát sem, nyilván szakmailag kompetensebb személyek elvégzik ezt a feladatot (remélem), amikor a kedélyek elcsitulnak. Pusztán emberi szempontból fejteném ki: igen, van probléma, mégpedig szakmai-etikai és etikai, mindkettővel foglalkozni kell.
Az első a NOB hatásköre. A másik a miénk: az embereké. A NOB jó előre fel kellett volna állítson egy mindenki számára világos, kikezdhetetlen és felülbírálhatatlan, tudományos (mind a biológiai, orvosi mind pedig a sporttudományok hatáskörében) tényeken, érveken és az azokból kiinduló konszenzuson alapuló kritériumrendszert. Aztán verseny közben már nincs vita, nincs duma, nincs rinyálás. Ha bejelentkeztél, akkor álld a sarat. Amiként azt a magyar Hámori Luca tette. Bokszolni ment, megtett minden tőle telhetőt, nem hivatkozott semmi és senki másra (közben bizonyára volt konkrét véleménye). Ringbe szállt és sportszerűen tette a dolgát. Kalapemelés. Ezt nevezik sportnak! Ebből lehet tanulni.
Ha lehetett az újkori olimpiai játékok során bővíteni a sportágak számát, megengedni a nők versengését (az sem volt természetes az 1900-as párizsi olimpiai játékokig), ha be lehetett vezetni a paralimpiát, az ifjúsági olimpiát stb., akkor létezik módja annak is, hogy mindenki, aki megugorja a teljesítmény-feltételrendszert, kapjon egy „skatulyát”, amelyben korrekt módon lehetősége lesz megmérettetni magát a sportágában. Szakmaiság és közös akarat kérdése. (Nem a politikáé.)
Etikai probléma viszont több is akad. Az egyik, hogy a NOB hozzon olyan szabályokat, állítson fel egy olyan kategorizációt, súly- vagy más csoportokat, amiknek hála minden egyes ember nemtől (akárhány is van), nemzeti hovatartozástól (akárhány is van), bőrszíntől (akárhány is van), vallástól (akárhány is van), politikai meggyőződéstől (akárhány is van) stb. részt vehessen az olimpián, ha a kvótát teljesítette és a szabályokat betartotta. Olyan ne legyen, hogy valaki azért nem versenyezhet, vagy éppen azért kelljen versenyeznie, mert egy-egy bunkó szlovmagy náci vagy Orbán Viktor, egy frusztrált riporter, vagy akár az utca azt mondja. Továbbá: mi emberek kezdjünk el kissé empatikusabbak lenni az emberrel szemben. Hogy venné ki az magát, hogyha XY (mármint személy, nem kromoszóma…), akárki elkezdené mondjuk a te – kedves olvasó – lányod, fiad, feleséged, férjed, apád, anyád, testvéred biológiai nemi identitását firtatni (másodlagos jelleg alapján)?! Ugye, mennyire felháborító lenne, ha a kocsma előtt azt kérdezné a falu, a város, vagy az ország ügyeletes Okostónija, hogy miért nem borotválta le a nejed a bajuszát?! Vagy hogy ugye van az asszonynak melle, csak ma otthon felejtette? (És más hasonló köznyelven forgó „hagyományos” bunkóságok lennének még idézhetők…) Ugye, nem esne jól?! Hát a kedves olvasók (és nem olvasók) nagy hányada az utóbbi napokban ennek tette ki azt a versenyzőt, aki egész életében azért küzdött, hogy most egy olimpián versenyezhessen. Ez tisztességes?
Lehet, hogy Khelif – nem ő osztotta be oda magát – nem a megfelelő „helyen” bokszolt, de akkor nem őt kell ezért megfeszíteni, hanem ki kell alakítani a megfelelő kereteket a hozzá hasonló emberek számára is – ez lenne etikus. És emberséges. Nem pedig a másság ürügyén hajtóvadászatot indítani.
Vajon miért lehet kevesebbet olvasni arról, milyen bánásmódban (börtön, kínzás, halálos ítélet?) részesülnek majd otthon a Dél-Korea-i nemzettestvéreikkel fotózkodó Észak-Korea-iak? Mit lehetne tenni az érdekükben a sportdiplomácia területén? Az miért nem érdekli ennyire a tisztelt igazságbajnok nagyérdeműt? Mert e téma kapcsán nem lehet mocskos kézzel és gondolatokkal a másik bugyijában és gatyájában kotorászni?!
És hogy hány ukrán sportolót sújtott a háború?
És még folytathatnánk a sokkal nyomósabb, komolyabb gondok sorát…
A szabadság, egyenlőség és testvériség mindenkit meg kell illessen. Különben az nem szabadság, nem egyenlőség és nem testvériség. De a szabadsághoz, egyenlőséghez és testvériséghez kell az elemi emberi belátás, beleérzés és szeretet is.