Nyolcan sérültek meg a buszbalesetben, ketten súlyosan

Megosztás

Nyolc sérültje van a menetrend szerinti autóbusz és egy tehergépkocsi balesetének Torna község (Kassai-vidéki járás) közeléből.

Mint arról korábban beszámoltunk, Torna községben egy Y kereszteződés előtt történt a karambol.

Monika Krišková, a kassai L. Pasteur egyetemi kórház szóvivője elárulta, hogy két súlyos sérültet súlyos és közepesen súlyos sérülésekkel szállítottak hozzájuk. Az egyiküket a baleseti sebészeti intenzív osztályon ápolják.

Ugyancsak a Pasteur kórházba szállítottak egy édesanyát a két gyermekével, mindegyikük állapota stabil.

A kassai kerületi rendőrség tájékoztatása szerint hét sérültet szállítottak a kassai, egyet pedig a rozsnyói kórházba.

A Joj TV úgy értesült, hogy a tehergépkocsi sofőrje egy pillanatra elaludt a volán mögött, így hajtott neki hátulról az autóbusznak, melyben akkor a sofőrön kívül heten tartózkodtak. Az autó letolta a buszt az útról a rétre. A helyszínre hat rohammentőt és egy mentőhelikoptert is kivezényeltek.

Az utasok többnyire könnyebb sérüléseket szenvedtek, a sofőr sérült meg súlyosabban. A tehergépkocsi sofőrje pedig fejsérülést szenvedett.

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program