Megosztás
A média és a politikai osztály minden egyes merénylet után úgy tesz, mintha először történne. Szomorú tekintetek, elszánt, de semmitmondó frázisok, az elkövetők kulturális hátterének sunyi elkenése biztosítják az utat a szélsőjobb feljövetelének.
Péntek este háromnegyed tízkor döntött úgy a 26 éves Issa al Hasan, hogy nemcsak passzív szemlélője, de aktív szerepője is lesz a solingeni Sokszínűség Fesztiváljának. A tömeg kellős közepén elővette 15 cm-es pengéjű kését, a sokszínűség jegyében elüvöltötte magát, hogy „Allahu akbar!”, majd kifejezetten a nyakra és a felsőtestre fókuszálva megszúrt 11 embert, közülük hármat ott helyben megölt. A többiek azóta túl vannak az életveszélyen.
Ugyanezt a német demokráciáról egyelőre nem mondhatjuk el.
Az esetről szóló beszámolók és reakciók forgatókönyve minden filmgyárban megbukna, hiszen előre kiszámítható, az unalomig ismert klisék ismétlődnek évek óta. Az elkövető származása először meg sincs említve, aztán lassan, amikor már elkerülhetetlen, beszivárog a „bevándorlói háttér”, azonnal összekapcsolva a lakossághoz intézett könyörgéssel, hogy „kerüljük az általános gyanút” (Generalverdacht). A ZDF riporterétől azt halljuk, hogy „a rendőrség egy arab kinézetű férfit keres, bármit jelentsen is.” Bármit? Bármit nem jelent, csak a félreértett multikulti híveinek bánatára kicsit leszűkíti a célcsoportot.
A politikai elitet ismét erősen megrázzák a történtek, a kancellár egy újabb helyszínen néz szomorúan a kamerákba, közli, hogy „dühös”, ezért új, határozott, de közelebbről nem részletezett intézkedéseket jelent be, a belügyminiszter, mint mindig ilyen esetben, újra előveszi a kések betiltásának ötletét, a pengék hosszát 6 cm-ben maximalizálnák, ha ez nem tartja távol a jövőben a legendásan jogkövető iszlamista merénylőket a fesztiváloktól, akkor semmi.
Ha kicsit kitekintünk, feltűnhet, hogy másnap reggel Dél-Franciaországban is van egy iszlamista merénylet, két autót robbant fel egy palesztin zászlós fegyveres egy zsinagógánál. Ha még kijjebb tekintünk, azt látjuk a mínuszos hírek között, hogy Burkina Fasóban az al-Kaida megint megölt közel 200 embert, de ez már végképp nem érdekel senkit. Éspedig azért, mert a) a tettes nem Izrael, b) az áldozatok feketék, az iszlamisták általi rendszeres lemészárlásuk a helyi foklór része, ami nem izgatja a nyugati haladó értelmiséget vagy az ENSZ-t, nincs felháborodás, nincs tüntetés, jéghidegen túllépnek rajtuk.
Az afrikai merénylet a 45.804-edik (negyvenötezer-nyolcszáznegyedik) iszlamista gyilkos támadás a világon 2001. szeptember 11 óta, hozzászoktunk. De térjünk csak még vissza Németországhoz.
Ha a fenti globális adatot nem is tartják ott számon, azt nagyon is látják, hogy az elmúlt években lényegében napi szintűvé váltak a késeléses támadások, sokan fejből sorolnák a főbb helyszíneket: Mannheim, Oberkirch, Stuttgart, Wolmirstedt, Duisburg, arra pedig mindenki emlékszik, amikor egy tunéziai férfi 2016-ban teherautóval hajtott a berlini karácsonyi vásárba, megölve 13 embert. Egytől egyik az elmúlt évek német nagyvonalúságának köszönhetően oda menekült „bevándorló hátterű” fiatalemberek, akiknek aztán többnyire elutasítják a menedékjogi kérelmét, mégis maradnak, a hatóságok – és ami még érdekesebb: a jogalkotók – pedig tehetetlenek. Olyannyira, hogy az SPD elnöke, Saskia Esken a solingeni merénylet után közölte, abból „nem nagyon tudunk mit tanulni”, hiszen „egy nyílt társadalomban nincs abszolút biztonság.”
Ez utóbbi természetesen tény, de az előtte szintén tényként tálalt hazug és opportunista semmittevés az, ami a totál felturbózott veszélyként prezentált szélsőjobboldal karjaiba löki a német választókat. Nem esetem az AfD, de nem ez a három keletnémet tartományban is vezető párt jelent közvetlen és valós veszélyt a német szabadságra és liberális demokráciára, hanem az iszlám nyomulással és a napi erőszakkal szembeni jogállami tehetetlenség, és persze az iszlamistákat ártalmatlanító, illetve nyíltan támogató szélsőbalos, anti-kolonialista és „anticionista” egyetemi és médiaközeg.
A „Willkommenskultur” szerencsére rég a múlté, a németek jó részének teljes joggal van elege abból, hogy az őket védeni hivatott jogállam képtelen megszabadulni a kétséges hátterű külföldiektől. A baloldal ragaszkodik ahhoz, hogy a két legérintetettebb országba, Szíriába és Afganisztánba továbbra sem toloncolnak vissza senkit, nehogy ott represszió érje őket. Ez a korábban valóban fontos humánus szempont azonban a jelek szerint érvényét vesztette a terepen, mindkét országban enyhültek az állapotok, olyannyira, hogy a minap kiderült: afgánok ezrei mennek nyaralni épp abba az országba, ahonnan (állítólag) menekülni voltak kénytelenek.
A solingeni elkövető esete arra is rávilágított az elmúlt napokban, hogy a német hatóságok még egy Bulgáriába (!) történő egyszerű visszatoloncolást sem képesek lemenedzselni. Issa al Hasanért ugyanis a dublini rendelkezések értelmében Bulgária felel, mert ott lépett be az EU-ba, de hiába, mert 2023-ban nem találták akkor lakhelyén, Paderbornban. Nosza, elkezdték mindenhol keresni, fél évvel meghosszabbítva a kitoloncolás időpontját? Dehogy. Hagyták a fenébe, augusztus 20-án pedig lejárt az időpont.
Ezt természetesen maga az alámerülő Hasan tudta a legjobban, hiszen négy napra rá váratlanul felbukkant, onnantól Németország felelt érte, a hatóságok pedig „kiegészítő védelmi” státust adtak neki, ami megmentette a kitoloncolástól, egyszerűen átrakták egy solingeni menekültotthonba. Nem ő az egyetlen menedékes, aki jogi trükkökkel (vagy pl. a repülőtéren rendezett cirkuszokkal) eléri, hogy ne küldjék vissza hazájába vagy egy harmadik országba.
Milyen jól jön ilyenkor az a humánus, jogállami Nyugat, amit egyébként mélyen lenéznek, amikor online imámoknál radikalizálódnak.
A háború, a terror valódi áldozatainak természetesen jó, ha Európa segít, de a dublini eljárást és a túl nagyvonalú befogadást lehetővé tevő jogszabályokat legfőbb ideje teljes revízió alá venni. A legfontosabb tanulság ugyanis, amit a kétséges hátterű menedékesek megtanulnak: ha már német földre jutottál, és ha már egyszer megindul a menedékjogi eljárás, akkor általában maradhatsz is, teljesen függetlenül annak tényleges eredményétől.
A legszórakoztatóbb meglátás egyébként Markus Röhrl rendőrfőnöktől származik, a solingeni merénylet tanulságait összegezve (tehát még egyszer: ő a rendőrség vezetője): „Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy elmegy-e fesztiválokra, focimeccsekre, vagy utazik-e a helyi tömegközlekedéssel.” Hát kösz.
A szerző újságíró, blogja: individualista.hu
