1
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció
Egyszerű levélként postázza a Szociális Biztosító a nyugdíjakkal és ellátásokkal kapcsolatos határozatait, ezért nem kizárt, hogy a dokumentum illetéktelen kezekben köt ki.
A Tvnoviny.sk hívta fel rá a figyelmet, hogy a nyugdíjakkal kapcsolatos határozatokat nem ajánlott levélként postázza a Szociális Biztosító, annak ellenére sem, hogy a dokumentum személyes adatokat tartalmaz, mint például a személyi szám.
A televízió egy nyugdíjas esetét említi példaként, akinek augusztusban postázták a nyugdíjkérelmének jóváhagyásáról szóló határozatot, amikor ő épp kirándult. Bár a levél ezúttal nem került illetéktelen kezekbe, mivel nem volt otthon, csak hetekkel később jutott hozzá a dokumentumhoz, ekkor viszont már két hét eltelt a fellebbezési időszakból.
„A küldeményt általában a feladást követő harmadik nap után kézbesítettnek tekintjük" – reagált Martin Kontúr, a Szociális Biztosító szóvivője.
A biztosító egyébként kapott már pénzbírságot az Adatvédelmi Hivataltól amiatt, hogy a bizalmas információkat nem ajánlott levélben postázta.
„A hivatal már többször foglalkozott hasonló kezdeményezésekkel, 50 ezer és 5 ezer eurós bírságot szabott ki a Szociális Biztosítónak, mindkét esetben jogorvoslati intézkedésekre is sor került” – tájékoztatott Ivana Draškovič, az Adatvédelmi Hivatal szóvivője.
A biztosító ezért úgy döntött, hogy módosítják a határozatok kézbesítését. “Szeptember második felétől már csak ajánlott levélben küldjük a személyes adatokat tartalmazó leveleket” – nyilatkozta Martin Kontúr szóvivő.