1
Ján Čurilla - Fotó: Denník N
A Ján Čurilla, Pavol Ďurka vizsgálótisztek körüli rendőrségi csoport elleni nyomozásban jelentős fordulat állhat be. A berendezésekről, melyekkel 2021 májusa és júliusa között lehallgatták őket a most megszűnt Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) irodáiban, kiderült, hogy nem a belügyminisztériumi inspekcióhoz tartoztak.
Ennek gyanúja már mintegy egy éve fennáll, a Denník N-nek viszont most sikerült megszereznie egy felvételt, amely bizonyíthatja.
Martin Littera, az inspekció által végzett lehallgatásokat felügyelő akkori igazgató a tavaly szeptemberben készült videófelvételen azt mondja: "Biztos nem a mieink voltak. Az eszközök nem a mieink."
A Denník N közölte, a felvételt a hazugságvizsgálat előtt rögzítették. A háromórás felvételen Littera szavait megerősítette a helyettese, Martina Holosová is.
A portál megjegyzi, hogy mindez azért fontos, mivel a lehallgatásokra az akkori Pozsonyi III. Járásbíróság az inspekciónak adott engedélyt, nem pedig másnak. Tehát a Čurilláék beszélgetéseiről készített felvételek törvénytelen bizonyítéknak számíthatnak ellenük, ha a lehallgatókészülékeket más használta.
Litterát egyébként az inspekció korábbi igazgatója, Peter Juhás küldte, éppen a NAKA irodáiban készült felvételek kiszivárgása miatt. Ezeket a felvételeket megvágva, gyakran manipulálva játszotta le Robert Fico a Smer akkori sajtótájékoztatóin, és felhasználták a Ján Čurilla körüli nyomozótisztek lejáratására annak érdekében, hogy hiteltelenítsék a Smerhez kötődő és a párt által jelölt személyek ellen folyamatban lévő nyomozásokat. Čurilláék ügye időközben eljutott a bíróságig, és most arra várnak, hogy kijelöljék a bírót a Pozsonyi I. Városi Bíróságon, aki dönt a vádemelésről.
Littera a felvételen arról is elmélkedik, kiéi lehettek a készülékek, de szavai szerint kevés információval rendelkezett akkoriban, ugyanis a lehallgatások ügyét az akkori igazgató, Ľubomír Jančovič intézte Diana Santusovával, a Čurilláék elleni nyomozást folytató csoport vezetőjével. Čurilláék pedig Santusová csoportját gyanúsították korrupcióval. Jančovič nem sokkal később, 2022 januárjában súlyos betegségben elhunyt.
Littera a videón beszél arról is, hogy a készülékeket csak egy bennfentes segítségével helyezhették el. Nem tudta megmondani, kiről lehetett szó, noha jó ideje ismert, hogy az inspekcióval akkoriban együttműködött már Ján Kaľavský, a NAKA-nyomozók kollégája, akit azóta jogerősen elítéltek korrupcióért, ő viszont Bosznia-Hercegovinába szökött az igazságszolgáltatás elől.
Nem tudta megmondani, hogy honnan voltak a készülékek, de azt biztosnak látta, hogy nem tőlük. Egyszerre négy irodát ugyanis nem volt kapacitásuk lehallgatni. Kérdésre válaszolva elképzelhetőnek tartotta, hogy a szlovák titkosszolgálattól (SIS) kapták a készülékeket.
Littera és Holosová tavaly ősszel, amikor már a Smer megnyerte a választásokat és formálódott a kormány összetétele, levelet írtak Ódor Lajos kormányfőnek és panaszkodtak a velük szemben mutatott bánásmód miatt.
Hogy a lehallgatásokat a SIS végezhette, arra utalnak Štefan Mašin korábbi nyomozó szavai is, aki az Aktuality.sk-nak adott interjút. Elismerte, hogy a Takáč-banda nevű alvilági csoport egyik, SIS-hez közelebb álló tagjától érkezett hozzájuk információ, miszerint az irodáikat lehallgatják. A SIS-nek is érdekében állhatott a vizsgálótisztek lejáratása, hiszen a NAKA éppen 2021 márciusában gyanúsította meg a titkosszolgálat akkori igazgatóját, Vladimír Pčolinskýt. Akkoriban csúcsosodott ki az a folyamat, amit később rendőrháborúnak kezdtek nevezni.