Meghaladta a 9 métert a Duna szintje Pozsonyban, víz alatt az Eurovea környéke (FOTÓK)

camera

10

Meghaladta a 9 métert a Duna szintje Pozsonyban, víz alatt az Eurovea környéke (FOTÓK)

Fotók: Pozsony Megyei Önkormányzat (további képekért kattints a fotóra!) 

Megosztás

A Duna szintje Pozsonyban meghaladta a 900 centimétert hétfőn délelőtt.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) közölte, hogy a Duna vízállása hétfőn délelőtt 10:45-kor 908 centiméter volt.

A Pozsony Megyei Önkormányzat tájékoztatása szerint víz alá került a Tyrš rakpart, a Fajnor rakpart, valamint az Eurovea bevásárlóközpont melletti sétány.

A megyei önkormányzat továbbra is arra kéri az embereket, hogy tartózkodjanak a katasztrófaturizmustól, és vegyék figyelembe a lezárásokat. A Rázus és a Fajnor rakparton már állnak az árvízvédelmi gátak.

Matej Vagač, az Óváros polgármestere arról tájékoztatott, hogy a Duna szintje továbbra is emelkedik, várhatóan kedden tetőzhet.

A főváros vezetése arról tájékoztatta a TASR-t, hogy a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat mobilgátakat épített Károlyfalun (Karlova Ves), Dévényben (Devín), Dévény és Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) között, továbbá az Óvárosban, valamint a Duna ligetfalui (Petržalka) oldalán is.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program