1
Ódor Lajos (Fotó TASR)
A kormány bemutatta konszolidációs csomagját, és noha Robert Fico miniszterelnök korábban azt hangoztatta, hogy nem kerül majd sor áfaemelésre, ez most mégis megtörténik. Ódor Lajos korábbi kormányfő sem győzi bírálni a kormány intézkedéseit.
Robert Fico és Ladislav Kamenický pénzügyminiszter kijelentette, hogy ha az ellenzék lenne most kormányon, konkrétan a PS, amely az úgynevezett „Lego-kockás” intézkedéscsomagot érvényesítette volna, akkor romba döntötte volna az egész országot. Egy 9 millió eurós javaslatcsomagról van szó, amit az Ódor Lajos által vezetett szakértői kormány készített a következő kabinet számára.
„Ez egy nevetséges kijelentés. Mi azt segítségként készítettük el az új kormány számára, hogy tudjon választani. Akkor még nem tudtuk, hogy jobboldali vagy baloldali kormány lesz-e, ezért adó- és kiadási intézkedéseket is tettünk bele”
– nyilatkozta a TA3-nak Ódor.
Szerinte Fico kormánya tíz hónap alatt csak azt bizonyította, hogy nem fog magán spórolni, a konszolidáció terhét pedig a hétköznapi emberekre hárítja.
„Számomra ez egy nagyon szomorú megállapítás. Ők növelték a fizetéseiket, mindenki másnak pedig 23 százalékra emelték az áfát” – tette hozzá.
Szerinte az áfa 23 százalékra való emelése drámai drágulásokat fog eredményezni, amit mindenki megérez majd – nyugdíjasok, gyermekes anyák és a vállalkozók is. Fico közben idén áprilisban még azt ígérgette, hogy nem fogja emelni az áfát.
„Gyakorlatilag minden héten láthatjuk, ahogy Fico hazudik a saját választóinak. Számomra ez nem meglepő. Először azt állította, hogy semmit sem használnak majd fel a Lego-kockákból, erre most itt az áfaemelés. Azt állították, hogy csak minimálisan fognak konszolidálni, hogy ez senkit se érintsen, mi pedig fogjuk be a pofánkat. Így mondta a miniszterelnök, személyesen nekem is” – tette hozzá Ódor.
Úgy gondolja, hogy a kormány elindult lefelé a lejtőn, fáradt benyomást kelt, „az emberekre pedig magasról tesznek, csak a bosszú érdekli őket”.
Ódor közölte: két nagyon nehéz konszolidációnál is jelen volt, és mindannyiszor úgy csinálták, hogy először a kiadásokkal foglalkoztak, és igyekeztek mindent számba venni, mielőtt szóba került volna az áfa. „Ez a kormány viszont a lehető legkönnyebb utat választotta magának, és a legnehezebbet az emberek számára” – zárta.