MICHAL KOVAČIČ: Az a feladatunk, hogy ellenőrizzük a hatalmat

Videóinterjúnk szlovák nyelven készült, de a YouTube-lejátszóban a CC gombra kattintva magyar felirat is kapcsolható hozzá.

Erről szól még a beszélgetés:

• Hogyan és mikor érzékelték először a változást a Markízában?
• Miért úgy és akkor jelentette be, hogy a Markízában is veszélyben van a független újságírás?
• Tart-e attól, hogy a szlovák médiapiacot is olyan mértékben maga alá gyűri a politika, mint az Magyarországon történt?
• Milyen különbségeket lát a környező országok médiapiacai között?
• Milyen lesz új projektje a 360°?

Üdvözlöm a Paraméter stúdiójában Michal Kovačič újságírót, szerkesztőt, műsorvezetőt. Ha egy évvel ezelőtt beszélgettünk volna, akkor a Markíza legismertebb szerkesztője ült volna velem szemben. Akkor még minden normálisnak tűnt, a választások előtt álltunk, a Markíza a régi, megszokott módon működött, az RTVS szintén. Sejthető volt már akkor valami abból, hogy ha a Smer nyer, akkor lesz változás, esetleg egy töréspont a médiatérben is?

Jó napot kívánok és köszönöm a meghívást. Őszintén szólva, egy évvel ezelőtt elképzelni sem tudtam volna semmit abból, ami mostanában történik, és abból sem, ami az elmúlt hónapokban zajlott. Nyilván van némi tapasztalatunk arról a régióról, amelyben élünk, tudjuk, hogy történhetnek változások, és nőhet a nyomás a médiára, de ahogyan ezek a dolgok alakultak, az fokozatosan történt, és egy évvel ezelőtt tényleg semmit sem láttam előre mindebből.

A Markízának akkor már új tulajdonosa volt.

A tulajdonosváltás már évekkel korábban megtörtént.

Szóval nem volt olyan érzése, hogy már akkor, a választások előtt megváltozott valami? Akkor nem éreztek politikai nyomást, például a választási viták előtt? Nem tűnt úgy, hogy valami nem stimmel?

Egyáltalán nem. De tényleg. 16 évig dolgoztam a Markízában, ami nagyon hosszú időszak. Előbb a WarnerMedia kezében volt, majd 2020-ban Peter Kellner cége, a PPF vette át, de őszintén szólva, a tulajdonosváltás semmin sem változtatott. Az igazi változás csak röviddel a választások után jött.

A választások után, de még karácsony előtt, amikor új főszerkesztőt neveztek ki?

Amikor már hallottuk, hogy változni fog a főszerkesztő, pontosabban a hírműsorok és a publicisztika vezetője, nos, amikor erről hallottunk, természetesen felkaptuk a fejünket. Számítottunk valamilyen változásra, de valójában csak januárban értettük meg igazán, hogy mi készül.

Májusban, az európai parlamenti választások után a „Na telo” című műsorban élőben jelentette be, hogy a Markízában is érződik a vezetőség részéről egyfajta politikai nyomás, átalakítás készül, veszélyben van a független újságírás. Nem volt más út, mint ezt élő adásban bejelenteni?

Volt más út, és mi nagyon kitartóan próbálkoztunk vele. Már említettem, hogy ez az egész folyamat januárban kezdett el egyértelművé válni. Karácsony előtt bemutatták nekünk az új hírigazgatót és publicisztikai vezetőt, Michal Kratochvílt, aki a Nova televízióból érkezett. Kezdetben azt mondta, hogy alapvetően elégedett a munkánkkal. Amikor két-három hónappal korábban figyelte a munkánkat, még nem tudtuk, hogy ő lesz az új vezetőnk. Még amikor kinevezték, akkor is azt mondta, hogy tetszik neki, ahogyan dolgozunk, jó a híradó, és örül a közös munkának.

De januárban nagyon gyorsan megjelentek az első negatív jelek. Az első ilyen helyzet az volt, amikor egy interjúra Daniel Lipšicet akartam meghívni, de ő azt mondta, hogy Lipšic „vörös posztó” Prága számára, és ezért ő nem lehet vendég. Egy órán át vitatkoztunk erről. Próbált meggyőzni, hogy nem lehet, nem lehet, én pedig azt mondtam neki, hogy ez egy abszolút nem újságírói érv, hogy valaki „vörös posztó” a tulajdonos számára. A beszélgetést végül azzal zárta, hogy rendben, akkor figyelnek téged Prágában, de ha hibázol, nem fogok melletted állni. Ez volt az első jel, aztán jöttek a további problémák a hírszerkesztőség többi tagjával, és ott értettük meg, hogy az a nagy ígéret, hogy minden rendben lesz és tovább fejlődünk, az ő elképzeléseiben egészen másképp néz ki.

De az élő adásban tett bejelentése nagyon éles volt. Nem lehetett volna ezt másképp, kevésbé konfliktusos módon megoldani?

Csak emlékeztetnék, hogy mi minden előzte meg azt a nyilatkozatot. Tényleg nagyon lassan, konzervatív módon jártunk el, és igyekeztünk betartani a hierarchiát, a megfelelő sorrendet. Először tájékoztattuk a főszerkesztőt, és kezdetben egy nagyon szűk körű újságírói csoportban beszéltünk erről, mert nem akartuk, hogy bármilyen módon károsodjon a Markíza hírneve, amelyet évek óta építettünk. Én már tizenhat éve dolgozom ott, de vannak, akik még régebb óta. A célunk az volt, hogy megpróbáljunk megegyezésre jutni, és megértetni velük, hogy mi miért fontos. Reménykedtünk, hogy a vezetőség felismeri a helyzetet, és engedményt tesz. Mert ha már valaki hangosan veri a dobot, akkor utána nehéz tárgyalni. A végén már mindenki értesült róla, nem csak a pozsonyi, hanem a vidéki tudósítók is. Amikor a beavatkozások folytatódtak, írtunk egy belső levelet, amelyben tájékoztattuk a Markíza televízió igazgatóját a történtekről, és kértük, hogy lépjen közbe. Kifejeztük aggodalmunkat a televízió hírneve és mindaz iránt, amit évek óta építünk. Nem akarom hosszasan elemezni, de fontos, mert mutatja, hogy hónapokig próbáltuk megoldani a helyzetet úgy, hogy közben csak a munkánkat akartuk végezni.

A levél után érkezett a közvetlen tulajdonos, a CME vizsgálata, ez az a cég, amely a Markízát birtokolja, és a CME-t pedig a PPF. Szóval kiküldték az embereiket, akik órákig „kihallgattak” minket, és a fejüket csóválták azon, amit meséltünk nekik a beavatkozásokról. És amikor megpróbálták megérteni, mi miért történik, azt is látták, hogy a koalíciót segítették ezek a beavatkozások, nem pedig az ellenzéket. A vizsgálat végül azzal zárult, hogy szerintük csak kommunikációs problémák voltak. Megbeszéltük ezt, és akkor azt mondtuk, jó, nem kell hamut szórnotok a fejetekre, de legalább írjunk le néhány alapvető szabályt, hogy a szerkesztőség lássa, hogy észlelték ezt a problémát, és hogy nem csupán kommunikációs nehézségekről van szó. De teljes mértékben elutasítottak bennünket, azt mondták, hogy egyetlen vessző sem kerül papírra. Végül csak a nyilatkozatom után, hetekkel később került sor arra, hogy valami történjen. Ekkor kezdődött el a sztrájk-készültség, és a vezetőség nyomás alá került. Csak akkor ültek le velünk tárgyalni, pedig a mi követeléseink abszolút alapvető dolgok voltak, minden európai uniós országban minden újságíró és politikus gond nélkül aláírná őket. Kemény tárgyalások voltak, ellenállás és vonakodás volt mindenhol.

Tudna konkrét példát mondani?

Természetesen. Januárban bevezettek egy új modellt, ami arról szólt, hogy ha a politikusok nem akarnak válaszolni, elmenekülnek, vagy éppen agresszívek, akkor azt nem szabad bemutatni. Ez pedig teljesen ellentétes mindazzal, amit minden kezdő újságíróval, nemcsak a Markízában, de bárhol máshol is megtanítanak: minden félnek meg kell adni a lehetőséget a véleménynyilvánításra. H ő ezt elutasítja, azt is láttatni kell, hogy megpróbáltunk kapcsolatba lépni vele. Ha valaki nem akar nyilatkozni, fel kell hívni, e-mailt küldeni neki, elmenni a házához, sőt, még azt is megmutatni, hogy becsöngettünk hozzá, hogy mindenki tudja, volt lehetősége nyilatkozni. Az új modell teljesen ellentétes volt azzal, amit korábban csináltunk, és még ezen is vitatkoznunk kellett, hogy a politikust, aki nem akart válaszolni, megmutathassuk. Végül az ilyen alapvető dolgokat is csak akkor írták alá, amikor nyilvánosan felléptem, és ez is csak a sztrájkkészültség és a szerkesztőség nyomása után történt meg.

A nyilatkozata után gondolta volna, hogy még lesz hely Ön számára a Na telo című műsorban?

Őszintén szólva úgy érzékeltem, hogy ezt meg kell tenni, és a nézőknek is el kell mondani, akik egyébként hosszú évek óta nagy számban nézik a műsort. Ezért mondtam el éppen ott. És hogy mit fog tenni a vezetőség, azt többszöri alkalommal sem tudtuk igazán jól megjósolni. Őszintén szólva gyakran elég meglepő lépéseket tettek, és sokszor úgy tűnt, hogy a vezetésenbelül sem teljes az egyetértés, mert ellentmondásos dolgokat csináltak. Például amikor később a sztrájkbizottsággal tárgyaltak, először küldtek egy belső hírlevelet a Markíza több száz alkalmazottjának, hogy konstruktív megbeszélést folytattunk, és ezekre az eredményekre jutottunk. Aztán nagyjából 20 vagy 40 perccel később megjelent egy nyilvános sajtóközlemény, amelyben már azt írták, hogy velünk nem lehet tárgyalni, és hogy felmondhatunk.

Szóval az ilyen ellentmondásos lépések után nehéz volt megjósolni, ki mit fog tenni, amikor egy cég ellentmondásosan viselkedik.

Ön akkor már a Markíza újságíró-szakszervezetének a vezetője volt.

Igen.

És ennek ellenére kirúgták Önt?

Igen, azzal, hogy ez ellentétes volt a törvénnyel, amit a szakszervezet is megerősített. Nem azonnal rúgtak ki, egyik óráról a másikra, hanem gondolkodtak, elemezték a helyzetet. Tulajdonképpen másnap, a Na telo adása után, hétfőn közölték velem, hogy már ne menjek be dolgozni, mert úgynevezett munkavégzési akadályaim vannak. Kikapcsolták az e-mail fiókomat, és azt mondták, majd értesítenek. Hetekig tartott, már nem emlékszem pontosan mennyi ideig, mire megkaptam a tényleges felmondásomat, és ezután még volt felmondási idő is. Szóval nem azonnal döntöttek, mert teljesen nyilvánvaló, hogy más a jogi helyzet, ha valaki a szakszervezet vezetője és a többi munkavállalót képviseli. Így egyfajta köztes megoldást választottak velem való leszámolásra.

Nem gondolkodott azon, hogy beperli a Markízát?

Ez most valóban napirenden van, és úgy gondolom, hogy nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy ezt az utat válasszuk.

És milyen most a helyzet a Markízában?

Nem szeretnék túl sokat beszélni erről, mert hetek óta nem jártam ott. Tájékozott vagyok arról, mi történik, de szeretem, ha az általam elmondott dolgok közvetlen forrásból származnak. Egy dolgot azonban szeretnék hangsúlyozni: az, hogy a Markíza sokkal jobb helyzetben van, mint ahogyan januárban kinézett, az a szerkesztőség egységének köszönhető. Annak köszönhető, hogy a szerkesztők minden nehézség ellenére is maximálisan igyekeznek képviselni a szabad újságírást, a pluralista hozzáállást. Ez csak azért sikerült, mert ők kitartóak ebben, nem pedig azért, mert a vezetés hirtelen megvilágosodott és a független újságírás védelmezőjévé vált.

A nyilatkozatában beszélt az országban elindult változásokról is, arról, hogy Szlovákia egyre közelebb kerül Magyarországhoz a média terén is. Számít arra, hogy a szlovákiai koalíciós pártok, vagy akár más politikai pártok is megpróbálják majd felépíteni saját médiaközpontjaikat, médiacégeiket, esetleg felvásárolni meglévő médiavállalatokat, ahogy az Magyarországon is történt, miután ott a kormány megszerezte az állami médiát? Már létrejött az STVR, vagyis a közmédiát már a kormány ellenőrzi. Hogyan fog tovább fejlődni a médiahelyzet nálunk?

Ebben a régióban mindannyian hasonlóak vagyunk, mégis kissé különbözőek. Nyilvánvaló, hogy a nagy Lengyelország tapasztalatai, amelynek teljesen más a piaca, sokkal több lehetőséggel rendelkezik a televíziók terén, és mondjuk Csehországé is, amely erősebb intézményekkel bír. Magyarország is más, ahol a miniszterelnök hosszú ideje folyamatosan nyeri a választásokat és érvényesíti a politikáját. Szlovákiában a helyzet kicsit más, én úgy érzem, hogy a szlovák sajtópiac, különösen a nyomtatott médiumok terén nagyon jól fel van osztva. Különféle portálok vannak különböző véleményekkel, olvasókkal, és a piac viszonylag gazdag. De Szlovákia kicsi ország, és emiatt kevés televíziós csatorna van, így rájuk sokkal egyszerűbb nyomást gyakorolni. Úgy gondolom, hogy két különböző szint létezik: az egyik szinten vannak a tévék, a másikon pedig a többi média. Sajnos azt látom, hogy a televíziózás terén nagyobb a baj: azok a változások, amelyeket a Markízában is terveztek, más tévékben is végbementek, csak csendben, anélkül, hogy a nézők ezt megtudták volna. Ezért gondolom, hogy a televíziózás jövője sajnos nem túl rózsás.

Lát erre valamilyen megoldást?

Nehéz helyzetben vagyunk, valljuk be őszintén, és éppen ezért fontos, hogy a tartalom eljusson a nézőkhöz, akik nem mindig hajlandóak tízoldalas cikkeket vagy hosszú elemzéseket olvasni. Még akkor sem olvasnák el, ha ezek szabadon hozzáférhetők lennének minden újságban. Ezért fontos, hogy meglegyen az alternatíva: három perc alatt megnézhetnek egy riportot egy olyan témáról, amely érdekli őket. Ezzel megspórolják, hogy hosszú cikkeket kelljen olvasniuk. Úgy gondolom, hogy a szlovák médiapiac összetett, hiszen kis ország vagyunk, de ugyanakkor rengeteg bátor és tapasztalt újságíró van itt, akik képesek lesznek megbirkózni ezzel a hatalmas nyomással.

Ön hogy látja, mi jelent nagyobb fenyegetést a sajtó számára: a politikai pártok és politikusok részéről érkező nyomás, vagy az oligarchák és a gazdasági szféra irányából érkező nyomás?

Úgy gondolom, hogy ezek elég szorosan összefüggnek, hiszen a politikusok és egyes üzletemberek érdekei gyakran egybeesnek. Úgy érzem, hogy ez a kettő ugyanaz, és még azt is látni lehetett, milyen egységesen működik ez az összes médiában.

Kíváncsian várom, hogy valaki az akadémiáról készít majd egy elemzést erről a folyamatról. Mert ahogy én látom, ugyanazért tiltakoztak újságírók a TA3-ban, a Pravdában vagy a JOJ televízióban, mint amiért mi is, és ugyanazt tapasztalták a vezetőség részéről, mint mi. Nekik is elmondták, hogy miért kellene máshogyan végezni a munkájukat. Az egész folyamat teljesen olyan volt, mintha egy könyvből rendeztékvolna. Szóval nem tudom, ki írta a forgatókönyvet, de nagyon egységesnek tűnt.

A koalíciós és ellenzéki politikusok is gyakran vádolják a médiát, az újságírókat azzal, hogy közvetlenül beavatkoznak a politikába, meg akarják határozni, ki lehet miniszter és ki nem, elmondják, hogy kormányt kellene váltani. Szerintük nem is létezik független újságírás. Ön hogyan látja ezt?

Nemcsak magam nevében, hanem a kollégáim nevében is, akikkel évek óta dolgozom, elmondhatom, hogy van. Soha nem volt szándékunkban kormányt váltani vagy meghatározni, hogy ki legyen miniszter, soha nem tettünk ilyet. Mindig az volt számunkra a legfontosabb, hogy az információkat úgy tálaljuk, hogy minden Markíza néző – és a Markíza nézőközönsége tényleg a teljes politikai spektrumot lefedi – úgy érezze, hogy korrekt tájékoztatást kap. Annak ellenére, hogy a pártok vezetői esetleg bírálják a csatornát, a nézők – akár koalíciós, akár ellenzéki választók – megnézik vagy legalábbis sokáig nézték. Számomra, különösen a „Na telo” műsorban, mindig az volt a legfontosabb, hogy minden néző érezze, hogy a kérdések konfrontatívak, de kiegyensúlyozottak, és minden politikustól elvártuk, hogy válaszoljon, függetlenül attól, hogy melyik politikai oldalról érkezett. Nekünk teljesen mindegy, hogy éppen Igor Matovič, Robert Fico, Iveta Radičová vagy akár Michal Šimečka van hatalmon.

Az újságírók feladata mindig is az volt, hogy ellenőrizzük a hatalmat, és ez mindig is fontos volt számunkra. Bár én 16 évet dolgoztam kereskedelmi televízióban, a műsoraink nagy része gyakorlatilag közszolgálati jellegű volt. Fontosnak tartom, hogy legyenek platformjaink, ahol beszélgethetünk egymással, ahol ráébredünk, hogy bár sok mindenben eltér a véleményünk, de például van közös nevezőnk – legyen az a szakmai szféra vagy a civil társadalom. Egyetértünk abban, hogy szükség van az egészségügy reformjára, de nem szabad azt úgy bemutatni, mintha csak a politikusok vagy az ellenzékiek véleménye számítana. Mi tudjuk, hogy előrelépés kell az oktatásban és az egészségügyben, de ha folyamatosan csak vitázunk, és a médiában olyan véleményeket keresünk, amelyek megerősítik a sajátunkat, akkor sehova sem jutunk. Nem leszünk képesek arra sem, hogy a politikusokat a választások során arra kényszerítsük, hogy végrehajtsák azt, amit mindannyian szeretnénk, mert nem követeljük meg tőlük, mert jelentéktelen témákon veszekszünk.

Miért van még egyáltalán szükségük a politikusoknak a médiára, ha sokuknak már saját médiájuk van, például közösségi oldalakon? Martina Šimkovičová egy ideig még miniszterként is vezette a Slovan műsorát. Miért akarják a hagyományos médiát is uralni?

Erre csak közvetve tudok válaszolni, mert egyenes válaszom erre nincs. Miért érdeklik ennyire a politikusokat a médiák, ha azt állítják, hogy nincs rájuk szükségük? Hiszen állandóan velük foglalkoznak, folyamatosan azt hangoztatják, hogy harcolnak ellenük. Ez elég egyértelműen megmutatja, hogy igenis szükségük van a médiára, mert a választóik egy része nagyon intenzíven követi ezeket a médiákat, és az ott szerzett információk alapján alakítja ki a véleményét.

Szeptember elsején bejelentették, hogy egy új projektet indítanak, a 360 fokot. Miről fog ez szólni? Pontosan mit terveznek?

Először hadd magyarázzam el az elnevezést, mert sokan kérdezik ezt is. Amikor ezen gondolkodtam, és a kollégákkal beszélgettünk róla, arra jutottam, hogy kifejezetten szembe akarok menni azzal a narratívával, hogy a sajtó munkatársait az állam ellenségeiként állítják be, akik kormányokat akarnak dönteni, és hasonlók. Ez ugyanis egyáltalán nem igaz. Mi ezt teljesen máshogyan látjuk, az a célunk, hogy ellenőrizzük a hatalmat, és valóban az egész politikai spektrumot, az egész kört figyelembe véve, széles körben és sokrétűen foglalkozzunk ezekkel a témákkal.

És, hogy miről szól a projekt? Arról, hogy visszahozzuk azokat a tartalmakat, amelyek az elmúlt hónapokban fokozatosan eltűntek – akár a kritikus politikai tartalmakat, botrányokat vagy az oknyomozó újságírást, amit hosszú évek óta nem végeztek el, vagy csak nagyon keveset.

Célunk, hogy ezt a formátumot olyan módon hozzuk el, amely elfogadható a nézők nagy többsége számára, hiszen a televíziók százezres eléréssel rendelkeznek, és úgy gondolom, hogy a gyakran online térben lévő embereket így el tudjuk érni – olyan formában, ahogyan a televíziónézőként megszoktak.

Miért nem csatlakozott egy már meglévő médiacsoporthoz? Biztosan kapott ajánlatot több médiumtól is.

Sokat gondolkodtam ezen, próbáltam mindenkivel beszélni, hogy pontosabb elképzelésem legyen arról, nekik milyen elképzeléseik vannak. Két hónappal ezelőtt, vagy talán kicsit több mint két hónapja voltam a cseh DVTV-ben, ahol két órán át beszélgettünk erről. Náluk például arra jutottam, hogy teljesen más a helyzet Csehországban, ahol erős közszolgálati televízió működik, amelynek kiváló publicisztikája és nagyszerű hírszolgáltatása van. A DVTV tulajdonképpen egy kiegészítést nyújt, érdekes beszélgetéseket készítenek érdekes témákról. De ez a mi helyzetünket nézve viszonylag kevés. Sok minden hiányzik nálunk, különösen a televíziókban, és ezért nagyon fontos számomra, hogy a kollégáimmal együtt teljes szélességében tudjuk lefedni ezeket a témákat. Emellett mi nem versenyezni akarunk az újságokkal, mi más formában, videókban fogjuk bemutatni és felhívni a figyelmet a problémákra.

Lesznek televíziós viták is?

Mindenképpen, tévévitákat mindenképpen szeretnénk csinálni, se szeretnénk interjúkat készíteni, riportokat, oknyomozó anyagokat és magyarázó videókat is. Észrevettem, hogy ha az emberek elolvasnak egy aktuális hírt egy botrányról, mondjuk hogyan döntött a bíróság Dušan Kováčikról, már nem emlékeznek az eredeti ügyre. Elolvassák, mi történt épp most, de a lényeg már nincs meg a fejükben, és ez sok másik botrányos ügyben is így van. Az embereknek nincs elég kapacitásuk – és nekem sincs – arra, hogy minden részletet megjegyezzek. Úgyhogy örülni fogunk, ha ilyen egyszerű és tömör formában tudjuk majd átadni az embereknek az információkat.

Van egy nyolcfős csapatuk, ebből hárman újságírók: Ön, Barbora Šišoláková és Adel Ghannam. Elég lesz ez? Nem túl kicsi ez a csapat?

Természetesen, nagyon örülnék, ha a csapat bővülne, de két lábbal a földön kell maradni. Ha valaki meg akarja őrizni a függetlenségét, akkor tudnia kell finanszírozni a fizetéseket és a költségeket. De, ha összehasonlítom, hogy mi mennyi mindent tudunk előállítani például a Markíza televízióval, akkor látom, hogy van egy nagy előnyünk. Igaz, hogy a Markízában több tucat ember dolgozik, a műszaki személyzetet is beleértve, de ők olyan tartalmakat is készítenek, amit mi nem tervezünk gyártani. Például időjárás-jelentést, baleseti tudósításokat és egyéb hasonló témákat, amelyeket minden kereskedelmi tévének vinnie kell, és amelyek jelentős terhet jelentenek a hírműsorok számára. Azokkal a témákkal viszont, amelyeket mi szeretnénk lefedni – politikával, botrányokkal és oknyomozással – ebben a csapatban rengeteg dolgot meg tudunk valósítani egy hét alatt.

És mit, mennyit anyagot tudnak majd produkálni egy hét, vagy akár egy nap alatt? Hány anyagot, milyen tartalmakat várhatunk a 360-tól?

Mi nem kötjük magunkat olyan szigorú struktúrához, mint egy televízió, tehát nem kell azt mondanunk, hogy délben ez lesz, vagy hogy csütörtökön pontban négykor valami más. Lesz egy alapstruktúra, hogy a nézők nagyjából tudják, mire számíthatnak, mondjuk vasárnap és talán még néhány másik napon is. Számomra az a fontos, hogy rugalmasan reagáljunk az aktuális eseményekre. Ha éppen a parlament valamilyen fontos témát tárgyal, sok szavazás van, és fontos megkérdezni a képviselőket, hogy tudják-e, miről döntenek, akkor ezzel foglalkozunk, erről készítünk riportokat. Ha viszont nincs sok aktuális esemény, akkor inkább az oknyomozó újságírásra és a magyarázó tartalmakra koncentrálunk. Lesz, hogy egy nap félórás interjút adunk, két riporttal, máskor pedig vitát rendezünk, vagy az oknyomozásra fordítjuk a figyelmet. Ez attól is függ, hogy hogyan alakulnak a politikai események.

A projektet szeptember 1-jén indították el, és ezzel egy időben elindították a pénzgyűjtést is. Ha jól tudom, három nap alatt több mint 500 000 eurót sikerült összegyűjteni, ami a kitűzött cél volt. Meddig lesz elég ez az összeg, és hogyan tervezik a projekt további finanszírozását?

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen projekt elindítása nem olcsó mulatság. Az egyik dolog, hogy be kell szerezni kamerákat, világítást, mint amit itt is látunk a stúdióban, de szükség van egy nagyon erős weboldal kialakítására is, mert nem egyszerű kezelni ekkora mennyiségű adatot és videót. Ezek a kezdeti költségek, ez a gyűjtés lehetővé teszik számunkra, hogy elindítsuk az egészet, felépítsük a stúdiót, és biztosítsuk a fizetéseket egy időre. Ezután fokozatosan el kell érnünk azt, hogy függetlenül tudjuk finanszírozni magunkat, ezért bevezetjük az előfizetési rendszert. Minőségi újságírást nagyon nehéz előfizetők nélkül csinálni, de a célunk az, hogy az emberek számára a legaktuálisabb tartalom, mondjuk a híradós jellegű anyagok, ingyenesen elérhetőek legyenek. A speciális tartalmakat, például az elemzéseket, amelyek talán nem érdekelnek mindenkit, de vannak, akik szívesen megnézik, azokat az előfizetőknek szánjuk.

Ezt az 500 000 eurót hány embertől gyűjtötték össze?

Nem néztem meg a legfrissebb adatokat, de úgy tudom, hogy 4-5 nappal ezelőtt körülbelül 14 000 ember támogatta a projektet.

Tehát a kisebb összegű adományok voltak túlsúlyban?

Igen, az átlagos összeg 37 euró volt. És ennek nagyon örülök. Őszintén szólva, nem számítottam ilyen érdeklődésre. Éreztem, hogy a téma fontos, és hogy az emberek felismerik, mennyire lényeges a szabad sajtó. Egy dolog, hogy vannak nyomtatott sajtótermékek, de a televíziós formátum és a nézőkkel való kommunikáció teljesen más. Ez nagyon kellemes meglepetés volt számomra.

Nem gondolkodtak azon, hogy keresnek egy nagyobb szponzort, aki például 100 000, vagy akár egymillió eurót adna?

Ha olyan helyzetbe kerülnénk, hogy nem lenne elég pénzünk, vagy attól félnénk, hogy nem tudjuk megfelelően beindítani a projektet, és hamar problémákba ütköznénk, biztosan tárgyalnánk befektetőkkel. De nagyon örülök, hogy nem kell ezt megtennünk, mert bármilyen kiváló befektető is lehet, 10 év múlva mondhat vagy tehet valamit, vagy beléphet a politikába, és ez bármelyik médium számára komplikációt jelenthet. Ezért, ha képesek vagyunk önállóan működni és megmutatni a nézőknek, hogy értjük a dolgunkat, ha majd tetszik nekik, amit csinálunk, és hajlandóak előfizetni vagy pénzzel támogatni, az a legoptimálisabb út.

A 360 egymost induló, kezdő médiaprojekt. Nem tartanak attól, hogy a politikusok esetleg nem fognak szóba állni önökkel? Hogy egyszerűen nem adnak nyilatkozatot, nem mennek el a vitákba?

Lehet, hogy meglepnek minket. Nem, csak viccelek. Mi már hozzászoktunk ehhez, nemcsak én, hanem a kollégáim is. Hozzászoktunk már a különböző bojkottokhoz, a válaszadás elutasításához. Természetesen az egy kicsit más szint volt, amikor a koalíció úgy döntött, hogy bojkottálja a „Na telo”-t, de másrészt Igor Matovič egy éven keresztül nem akart eljönni a műsorba. Személyesen kellett meghívnom és meggyőznöm, hogy most már igazán eljöhetne, mint a legerősebb koalíciós párt elnöke. És tudja, Robert Ficónak mennyi időbe telt, amíg elértem, hogy eljöjjön a „Na telo”-ba?

Évekig?

Négy évig tartott, mire Robert Fico eljött. Szóval ehhez már hozzászoktunk, és továbbra is udvariasan meg fogjuk hívni mindazokat az embereket, akik relevánsak a politikai színtéren. Mindent megteszünk, hogy eljöjjenek, és ha nem jönnek el, akkor ott leszünk a sajtótájékoztatókon, a parlamentben, és kérdéseket fogunk feltenni ott, azokon a helyszíneken, ahol találkozhatunk ezekkel a politikusokkal.

Attól nem félnek, hogy egyre erősebb támadások érik majd önöket? Akár politikusok, akár az „egyszerű” emberek részéről, a közösségi médiában vagy akár személyesen is?

Biztosan el fog jönni ez az idő is, de őszintén szólva, amit most a közösségi médiában látok, az egy hihetetlenül pozitív támogatási hullám, amire nem is számítottam. Az látszik, hogy nagyon sok múlik azon, hogy ki indítja el a vitát, és ki vezeti azt tovább. Láttam, hogy nagyon kevés gyűlölködés érkezett, és ez annak köszönhető, hogy rengetegen támogatnak minket, és szimpátiát mutatnak az irányunkba. Ha 100 ember támogat valamit, akkor 5-6 embernek már nem lesz kedve túl sokat piszkálódni. Természetesen hozzászoktunk a támadásokhoz is az évek során, növesztettünk egyfajta „páncélt”, hogy ne vegyük túlságosan személyesen ezeket a támadásokat.

Számítanak magyar nézőkre is? Készülnek valamilyen speciális tartalommal a számukra?

Természetesen számítunk rájuk. Én is gondolkodtam ezen, de különleges tartalommal nem készülünk, mivel úgy gondolom, hogy a legfontosabb az, hogy minden állampolgárnak közös témái vannak, amelyeket meg kell oldani. Az egészségügy például egy tökéletes példa erre, mert ha ez központi szinten nem működik, akkor sajnos a régiókban sem fog működni, függetlenül attól, hogy Komáromról vagy Zsolnáról beszélünk. Remélem, hogy olyan témákat tudunk majd felvetni, amelyek mindenkit érdekelnek. Természetesen gondolni fogunk arra is, hogy a régiókban is érezhessék a jelenlétünket. Nem könnyű feladat ennyi újságíróval lefedni egész Szlovákiát, ez sok időbe fog telni. De szeretnénk például vitákat, beszélgetéseket szervezni, és mindenképp tervezek Komáromba is egy vitát. Ezzel is azt akarjuk mutatni, hogy nem csak Pozsony létezik, fontos, hogy a médiumunk jelenléte az egész országban, így Dél-Szlovákiában is érezhető legyen.

Még egy provokatív kérdés a végére. Most a médiaprojektről beszéltünk, de biztosan kapott ajánlatokat a politikai oldalról is. Elgondolkodott a politikai pályán?

Őszintén mondom, az utolsó hónapokban nem kaptam semmilyen közvetlen ajánlatot. Hallottam, hogy beszéltek rólam, de senki nem kínált nekem közvetlenül semmit. Tehát egyáltalán nem tervezem, hogy politikai pályára lépek. Rendkívül fontosnak tartom, hogy új, fiatal újságírók érkezzenek a szerkesztőségekbe, de ugyanakkor szükség van tapasztaltabb emberekre is, akikkel meg tudják beszélni a különböző helyzeteket, elemezni tudják azokat. Én 41 évesen már a tapasztaltabb újságírók közé tartozom, tekintettel arra, hogy milyen fiatalok vannak körülöttem a szerkesztőségekben.

Mikor láthatják a nézők az első tartalmat?

Igen, november 17-én, szeretnénk ünnepélyesen elindítani a weboldalt és a műsorainkat is.