2
Fotó: fcdac.sk
Nem sok hiányzott, hogy a DAC pontokat veszítsen a sereghajtó Skalica otthonában, de az utolsó percekben sikerült kiharcolnia a győzelmet.
Aktívan kezdett a DAC, a hazai védelem pedig már negyed óra után kapitulált: egy baloldali centert követően a labda átszállt az egyik védő fölött, a mögötte álló Černekről pedig lepattant, Ramadanhoz került, aki igazított rajta egyet, majd Trusa elé tálalt, ő pedig középről, mintegy 13-14 méterről a jobb kapufához helyezett. A vezetés megszerzését követően kissé visszavett a DAC, a hazaiak viszont hiába próbáltak menni előre, a vendégek tizenhatosáig is alig jutottak el. A félidő másik felében kezdtek aktívabbak lenni a hazaiak, kapura viszont nem igen voltak veszélyesek. Röviddel a szünet előtt Brunetti szabálytalanságát követően szabadrúgással jöhetett a Skalica, Davi Alves pedig 18-ról a sorfal fölött a jobb felsőbe csavart – Popović mozdulni sem tudott.
DAC-helyzettel indult a második játékrész, Junas viszont magabiztosan fogta Herc fejesét. Ahogy teltek a percek, a Skalica egyre inkább magához vette a kezdeményezést, sőt, helyzeteket is kidolgozott. Az 56. percben Leginus az oldalhálót találta el, nem sokkal később pedig egy létszámfölötti hazai támadást követően Popović hárította bravúrral Nagy lövését. A dunaszerdahelyiek ráérősen futballoztak, képtelenek voltak nyomást gyakorolni ellenfelére, ráadásul a játékukba sok pontatlanság csúszott, és csak az ellenfélből hiányzó minőségnek köszönhetően nem lettek belőlük komolyabb helyzetek. Az utolsó negyedórában is alárendelt szerepet játszottak a vendégek, a Skalica nem egyszer a kapujuk elé szegezte őket. Már-már mindenki kezdte elkönyvelni a pontosztozkodást, amikor a 90. percben a semmiből gólt szerzett a DAC. Andzouana szerzett labdát a hazai tizenhatos előterében, megjátszotta a jobbról érkező Redzicet, ő pedig a hosszú alsóba helyezett Junas mellett. A hosszabbítás perceiben szögletet rúghattak a hazaiak, Junas kapus is előrement fejelni. Sikerült is zavart okoznia, a labda lehullott az embertömegben, ide-oda pattogott, a vendéglátók többször is lőhettek, de a játékszer mindig elakadt valakiben. A sárga-kékeknek végül sikerült kihozniuk a labdát, sőt, egy kontrát is vezettek, Junas pedig ugyan rohant vissza, de Redzic gyorsabb volt, és az üres kapuba lőtt.
A DAC tehát nyögvenyelősen, de győzelmet aratott a Skalica otthonában, ezzel pedig bebetonozta magát a dobogó legalsó fokára.
A mérkőzés:
Megszerezte szezonbeli első „hazai“ győzelmét a Komárom. Az Aranyosmaróton rendezetten találkozón a violák szereztek vezetést a 18. percben: Voleský csípte el Šefčík hazaadását, megkerülte Katićot, majd az üres kapuba passzolt. A 31. percben közel voltak az egyenlítéshez a trencséniek, Uchegbu lövését viszont Rudzan kapufára blokkolta. Nem sokkal később viszont már sikeres volt a vendégcsapat. VAR-ozást követően a játékvezető kezezés miatt ítélt büntetőt a Trenčín javára, amit aztán Bariš magabiztosan értékesített is. A komáromiak viszont határozottan jelezték, hogy mindhárom pontot szeretnék begyűjteni – a második játékrész elején Šmehyl még a kapufát találta el, a 63. percben viszont már a kapuban táncolt a labda, Šmehyl szabadrúgását követően Voleský volt eredményes. A továbbiakban már több gól nem született, így a Komárom idénybeli harmadik győzelmét jegyezhette fel, sikerének köszönhetően pedig feljött az ötödik helyre.
Nem sok hiányzott, hogy meglepetés szülessen Kassán, ugyanis a hazaiak Medved révén már a hatodik percben betaláltak a zsolnaiaknak, az eredmény pedig egészen a hajráig nem is változott. A 84. percben aztán Káčer beadását követően Minárik fejjel egyenlített, majd a ráadás perceiben Kopásek a mindent eldöntő találatot is megszerezte.
Elvette a Ružomberok veretlenségét a Slovan, amely a 11. percben Mak góljával szerzett vezetést, csakhogy a vendégek közvetlenül a szünet előtt egyenlíteni tudtak Chrien találatával. A 63. percben ismét a pozsonyiaknál volt az előny, ugyanis Barseghyan beadását követően a felszabadítani igyekvő Gabriel a saját kapujába juttatta a labdát. A továbbiakban mindkét fél előtt adódtak még lehetőséget, újabb gólt viszont egyikük sem tudott szerezni, így a Slovan győzelmével megőrizte első helyét.
A szombati eredmények:
MFK Skalica – FC DAC 1904 1:3 (1:1)
Gólszerzők: 45+1. Alves – 15. Trusa, 90., 90+3. Redzic
KFC Komárom – AS Trenčín 2:1 (1:1)
Gólszerzők: 18. Voleský, 63. Voleský – 35. Bariš (11-esből)
FC Košice – MŠK Žilina 1:2 (1:0)
Gólszerzők: 6. Medved – 84. Minárik, 90+4. Kopásek
ŠK Slovan Bratislava – MFK Ružomberok 2:1 (1:1)
Gólszerzők: 11. Mak, 63. Gabriel (öngól) – 43. Chrien
A forduló további programja:
Szeptember 22. (vasárnap)
FC Spartak Trnava – MFK Dukla Banská Bystrica (15:30)
FK Železiarne Podbrezová – MFK Zemplín Michalovce (18:00)
A bajnokság állása:
Góllövőlista:
Barseghyan (Slovan) – 6 gól
Medved (Košice) – 6 gól
Trusa (DAC) – 5 gól
Redzic (DAC) – 4 gól
Kaprálik (Žilina) – 3 gól
Chrien (Ružomberok) – 3 gól
Malec (B. Bystrica) – 3 gól
Sauer (Žilina) – 3 gól