1
TASR-felvétel
Az angol Premier League 5. fordulójában a Manchester City az Arsenalt fogadta. A mérkőzés 2–2-vel végződött.
Erling Haalandnak mindössze kilenc percre volt szüksége, hogy betaláljon. A 22. percben egyenlített az Arsenal: a 16-os bal sarka előtt elsült Riccardo Calafiori lába, 19 méterről ballal a bal, azaz a túlsó felső sarokba vágta Martinelli visszagurítását, számolt be róla a Nemzeti Sport.
Az első félidő hatpercesre jelzett, de tízpercesre nyúló hosszabbítása két fontos eseményt hozott. Egyrészt a londoniak megszerezték a vezetést, Saka jobb oldali, ballábas szögletét Gabriel Magalhaes kissé balról, két méterről a jobb felső sarokba fejelte. Másrészt néhány sárgát is kiosztott Michael Oliver, amiből Leandro Trossard-nak is jutott. Ez már a második volt neki, így piros lappal, két perccel társait megelőzve mehetett az öltözőbe.
A második félidőben Pep Guardiola gárdája persze nyomott ezerrel, de David Raya szenzációsan védett.
A hosszabbítás nyolcadik percében John Stones belőtte a vendégek kapujába az egyenlítő gólt.
Maradt a 2–2, így nem szakadt meg az Arsenal nyeretlenségi sorozata vendégként a Manchester City ellen.