TRAGÉDIA: Kihajtott a biciklijével a főútra, halálra gázolták a kisfiút!

camera

1

TRAGÉDIA: Kihajtott a biciklijével a főútra, halálra gázolták a kisfiút!

Rendőrségi felvétel 

Megosztás

Tragikus baleset történt hétfőn délután a kassai-vidéki járásbeli Nováčany községben, ahol halálra gázoltak egy kisfiút.

A Kassai Kerületi Rendőrség arról tájékoztatott, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a baleset a falun áthaladó főúton, a községháza előtti kereszteződésnél történt délután négy óra körül, ahol a Rudník felől érkező Kia elé vélhetően megállás nélkül kihajtott a biciklijével a kisfiú. A Kiát vezető nő már nem tudta elkerülni az ütközést, mely után a kisfiú a földre zuhant.

Azonnal mentőt riasztottak hozzá, és egy mentőhelikoptert is kivezényeltek a helyszínre. A mentők még hosszú időn keresztül próbálták újraéleszteni, de minden igyekezetük ellenére már nem sikerült.

A Kia sofőrjét megszondázták, de az eredmény negatív lett, vettek tőle vért is, hogy kiderüljön, valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt van-e.

A rendőrség vizsgálja az egyéb körülményeket, hogy megelőzhető lett volna-e a baleset, illetve hogy ki milyen arányban vétkes a bekövetkeztében.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program