2
Fotó: fcdac.sk
A DAC vasárnap 0:3-as vereséget szenvedett hazai pályán a Žilina ellen, a Niké-liga alapszakaszának 10. fordulójában.
Az első perctől kezdve a zsolnaiak kombinálgattak veszélyesebben, ezt pedig sikerült is korán gólra váltaniuk. A 9. percben Sauer kapott labdát a DAC térfelén, Brunettiről lefordulva pedig remekül ugratta ki a beinduló Kaprálikot, akit Mendez képtelen volt utolérni. A zsolnai támadó a kimozduló Popović lába között higgadtan a kapuba továbbított. Alig telt el negyed óra a játékból, a vendégek pedig másodszor is betaláltak. Káčer szögletből ívelt a DAC kapuja elé, Minárik pedig lerázta magáról Csingert, így senkitől sem zavartatva fejelhetett. Popović esélytelen volt. Ezt követően kissé leült a játék, a mezőnyfoci dominált, és míg a zsolnaiak magabiztosan őrizték kétgólos előnyüket, a sárga-kékek nem tudtak mit kezdeni az ellenfél védelmével. A DAC az első játékrész végén volt legközelebb a gólszerzéshez, Vitális szabadrúgása viszont elakadt a sorfalban.
A fordulást követően egyből magához vette a kezdeményezést a hazai csapat. Az 57. percben Mendez kapáslövése ugyan mellé ment, a hazai közönség viszont abban reménykedhetett, hogy a második játékrészben már többet fognak próbálkozni kedvenceik. További helyzetek viszont nem érkeztek, sőt, a 60. perc után a zsolnaiak is kezdtek egyre jobban kimerészkedni. A 66. percben Ďuriš hozta magát helyzetbe a hazai tizenhatos előterében, lövését viszont Popović bravúrosan hárítani tudta. Nem sokkal később már a hazai hálóőr sem tehetett semmit – Iľko kapott labdát a felezővonalnál és egyből kiugratta a leshatáron mozgó Ďurišt, aki egy az egyben mehetett kapura, Popovićcsal szemben pedig nem hibázott. A harmadik gól után úgy tűnt, hogy mindkét csapat lefutottként kezelte a meccset – a zsolnaiak a biztos előnyt őrizték, a hazaiak pedig képtelenek voltak nagyobb nyomást kifejteni. A sárga-kékek teljesen hatástalanok voltak elöl, beadásaikat rendre blokkolták a védők, illetve mindent elmond a játékukról, hogy első és egyben utolsó kaput eltaláló lövésüket negyed órával a rendes játékidő vége előtt jegyezhettük fel – Bősze középre tartó próbálkozását magabiztosan fogta Belko. A hajrában még Vitális és Kacharaba lőhetett, de mindketten célt tévesztettek.
A Žilina tehát megérdemelten nyert Dunaszerdahelyen, sikerének köszönhetően pedig átvette az első helyet a tabellán. A DAC a negyedik helyen szerénykedik, hátránya pedig kilenc pont a listavezetővel, és nyolc a második Slovannal szemben.
A mérkőzés:
A játéknap másik mérkőzésén a Banská Bystrica Rymarenko korai góljával verte a sereghajtó Michalovcét.
A vasárnapi eredmények:
FC DAC 1904 – MŠK Žilina 0:3 (0:2)
Gólszerzők: 9. Kaprálik, 17. Minárik, 70. D. Ďuriš
MFK Dukla Banská Bystrica – MFK Zemplín Michalovce 1:0 (1:0)
Gólszerző: 9. Rymarenko
MFK Skalica – KFC Komárom 3:0 (1:0)
Gólszerzők: 41. Matejov, 56. M. Nagy, 64. Morong
FC Košice – MFK Ružomberok 2:1 (2:1)
Gólszerzők: 12. M. Faško, 31. Bokros – 45+3. Gabriel
Piros lap: 40. Malý (RUZ)
FK Železiarne Podbrezová – FC Spartak Trnava 0:4 (0:1)
Gólszerzők: 45+1., 55. Ofori, 66. E. Daniel, 90+5. Pich
ŠK Slovan Bratislava – AS Trenčín 1:1 (0:1)
Gólszerzők: 50. Stojsavljevič (öngól) – 45. Emeka
A bajnokság állása:
Góllövőlista:
Barseghyan (Slovan) – 7 gól
Medved (Košice) – 6 gól
Kaprálik (Žilina) – 5 gól
Trusa (DAC) – 5 gól
Redzic (DAC) – 4 gól
Rymarenko (B. Bystrica) – 4 gól
Malec (B. Bystrica) – 4 gól
Strelec (Slovan) – 4 gól