Nyelvtörvény: Ficóék brutális árdrágító politikája után nyakunkon az állami cseszegetés?

Megosztás

Pár napja már beszámoltunk arról, hogy a Martina Šimkovičová vezette kulturális minisztérium nekilátott az államnyelvről szóló törvény módosításának, amit most az ellenzéki SaS sem hagyott szó nélkül. Hogy jól beolvassanak a nacionalizmustól bűzlő kilencvenes éveket idéző kormánypártoknak, Ondrej Dostálék segítségül hívták Simon Zsoltot, akinek a pártja együttműködik a liberális tömörüléssel.

Arról már néhány napja lehetett hallani, hogy a nemzeti párt által irányított kultusztárca elérkezettnek látja az időt arra, hogy előrángassa a rossz emlékű nyelvtörvényt, mert a minisztériumot bántja, hogy a jogszabály rendelkezéseit ugyanazok a személyek ismételten megsértik, és különben is, a hatóság csupán alacsony bírságokat szabhat ki a törvényből eredő kötelességek megsértése esetén. A tervezet még nincs a parlamentben, de már a gondolat is bántó, hogy az SNS politikusai jó ötletnek tartják felmelegíteni ezt a jogalkotási kezdeményezést. 

Ellenzi ezt a húzást az SaS is, amelyik párt “Becsapott magyarok és a Šimkovičová-féle értelmetlen nyelvtörvény” címen tartott szerdán sajtótájékoztatót, ahol a szlovákiai magyarok ügyeit nagy empátiával figyelő Ondrej Dostálék mellett Simon Zsolt is összefoglalta, miről is van szó. A Fórum elnöke szerint a hatalom újra előhúzta a nemzetiségi kártyát és Ficóék a jogszabály meglobogtatásával ellenségkeresésbe kezdtek. Simon úgy véli, Fico figuráinak lépése a korábbi hasonló kezdeményezésektől is veszélyesebb, mert ezúttal az állami szervek, valamint a jogi személyek mellett a természetes személyek büntethetősége is felmerült. Rámutatott, nem kérdés, kinek az érdeke, hogy ismét felerősödjön a magyargyűlölet. És bár Fico nyugodt időszakot ígért, ezzel a beharangozott lépéssel szembeköpték a magyarokat. A brutális árdrágító politika után nyakunkon az állami cseszegetés – foglalta össze a helyzetet a parlamenten kívüli párt politikusa, aki szerint a kormányfő azért érdekelt a feszültség szításában, hogy elterelje a figyelmet a botrányairól. Simon – aki élő adásban magyar nyelven is összegezte a helyzetet – azt is megjegyezte, amennyiben a Szabadság és Szolidaritás kormányra kerül, a nyelvtörvény új rendelkezéseit gyorsan megváltoztatják.A kulturális tárca azt szeretné, hogy mind a természetes, mind a jogi személyek betartsák az államnyelvtörvényt. A minisztérium szerint a jogszabályt jelenleg több területen megsértik. Különösen sérülnek a nyilvánosságnak szánt tájékoztatással kapcsolatos rendelkezések, ahol nem tartják be az államnyelvű szöveg betűméretét és tartalmi azonosságát a más nyelvű szöveggel. A más nyelvű szöveg gyakran jobban látható, mint az állam nyelvén készült szöveg, ráadásul egyes földrajzi nevek használata is sértik a törvényt – állítják Šimkovičováék.

A cikk szerzői

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program