Boráros Gábor és Jákli Mónika is új párra talált

  • Bulvár
camera

1

Boráros Gábor és Jákli Mónika is új párra talált

Boráros Gábor (Fotó: Cséfalvay Á. András - archív) 

Megosztás

Boráros Gábor csallóközi MMA-harcos és influenszer párja, Jákli Mónika már nem alkotnak egy párt, és a jelek szerint 12 év után mindketten más mellett találták meg a boldogságot.

A ketrecharcos az RTL Fókusznak adott interjút, amelyben megerősítette, hogy ismét rátalált a boldogság, akárcsak a gyermeke édesanyjára.

„Ugyanúgy, ahogy Moncsi is meg tudja találni más mellett a boldogságot, én is meg tudtam, ezért egyáltalán nem mondhatom magam magányosnak és szomorúnak, sőt! Majdnem szerelmesnek is lehet mondani. Van egy olyan kapcsolatom, ami rövid idő alatt olyan szintre fejlődött, amire én sem számítottam. Kellemes meglepetés az egész” – mondta a műsorban Boráros.

Korábban írtunk róla, hogy egyre több jel utalt a szlovákiai magyar sztárpár szakítására. Mónika és Gábor kapcsolata 2022-ben került válságba, miután kiderült, hogy az MMA-harcos hűtlen volt párjához, aki erről közvetlenül azután szerzett tudomást, hogy életet adott közös gyermeküknek.

Akkor Mónika pár hónap után megbocsátott Gábornak, ezt viszont mostanra megbánta. Tihanyi Péter podcastjében felidézte a sérelmeket, és elmondta, sok mindent másképp csinálna.

“Fogalmam sincs, hogy hogy éltem amúgy túl… Mikor megtudtam a kórházban, hogy megcsalt, kedden szültem, csütörtökön tudtam meg és vasárnap mentem haza. Én úgy voltam vele, hogy nem mondom meg neki. Nem úgy viselkedett Gábor, ahogy kellett volna, hogy nem tudtam ezt tovább tűrni. Adtam neki egyébként 4-5 napot, de nem volt otthon. Mindig elment reggel, valamikor délután benézett és újra elment… Mi teljesen egyedül voltunk a Zorával szinte négy hónapig. Hogyha most történne ez, nemhogy esélyt nem adnék neki arra, hogy beszéljen velem, hanem semmi, tehát semmi! Nem szeretném megbeszélni, nem akarnék vele találkozni…” – emelte ki.

Csütörtökön egyébként mindketten megmutatták új párjukat az Instagramon 24 óráig elérhető sztoriban. Mónika egy ismert szlovák borbély, Adrián Križan oldalán látható a közösségi médiában.

A cikk szerzői

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program