Taraba: 9 nap alatt 12 medvét lőttek ki Hybe környékén

camera

1

Taraba: 9 nap alatt 12 medvét lőttek ki Hybe környékén

Tomáš Taraba (TASR) 

Megosztás

Az illetékesek fokozott figyelmet fordítottak a Zsolnai kerületben található község környékére az ott a közelmúltban történt halálos medvetámadás miatt.

Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter szerint Szlovákiában 15 éve nem tesznek semmit a medvékkel kapcsolatos probléma megoldása érdekében, így szerinte többek között ez is hozzájárult a közelmúltban történt halálos medvetámadáshoz. Egyben kiemelte, hogy emiatt a 15 év miatt időbe telik majd, amíg rendeződik a helyzet.

Halálos medvetámadás Hybén

A tárcavezető emellett arra is kitért, hogy a minisztérium a tervek szerint felvilágosító programot indít annak érdekében, hogy az állampolgárok tisztában legyenek a barnamedvék túlszaporodásához kapcsolódó veszélyekkel – derül ki a Denník N tájékoztatásából.

A barnamedve európai jelentőségű faj, így a hatályos törvények a farkasok esetével ellentétben nem teszik lehetővé azok rendszeres kilövését, erre ugyanis kizárólag akkor kerülhet sor, ha a medve természetes élőhelyén kívül kerül, olyan közelségbe egy településhez, ahonnan már veszélyt jelenthet annak lakóira nézve.

A szaktárca közleménye szerint idén eddig 86 medve került kilövésre, emellett pedig további 37 pusztult el közutakon, illetve vasúton. A Prágai Károly egyetem diákjainak legutóbbi becslése szerint nagyjából 1056 medve élhet jelenleg Szlovákiában.

A cikk szerzői

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program