Naponta több, mint egymillió eurónyi összeget költhet jövőre a magyar állam a közmédia működtetésére

camera

1

Naponta több, mint egymillió eurónyi összeget költhet jövőre a magyar állam a közmédia működtetésére

Fotó: MTI 

Megosztás

A magyar parlament költségvetési bizottságának legújabb javaslatába foglaltak szerint, a közmédiát működtető Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a jövő évre nézve 165 milliárd forinttal számolhat, amely 20 milliárddal több, mint a 2024-es keretösszeg, de jelentős forrásokkal gazdálkodhat majd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is a maguk 59 és fél milliárd forintjával.

A javaslatot a parlamentnek kell elfogadnia – számolt be róla a Telex.

A 2010-es kormányváltást követően minden évben növekedett a közmédia költségvetése, amit az is kiválóan illusztrál, hogy míg a második Fidesz kormány első ilyen szavazása 64 milliárd forintot biztosított a közmédia számára, addig ez az összeg mostanra már jóval több, mint ennek a duplájára nőtt. Bár a 2024-es költségvetés jelentősen magasabb volt az ezt megelőző 23-asnál, de amíg itt lehet az önkormányzati és az EP-választásra hivatkozni, 2025-ben azonban az előzetes tervek szerint semmilyen választás nem lesz.

A cikk szerzői

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program