23

Schevela Roland volt idén az egyedüli, aki gyémántfokozatú Janský-éremben részesült Dunaszerdahelyen - Fotók: a szerző
Ősszel a Szlovák Vöröskereszt Dunaszerdahelyi Területi Szervezete hagyományosan Janský-érmekkel tünteti ki a sokszoros véradókat. Az érmeket rendszerint egy közös ünnepségen adják át a járás véradóinak, idén azonban a helyi szervezetek minden településen külön-külön.
„Ezen a napon azok előtt rójuk le tiszteletünket, akik hosszú idő óta önzetlen cselekedettel bizonyítják, hogy még létezik emberséges tett, nemeslelkűség, felebaráti szeretet. Önök, véradók, a legdrágább kincset, a vérüket adják azért, hogy segítsenek életeket menteni. Ez a legemberbarátibb, leghumánusabb cselekedet, amiért hála és köszönet jár. Vért adni nem más, mint életet adni” – közölte a jelenlévőkkel az ünnepség háziasszonya, Tilajčík Edit. Hozzátette:
„Minden cseppel önmagukból új reményt adnak azoknak az embertársaiknak, akiknek az élete veszélyben van. Szerencsére, mint láthatjuk, sokan vannak, akik átérzik, hogy egész évben szükség van rájuk, akik hívás nélkül is karukat nyújtják.”
Köszönetet mondott a véradóknak a városi önkormányzat nevében Hájos Zoltán polgármester. Azt köszönte meg, hogy a véradók nemcsak egyszer mennek el vért adni, hanem hosszú éveken át fenntartják magukban azt a késztetést, ami rendszeresen elviszi őket a véradó állomásra.
„Önök mindnyájan humanisták, emberszeretők, akiknek nagyon fontos, hogy tudjanak embertársaikon segíteni. A covid időszak eltelte után látjuk, hogy az emberek mennyire önzőek is tudnak lenni, ebben az időszakban még nagyobb az elismerés az Önök irányába. Kívánom, hogy ezt az elkötelezettségüket továbbvigyék” – mondta, majd közölte, hogy december 3-án, idén már harmadik alkalommal szerveznek véradást a városházán is.
Dunaszerdahelyen egyébként összesen 36 véradót tüntettek ki, közülük 21-en a Janský-érem bronz-, 10-en az ezüst-, 4-en (Oravecz Hedvig, Misányik Éva, Muzsay András, Bugár Kálmán) az arany- és egyvalaki, Schevela Roland a gyémántfokozatában részesült. Nagy Dagmartól, a vöröskereszt területi igazgatójától megtudtuk, hogy járási szinten 85-en részesülnek bronz-, 42-en ezüst-, 21-en arany- és 3-an gyémántfokozatú éremben.
Az első érem 10 véradás után jár, a második 20 után, míg az arany- és gyémántfokozat már elkülönül a férfiak és nők esetében. Férfiaknak az aranyat 40, nőknek 30, a gyémántot pedig 80, illetve 60 véradás után adják át.
2024-ben a járási véradók összesen 1566 liter vért adtak, ami adott esetben több mint 10 ezer élet megmentésére is alkalmas lehet.