118 eleven elem – Az ország legnagyobb Mengyelejev-táblázata állt fel a szerdahelyi Szabó Gyulában!

2019. május 20. - 14:40 | Régió

A legnagyobb szlovákiai magyar tannyelvű alapiskola nevéhez fűződik ezentúl egy hitelesített országos rekord.

118 eleven elem – Az ország legnagyobb Mengyelejev-táblázata állt fel a szerdahelyi Szabó Gyulában!
Fotók: Paraméter, ill. Szabó Gyula AI (További felvételekért kattints!)

„Az ötlettel a kollégám, Kiss Szilvia jött, ő mondta: főnök, intézd el! Mi pedig a szülői szövetség hozzájárulásával legyártottuk a táblákat” – emlékeztetett Nagy Árpád, a Szabó Gyula Alapiskola igazgatója.

Miről is van szó?

Május 20-án, hétfőn délelőtt tízkor 118 diák sorakozott fel az iskola régi sportpályáján, hogy egyenként egy-egy kémiai elemet mutasson fel a magasba. Az 50x70 centis táblákon rajta volt az elem neve, vegyjele, rendszáma és a tömegszáma.

Az ötlet Kiss Szilvia tanítónőtől származik, az egész apropója pedig, hogy idén 150 éve annak, hogy Dmitrij Ivanovics Mengyelejev megalkotta a kémiai elemek periódusos rendszerét. „Az ötlet már régebbi, másfél-kétéves, csak vártunk egy alkalmat, amikor ezt meg tudjuk valósítani" – árulta el a tanítónő. Hozzátette, hogy a magyarországi Bonyhád evangélikus gimnáziumának diákjai már megvalósították ezt, felállítva a magyar rekordot, Szlovákiában azonban még senki sem csinált ilyesmit.

"Én úgy gondoltam, miért ne állítanánk be egy szlovák rekordot. 2019 a periódusos rendszer nemzetközi éve, ez tűnt erre a legmegfelelőbb alkalomnak" – fogalmazott, majd megköszönte az igazgatónak a hozzáállását, mivel szavai szerint a kezdetektől vevő volt az ötletre.

Januárban már eldöntötték a dátumot. Eredetileg az iskola új, műfüves sportpályáján szerették volna felállítani, de annak az elkészülése addigra bizonytalan volt, így inkább a régi kézilabdapálya mellett döntöttek. „A múlt hét két napját töltöttük a táblázat felfestésével, a táblák pedig folyamatosan készültek. Az utolsó hónap elég sűrű volt és főleg azt néztük, hogy mikor milyen idő lesz" – figyelmeztetett Kiss Szilvia.

Az időjárás egyébként az első kitűzött dátumot, múlt hét szerdát keresztül is húzta, és kis híján meghiúsította az akciót ma is. Egy órával a tervezett kezdés előtt ugyanis még esett. Végül azonban semmi nem állt az útjukba.

„Köszönöm, hogy partnerek voltatok és hogy korrektül, helyesen, okosan álltatok az egészhez. Mi vagyunk a bajnokok!” - szólt a gyerekekhez a kezdeményező tanítónő.

A diákokat a hatodik és hetedik évfolyamokból válogatták az akcióhoz. "Önkéntes alapon kerültek be. A hetedikeseknek már van, a hatodikosoknak jövőre lesz kémiájuk, és azért is szerettem volna őket, hogy előre ismerkedjenek azzal, hogy néz ki az ilyesmi" – folytatta a tanítónő. Mivel még így sem voltak elegen, 15 diákot a nyolcadikból is beválogattak.

Kérdésünkre elmondta, "kedvenc" elemet nem lehetett választani. "Egy kislány volt, aki – nem tudom, miért – de a saját csoportjában a Galliumot választotta. A többiek nem kértek sajátot, de hogy rend legyen, a tanítónő osztotta szét őket a csoportokba" - húzta alá. Az alkáli fémektől a nemesgázokig így mindenki megkapta a maga vegyjelét.

Igor Svitok és Kiss Szilvia

"Szerettem volna részt venni, mert elsőre is jónak tűnt, és végül meg is csináltuk" – árulta el Bartal Viktória a 7. B osztályból, mit gondolt, mikor először felmerült, hogy ilyesmire készülnek.

Az eseményre a szlovák rekordokat rögzítő szervezet szakembere, Igor Svitok is eljött, hogy feljegyezze az újonnan meghatározott rekordot:

38,4 x 14,8 méter. Ez a terület mérete, amelyen felállították az ország legnagyobb periódusos rendszerét.

"Dunaszerdahely is rendelkezik már néhány rekorddal, de iskolaival még nem. Ti ma a legnagyobb periódusos rendszert alkottátok meg, dokumentálva az összes ismert elemet a világon. Ez a rekord bizonyára soká fennmarad" - emlékeztetett.

Mi lesz ezután ezzel a szuper Mengyelejev-táblázattal?

Az iskola második emeletén találhatók a szaktantermek, a táblákat pedig Nagy Árpád elmondása szerint a kémialabor előtti falra és plafonra szerelik fel.

„Lesz így itt egy mega periódusos táblázatunk” – hangsúlyozta.

Miután csökkentették az alapiskolák 7-8. évfolyamaiban a kémiaórák számát, a szaktantermet is összevonták a biológiaival. Felszereltségére azonban nem lehet panasz az igazgató szerint, és bármit be tudnak szerezni, amit a pedagógusok javasolnak. A kémia sosem volt egy közkedvelt tantárgy, ugyanakkor mindig akadt, akit annyira magával ragadott, hogy kiemelkedő eredményekre volt képes ezen a területen. Nagy Árpád érdeklődésünkre a rendkívül tehetséges Sághy Péter nevét említette, aki egykor a Szabó Gyula, majd a dunaszerdahelyi magángimnázium padjait koptatta, ma pedig a skóciai Edinburghi Egyetem kémia szakos hallgatója.

És hogy a mai lurkók hogy állnak ehhez a fránya tantárgyhoz?

"Jó tantárgy szerintem, fejleszti a gondolkodást és a kreativitást is valamilyen szinten" – árulta el érdeklődésünkre Elek András a 7. A-ból.

A kísérletekért van oda Bartal Viktória a B-ből, és mivel ezek a tananyag átvétele után következnek, most izgalmas időszaknak néz elébe.

Pozitívan tekint a kémia elé, sőt, egyenesen várja azt a jelenleg még hatodikos Kiss Linda is, de azért van itt egy kis bibi: "Mikor kiskoromban kérdeztem a szüleimet, akkor azt mondták, hogy talán most még azt kérdezed, mikor lesz már, de mikor eljön, akkor majd azt fogod, hogy mikor lesz már vége...?!"

Nos, hányan is voltunk így ezzel?

(SzT)